Évadkritika: Kedves fehér emberek - 1-3. évad

|

Kibékíthetetlen ellentétek Amerikában.

Fekete. Fehér. Latino. Homoszexuális. Heteroszexuális. Félvér. Az Ivy League intézetében találkozhatsz mindenféle csoportot képviselő fiatallal. Látszólag minden rendben, mindenki éli a maga életét, mindenki törtet előre, koptatják az iskolapadot. A felszín mögött azonban mélyről jövő indulatok dúlnak, amelyek felforgatják ezeknek az ifjoncoknak az életét. Justin Simien 2014-es, mérsékelt szakmai sikert elért, azonos című mozifilmje alapján a Netflix hozott tető alá egy sorozatot, amely korunk faji különbözőségeire és bizonyos kibékíthetetlen ellentétekre hívja fel a figyelmet. Teszi mindezt pergő dialógusokkal, ironizálva, önreflektíven és szellemesen. 

Hirdetés

"Kedves fehér emberek!" - kezdi rádióműsorának minden szegmensét Samantha White (Logan Browning), majd ezzel a lendülettel ahogyan csak tud, odaszúr, odamond a fehér társadalomnak és annak, ahogyan ez a fehér társadalom viszonyul fekete bőrű társaikhoz. Sam fiatal, tele pezsgéssel, tervekkel, frusztrációval és dühvel, amit mindegyre igyekszik a maga kérlelhetetlenül őszinte stílusában kommunikálni. Haragszik a világra, haragszik a fehér emberekre, haragszik arra, hogy sokan nem tartják tiszteletben az afroamerikaiak történelmét és haragszik azért, amiért a fehér ember úgy en bloc magát felsőbbrendűnek tartja. Okkal. Joggal. Éppen ezért egyetlen alkalmat sem hagy ki arra, hogy véleményének hangot adjon. Sam nem az a fajta, aki meghunyászkodik. Persze a Kedves fehér emberek nem csak róla szól, ha csak róla szólna és csak az ő perspektívája érvényesülne, akkor talán nem lenne olyan izgalmas ez a sorozat. Na de lássuk csak évadról évadra, hogyan is bontakoztatja ki szárnyait ez a széria. 

Első évad

Az első évad azon túl, hogy bemutatja nekünk az összes fontos - valamint első ránézésre kevéssé fontosnak tűnő - karaktert, ad egy kiindulópontot, amely mintegy indikátora is lesz annak, hogy milyen témák is mozgatják a Kedves fehér embereket, illetve annak is, hogy miként próbál erről beszélni. Ez a kiindulópont egy ártalmatlannak tűnő házibuli, amely azzal vágja ki a biztosítékot, hogy összegyűlt egy rakás fehér fiatal, akik magukat feketére maszkírozva partiznak és vedelik az alkoholt. Sam, sorozatunk kvázi főhőse pedig kamerával veszi, amint ez megtörténik. Az évad egyik legnagyobb kérdése, melyre folyamatosan keresik hőseink a választ, a "Ki szervezte a blackface-partit?" lesz, ám ugyanannyira fontossá válik az is, hogy megfigyeljék saját magukon és társaikon azt, hogy ez az esemény milyen hatást vált ki. A másik gyújtópont, mely a későbbiekben felforgatja a kedélyeket, az egy házibuli, melyen az egyik diákra, Reggie-re (Marque Richardson) fog pisztolyt egy rendőr. Ennek a két eseménynek a vetületében ismerteti meg Simien az ábrázolt közegnek a karaktereit és teszi ezt úgy, hogy közben - főként az első eseményt illetően - akarva-akaratlanul is emlékeinkbe idézi Kurosawa A vihar kapujában szerkezetét. Minden egyes epizód egy-egy karaktert állít a középpontba és minden egyes epizóddal más-más nézőpontból mutatja meg a fókuszpontba állított ominózus eseményt (vagy éppen egy másik történést, beszélgetést, mely ahhoz kapcsolódik). Ez a szerkezet egy részről mozgalmassá, gördülékennyé teszi a sorozatot, más részről pedig lehetőség nyílik arra, hogy más-más perspektívák is érvényesüljenek. Sam és az ő látszólagos buldog-természete ennél fogva csak egy része a nagy képnek. Az alkotók ugyanígy fontosnak tartják, hogy megismerjük az újságírói ambíciókat dédelgető, homoszexualitását éppen felfedező Lionelt (DeRon Horton), szobatársát, a makulátlan megjelenésű igazgató-fiát, diákelnököt és csődört, Troy-t (Brandon P. Bell), barátnőjét, az ambiciózus és végtelenül hiú Cocót (Antoinette Robertson), illetve Gabe-et (John Patrick Amedori), aki Sam fehér barátjaként próbál meg érvényesülni egy fekete közegben. 

A Kedves fehér emberek ezeknek - és még több tucat fel nem sorolt - karakternek a nézőpontján keresztül boncolgatja azt, hogy mit jelent feketének lenni Amerikában és hogy milyen formát is képes ölteni a rasszizmus. Az egész sorozat szépsége ennek a vélemény nyilvánításnak a diverzitása és az, ahogyan igyekszik megmutatni a különböző nézőpontokat. Nem kínál egyetlen nagy választ és megoldást a problémára, de ez nem hátrány: tisztában van azzal, hogy a fajgyűlölet jóval komplexebb annál, mint hogy egy csapásra megoldjuk és kiismerjük azt. Így viselkedik a főszereplőkkel is - hiába gondoljuk azt, hogy valakit kiismertünk, a rákövetkező epizódban egy teljesen másik oldaláról mutatkozik meg, ezzel is kicselezve azokat a bizonyos előítéleteket, melyek sok esetben dolgoznak a nézőben. Jó érzékkel ábrázolja a sorozat azt is, hogy milyen hátulütőkkel járhat az, ha egy fehér és egy fekete összejön, valamint arra is kitér, hogy még a magát liberálisnak tartó fehér is néha hozhat problematikus döntéseket. Hab a tortán, hogy Simien és csapata kicsit Spike Lee tobzódó, gazdag filmnyelvi stílusát is megidézve viszi mindezt filmre és nem riad el a kritikus dialógusoktól, iróniától, valamint attól sem, hogy szereplőit rendre a kamerával, illetve a nézőkkel szembesítse, áttörve a negyedik falat. Mintegy jelezve: Te magad vagy az, aki felelősséggel tartozik a társadalmi problémákat illetően. Te magad vagy az, aki tehetsz valamit. 

Ami a "blackface"-szálat és annak megoldását illeti, kellően frappáns és meglepő, egyben tökéletesen reprezentálja az emberek nemtörődömségét és azt, hogy sokszor mennyire nem gondolnak bele tetteik, viselkedésük problematikusságába. A Reggie-szál ennél azonban - vállaltan - jóval erősebb és finoman ábrázolt drámaisággal rendelkezik, annak fájó hitelessége és még fájóbb aktualitása révén még a humorosabb, szellemesebb hangvétel ellenére is képes beledöfni a tűt az emberbe. Elég csak megnézni a híreket. Ott van minden. Feketén. Fehéren. A finálé-beli tüntetés kvázi fanyar komikussága pedig csak pont az "i"-re.

Második évad

A második évad ott folytatja, ahol az első abbahagyta és ugyanazzal a svunggal viszi tovább az eseményeket. A drámai kiindulópont ezúttal az, hogy Samnek egy rasszista troll kezd el üzengetni Twitteren és az intézet fehér diákjai között futótűzként kezd el terjedni ennek az ismeretlen, arctalan valakinek a gondolkodásmódja. Az aktualitás tehát itt sem maradhat el, hiszen mindannyian tisztában vagyunk az internet velejárójaként burjánzó anonim, billentyűzet mögött bújó sértegetésekkel és áskálódásokkal. Elég csak ha arra az esetre gondolunk, amikor Leslie Jonesra szabadította rá Milo Yannopolous internetes troll az ő rasszista rajongóit. Itt Samnek kell ezzel a jelenséggel megküzdenie, aki legyen bármennyire is erős és szívós, érezhetően minden energiáját kiveszi, hogy a láthatatlan ellenség ellen vegye fel a kesztyűt. Mindeközben tovább követhetjük Lionel útját a szerelem felé (itt már főszerkesztőjével szűri össze a levet és próbál dűlőre jutni), Troy lázongását szigorú apja ellen, Reggie-t, amint próbál továbbra is megbékélni a pisztollyal az arcában, illetve Cocót, amint igyekszik saját lábára állni és megvalósítani álmait. A lendületes ritmus ugyanúgy jelen van, mint az első évadban és az alkotók még változatosabb módozatait kutatják az intézményesült gyűlölködésnek. Az internetes trollkodás csak egy része a dolognak, a palettát színesíti többek között Sam barátnőjének, Joelle-nek a randipartnere, akinél a fekete radikalizmus tünetei mutatkoznak meg és akinél már az is kivágja a biztosítékot, hogy Sam félvér. Ebben az évadban tehát már jobban kidomborodnak a bizonyos csoportokon belüli széthúzások, ami több példán keresztül is szemléltetésre kerül és ami nagyon jól illeszkedik a Kedves fehér emberek elegánsan komplex profiljába. 

Szerencsére ezen kívül ami az első évadban szerethető volt, az ugyanúgy jelen van itt is: a karakterek izgalmasak, érdekesek és ha nem is értesz velük egyet mindenképp, akkor is ad a sorozat legalább néhány lehetőséget arra, hogy másképp nézd őket, mint elsőre. Ez főleg Samre vonatkozik, aki szívósságával és önfejűségével nem feltétlen válthatja ki a szimpátiánkat, de ezzel nagyon is tisztában van a sorozat. Viselkedése, attitűdjének jogossága ezúttal még inkább megkérdőjeleződik és az évad egyik legfontosabb kérdésévé válik, hogy meddig szeretne elmenni álmai megvalósításának érdekében. Sam és Gabe kapcsolata is - ha lehet - jobban kiéleződik, kettejük konfrontációjának tetőpontja pedig a nyolcadik epizód, mely olyan erős gyomrosokat mér ránk, nézőre, hogy nem győzünk pislogni. Jobbára egyetlen, félórás dialógussal van dolgunk, melyben Sam és Gabe próbálják elsimítani kettejük konfliktusát, és bár ez így leírva nem tűnik soknak, megnézve könnyen lehet, hogy az egyik legjobban megrendezett és megírt epizódot láthattuk. Intenzív és felkavaró félóra, ami nagyon jól jellemzi ezt a két embert és aminek a végéről nem maradhat el a katarzis sem...Hogy aztán egy újabb gyomrost bevágjon. 

Egy másik érdekes vonal az évadban egy nyomozás, melynek során Sam és Lionel együttes erővel próbálnak felderíteni egy titkos, évszázadok óta működő társaságot, amely láthatatlanul behálózza az egész intézményt. Az ezzel járó titokzatosság ad egy plusz ízt az amúgy is sokízű sorozatnak és ad egy nem várt fordulatot, mely kicsit más megvilágításba helyez egyes dolgokat (érdemes figyelni a Narrátort). 

Mindent összevetve legalább annyira jó volt ez az évad, mint az előző és továbbra is rajta tartja igen erősen ujját a társadalom ütőerén. Továbbra sem riad meg a rizikósabb témáktól, erre a legjobb bizonyíték a troll-szál megoldása, amellyel a bekategorizálás lehetetlenségére hívja fel a figyelmet és arra, hogy az ember mit meg nem tesz, hogy valamiképpen kitűnjön a közegéből. És ez az a szál, amelynél leginkább érezhető a már említett Milo Yannopolous-eset hatása. Alig vártam hát, hogy folytathassam a következő szezonnal. 

Harmadik évad

Lassú víz partot mos. Leginkább így tudnám jellemezni ezt a tíz epizódot. Itt már az első részeknél is feltűnt az, hogy a lendület, mely jellemezte az előzményeket, valamelyest lankadt. Nincs nyomozós szál, nincsen internetes troll. Az alkotók behúzták a kéziféket és eleinte nehéz megszokni ezt a pihentető tempót, de ha esélyt adunk neki akkor idővel kiderül, hogy szó nincs ötlethiányról vagy arról, hogy nincs mit mondani. Egyszerűen csak arról van szó, hogy áttértek egy jóval nyugodtabb tempóra. A harmadik évad az énkeresés, illetve a főszereplők saját maguk általi újradefiniálásának a története. Az első két etaphoz képest mindenkivel nagyot fordult a világ és mindenki próbálja kicsit a saját határait feszegetni. Troy a fehér diákok által szerkesztett, vicclapnak titulált újságnál köt ki, aminek következtében árulónak bélyegzik őt társai. Lionel keresi az igazit és közben megtalálja azt a platformot, ahol igazán nagy sikerre tehet szert (álnéven folytatásos regényt ír az iskolai életről). Joelle és Reggie egy párt alkotnak, miközben egyre inkább eltávolodnak egymástól. Reggie megtalálja azt a pályát, amelyben leginkább szeretne érvényesülni (telefonos applikációt készít egy professzorral), Coco-nak pedig rá kell jönnie, hogy nem minden a felszín és a küllem. Gabe szószólója lesz az iskolai szakszervezetnek. És Sam? Nos, Sam otthagyta a rádiózást és a diplomafilmjén dolgozik - bizonytalanul és félszegen, életében először talán: ötlet nélkül. 

Magabiztos vállalás volt az alkotók részéről egy ilyen visszafogottabb évad, de ez is csak azt mutatja, hogy alapvetően megbíznak abban, amit megalkottak és bíznak a nézőkben azt illetően, hogy érdeklődnek a karakterek iránt. És valóban, mostanra már elég időt eltöltöttünk ezekkel a figurákkal ahhoz, hogy bátran kövessük őket bárhová mennek. Izgalmasnak tartom, hogy kicsit más fénytörésben láthatjuk őket - más célokkal, más motivációkkal vannak felvértezve és bár úgy tűnik, hogy ezúttal kifogytak az írók az olyan kényelmetlen témákból, mint az internetes trollkodás vagy a "blackface", azért egy nagy dobást csak hagytak a végére. Ezúttal a hatalommal való visszaélés és a szexuális zaklatás darázsfészkébe nyúltak, ami a #MeToo mozgalomnak hála ismét megkerülhetetlen topik lett. A Kedves fehér emberek azonban relatíve óvatosan közelít a témához. Nem hirdet ki nagy igazságokat, nem nyújt egyetemes megoldást, viszont felteszi a megfelelő kérdéseket: hol végződik a bizalom és a tisztelet és hol kezdődik a gyanakvás és kiábrándulás? Meddig vehetünk védelmébe egy másik embert, akit ilyen szintű gyanú ér? A sorozat ezen túl az áldozathibáztatás problematikáját is érinti, de ezt is inkább finoman, óvatosan. Óvatosan, ám nem óvatoskodva. Folyamatosan azt éreztem, hogy az, amiként ezeket a dolgokat kezeli Simien és csapata - és ez most nem csak a harmadik etapra vonatkozik - nagyfokú érzelmi intelligenciára vall. Nem bagatellizálnak, lényeglátóak és mindig rátapintanak a fájó pontokra, hogy érezzük, hol a probléma, hol a rákfene és hol kellene változtatnunk akár nekünk, egyénenként. 

Ám legyen a választott téma bármennyire is égető és fontos, a harmadik évad sem volt mentes a rá jellemző humortól és szellemességtől. Egy epizódban néhány perc erejéig például ízelítőt kapunk abból, hogy miként nézne ki egy fordított Kedves fehér emberek (Kedves fekete emberek címen), de az olyan vissza-visszatérő humorforrásokat is keblünkre ölelhetjük, amelyek Troy fellazuló, csajozni kívánó édesapját teszik meg középpontul. Jó érzés ezeknek a fiataloknak a körében lenni, hallgatni, ahogy kibeszélik az élet nagy gondjait. És jó érzés, hogy van ez a sorozat, ami ennyire magabiztosan száll bele a társadalmi megosztottság vitáiba és teszi ezt ilyen izgalmas, sokszínű karakterrel. Szomorú leszek, amikor a negyedik évad végén el kell engednem (végleg) a kezüket. 

Kedves fehér emberek

Kinek Ajánljuk
  • Akiket érdekelnek a társadalmi témák.
  • Akik Spike Lee filmjeit is szeretik.
  • Akik kedvelik a tinidrámákat.
  • A kedves fehér embereknek.
Kinek Nem
  • Akiket teljes mértékben hidegen hagy a rasszizmus témája.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.