Sokáig húztam ezt a cikket, ráadásául nem véletlenül, a Lucifer 6. évadja pont olyan, mint az előző szezonok. Különben is, mit tudnék még írni róla, amit a múltban még ne lett volna lehetőségem? Nem is fogom a végtelenségig húzni, rövid értekezés lesz ez egy egyáltalán nem kiemelkedő évadról.

Az első három rész hozza ugyanazt a bohókás stílust, amit eddig megszokhattunk. Lucifer bár elnyerte Isten szerepét, vonakodik elfoglalni a trónt, mert akkor eddigi kényelmes élete véget ér. Van klasszikus nyomozás és egy kicsit elborult, félig animációs rész, ami nekem a személyes kedvencem volt. Aztán derült égből villámcsapásként megérkezik Rory, aki generál egy teljesen felesleges fő konfliktust. Olyan érzés volt az egész, mintha az írók három részig bírták volna húzni Lucifer személyes drámáját arról, hogy szokás szerint nem szeretne felelősséget vállalni a döntéseiért. Aztán érezték a nyomást, hogy az utolsó évadnak igazán nagyot kéne mennie, szóval illene még valamit bedobni, hogy ne legyen lapos a történetvezetés.

Senki ne értse félre, ez az évad is pont ugyanolyan szórakoztató volt, mint az előzőek. Eddig is jól ment a dráma és a komikum ötvözése a sorozatnak. Tom Ellis még mindig végtelenül és elképesztően annyira Lucifer, hogy szinte már fájni fog nem ebben a szerepben látni. Lauren German (Chloe) továbbra is néha inkább szobanövény biodíszlet az Ördög lelkiismeretének szerepét töltötte be, pedig a címszereplő mellett ő lenne a legfontosabb. Mondjuk nehéz dolga van, amikor a többiek, Maze, Amenadiel és Dr. Martin alapból érdekesebb karakterek. Még ott van ugye Dan, akit megmagyarázhatatlanul kedvelek és idén kifejezetten jól mulattam szellem formájában, a megváltása pedig különösen nagyot ütött nálam.

Pont a vége azért hagyott felemás érzéseket, mert alapvetően nem érdekelt a fő konfliktus, hogy Lucifer miért hagyja ott a szerelmét és a gyerekét. Rory karaktere borzasztóan idegesített és többnyire nem igazán értettem a jelenlétét. Nagyjából bármi mással rávezethették volna Lucifert a céljára, hogy nem a lelkek büntetése a feladata, hanem az emberek megmentése és felemelése az Ezüst Városba.

A többiek rövid mellékszálai sokkal jobban lekötöttek, kifejezetten Maze és Eve szerelme remekül bemutatta ugyanazokat a konfliktusokat, amiket az átlagos párok is átélhetnek, de nem beszélnek meg rendesen - szerencsére Dr. Martin siet a segítségükre. Amenadiel kénytelen volt ráugrani a hype vonatra és egy kicsit a Black Lives Matter mozgalommal foglalkozni, mert mostanában minden krimi, zsarus sorozatnak muszáj volt. Cserébe Ellának sikerült nem egy elvetemült sorozatgyilkosba beleszeretnie (megint) és utolsóként ugyan, de bekerült a beavatottak közé. Még mindig elképesztően aranyos és szeretnivaló a karaktere.

Az utolsó montázs is jó hosszúra sikerült, ahogy a teljes évad, de nem bánom, mert annál több időt lehetett eltölteni kedvenc karaktereinkkel, akik hat év alatt csak a néző szívéhez nőnek. Jó kis jutalomjáték volt, de sokkal többet nem tett hozzá a sorozathoz. A befejezésnél mindenkire gondoltak, és nem tudom elképzelni, ki állt fel elégedetlenül.