Hirdetés

Évadkritika: One Piece - 1. évad

|

Merész vállalkozás volt minden idők egyik legnépszerűbb animéjéből élőszereplős adaptációt készíteni, ám a One Piece méltó lett az alapmű híréhez.

Hirdetés

Az 1997 óta futó One Piece minden idők legnagyobb példányszámban eladott mangája, míg a belőle készült, 1999-ben indult anime már ezernél is több epizódot számlál. Az Eiichiro Oda által megálmodott történet valódi világjelenség; a szalmakalapos kalózkapitány, Monkey D. Luffy alakját valószínűleg még az is bárhol felismeri, aki sosem mélyedt el igazán a kalandjaiban. Ugyanez mondható el rólam is, ezért fontos már most leszögezni: az alábbi sorokban azt próbálom meg körüljárni, hogy milyen élményt nyújt laikusként a Netflix élőszereplős One Piece sorozata.

Hirdetés

A Cowboy Bebop - Csillagközi fejvadászok fiaskója után enyhén szólva is fenntartásokkal várta mindenki, hogy mihez kezd a Netflix egy olyan, a mainstreambe tartozó anime adaptálásával, ami egyedi stílusjegyei miatt eleve sokkal nehezebben megragadható, elképzelhető az animáció világán kívül. Ugorjunk az időben: a One Piece augusztus utolsó napján debütált a Netflixen, két héttel később pedig már a második évadát is megrendelte a streamingszolgáltató. Ami először lehetetlen vállalkozásnak tűnt, végül egy abszolút sikersztori lett, elvégre a sorozat nemcsak a közönség tetszését nyerte el (ami megnyilvánul a folyamatosan javuló nézettségi adatokban), hanem a kritika is méltatta. De mi az, ami működőképessé, sőt kimondottan szórakoztatóvá tette újonc nézők számára is az élőszereplős One Piece sorozatot?

A legnagyobb meglepetés, ami nélkül vélhetően negyedennyire sem működött volna az adaptáció, az a szereposztás. A történet katalizátora az egykori kalózkirály, Gol D. Roger legendás kincse, a One Piece, amelynek megtalálása a főszereplő, Monkey D. Luffy álma is - természetesen amellett, hogy ő váljon a következő kalózkirállyá. Iñaki Godoy egyszerűen fenomenális a szerepében. Képes anélkül megeleveníteni Luffy túlbúzgó, örök optimista személyiségét, hogy idővel fárasztóvá vagy idegesítővé válna, mi több, olyan energiával és szerethetőséggel ruházza fel a figurát, ami teljesen hihetővé teszi, miért csatlakozna bárki szedett-vedett legénységéhez, és követné őt az ismeretlenbe. A fiatal és tapasztalatlan Luffy kalóznak egyelőre távolról sem nevezhető, a küldetése pedig felér egy halálos ítélettel. Godoy azonban tökéletesen eltalálta az arányokat, hogyan legyen egyszerre naiv és nemtörődöm ifjú, a célját hajthatatlanul követő álmodozó, másokat cselekvésre ösztönző kapitány és félelmetes harcos.

Remekül találták el a Szalmakalapos Kalózok többi tagját is. A sorozat kellő időt fordít arra, hogy mindenki múltjába betekintést engedjen visszaemlékezéseken keresztül, még ha nem is ugyanolyan arányban. Roronoa Zoro és Nami drámája például szinte az egész évadon átívelt, míg ezzel szemben Usopp és Sanji múltjának kifejtése egy-egy dedikált epizódot kapott. Ennek ellenére számomra a mindig elegáns harcművész, Sanji hajótörött múltja volt a leghatásosabb, összességében viszont Luffy mellett a kalózbanda navigátora, Nami lett a legjobban kidolgozott karakter. Különösen tetszett a Zoróval részről részre mélyülő barátsága és bensőséges viszonya, amely mindkét karaktert árnyalta és kiemelte a zord komorságából. Talán egyedül a tengerészgyalogosnak állt Coby megpróbáltatásai voltak azok, amikből jó lett volna kevesebbet látni. Bizonyára a hosszú távú tervekben kap a figura nagyobb jelentőséget, ugyanakkor sokszor azt éreztem, mintha az ő szála megakasztaná az egyébként jórészt fesztelen cselekményt - nem meglepő, hogy pont ezeket a részeket írták kifejezetten a sorozathoz. 

Ami a legfontosabb, hogy a Szalmakalaposok egyénileg, de legfőképp csapatként is a szívemhez nőttek az évad végére, és már akkor néztem volna tovább a kalandjaikat, amikor felvillant a finálé stáblistája. Mivel ez a szezon arról szólt, hogy összeálljon a legénység és a néző törődjön ezekkel a karakterekkel, mielőtt még áthajóznának a sokkal nagyobb veszélyeket rejtő Grand Line-ra, ennél nagyobb dicsérettel talán nem is lehetne illetni.

A közel nyolc óra hosszú évadban számos szigeten és helyszínen megfordul a társaság, akiket változatos figurákkal hoz össze a sors, köztük szövetségesekkel és ellenségekkel. Tényleg nem emlékszem akár két, küllemében és jellemében egymáshoz hasonló karakterre: gyilkos bohóctól kezdve, óriási kardot forgató kalózon át, egészen cápaemberekig volt itt minden, amit csak el lehet képzelni. Eiichiro Oda szerencsére tényleg elképzelte és megálmodta ezeket az extravagáns szereplőket, az viszont már a készítők bravúrja, hogy sikerült jól megvalósítani őket élőszereplős formában is.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Azt persze nem állítom, hogy minden természetesnek tűnt, akadt azért egy-két művibb hatást keltő maszk, jelmez vagy egyéb megoldás. Például a Fekete Macska Kalózok vizuális megjelenítését ebben a formában lehet, hogy inkább nem erőltettem volna, ahogyan Luffy csatakiáltásai is kizökkentőek voltak olykor - de lehetséges, hogy az alapanyag rajongói értékelték az ilyen részletekhez való ragaszkodást, az élvezeti értéken pedig nem különösebben rontott egyik sem. Mindent egybevetve ugyanis az összkép működött és meglátszott a végterméken a beletolt pénz, élveztem elmerülni ebben a sokszor abszurd, de magával ragadó világban.

Bevallom, nehéz valódi fogást találnom az élőszereplős One Piece-en, ezért nem is nyújtanám tovább a próbálkozást. Nekem, mint aki nem olvastam a mangát és az animéből is csupán részleteket láttam, szinte felhőtlen szórakozást nyújtott a Netflix sorozata (egyedül talán a Szirupfalvás dupla epizód első fele volt a kelleténél lassabb). Jólesett elmerülni ebben a roppant változatos, kalandos világban, jól eltalált és szerethető főszereplőkkel, lendületes és szívvel teli cselekménnyel, a fülbemászó főtémát meg sem említve. Részemről jöhet a második évad, remélhetőleg sikerül tartani a bevált arányokat és még pár éven át lehetőségünk lesz követni a Szalmakalaposok utazásait.

Hallgass meg egy másik véleményt is:

One Piece - 1. évad

Kinek Ajánljuk
  • Aki Luffy kalandjaival nőtt fel
  • Aki eddig nem ismerte a One Piece-t
  • Aki vevő különös, magával ragadó fantázavilágokra
  • Aki kiszakadna a mindennapokból egy lendületes, szórakoztató történettel
Kinek Nem
  • Aki irtózik az animéktől
  • Aki a földhözragadt, kis léptékű sztorikat preferálja
  • Aki a legapróbb változtatást sem tűri egy adaptációban
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.