Minden évben legalább tíz új krimi lát napvilágot, de meg merem kockáztatni, hogy ez a szám a sorozatok aranykorában inkább a húsz felé tendál, és mindezek mellett még fut folyamatosan ötven másik. Mert a tévében ugye ez megy, ebből nem baj, ha az ember kihagy egy részt, nem marad le semmiről, ha hosszabb reklámszünetet tart, mert úgyis mindent elmondanak ötször és mégis szórakoztat. A készítők is tisztában vannak vele, hogy a századik ugyanolyan egy csapat/páros nyomoz gyilkosok után sorozatot már nem lehet lenyomni az emberek torkán, ezért lehettek sikeresek olyanok, mint a Lucifer, a Blacklist vagy a Blindspot. A Prodigal Son pedig végre megint tudott egyet csavarni a szokásos formulán és valami mást letenni az asztalra, ezért lett országos mércével nézve zseniális. 

A Tom Payne (The Walking Dead) által megformált Malcolm Bright egy profilozó az FBI-nál, egy nem éppen szokványos életmentés után azonban sajnos távoznia kell a szövetségi nyomozó irodától, de hamar rá kell döbbenünk, hogy nem átlagos családból érkezik. Azon kívül, hogy a New York-i kőgazdag elitjének tagja, az apja egy sorozatgyilkos. Még kisfiú volt, amikor segített az apját letartóztatni, és úgy kellett felnőnie, hogy mindenki tudta: az ő apja a hírhedt Surgeon, aki legalább húsz fiatal nővel végzett brutális módon. Maga a tény és pár rossz pillanat az apja munkásságából érthetően nyomott hagyott rajta, enyhén traumatikus gyerekkora pedig a mai napig végigkíséri életét. Bilincsekben tud csak aludni, már ha sikerül neki, napközben meg többnyire úgy nyeli a gyógyszereket, mint a cukorkát, és így próbál meg segíteni régi barátjának, Arroyo (Lou Diamond Phillips) nyomozónak a rendőrségnél, aki erőszakos bűntényekben nyomoz és egyben ő tartóztatta le annak idején a Surgeont. 

Tom Payne remekül helytáll, tökéletesen átadja ezt az erősen zavart karaktert, viszont minden rész fénypontja az, amikor apjától, Dr. Martin Whitley-től (Michael Sheen) kell segítséget kérnie az aktuális ügyben. A gyilkos doktornak valamilyen csodálatos módon sikerült elkerülnie a villamosszéket, többnyire magánzárkában tengeti unalmas mindennapjait, amikor épp nem a fiát terrorizálja, sebészeket instruál életmentő műtétek közben. Közös jeleneteik minden perce aranyat ér, Sheen nem is próbálja meg leplezni, mennyire élvezi a Surgeon karakterét, és kettejük dinamikáját valahol majd biztos tanítani fogják. Szerencsére azért nem rángatják elő minden részben, Malcolm profi profilozóként egyedül, pusztán a csapat segítségével is megold minden bűntényt. 

Az esetek többsége elég beteg, olyan Gyilkos elmék szint, csak itt sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a Whitley családra, hogyan hatott az életükre a családfő titkolt másodállása. A Surgeon felesége, Jessica Whitley (Bellamy Young) igyekszik az elit kegyeiben maradni ekkora szégyen után is, Malcolm húga, Ainsley (Halston Sage) pedig a riporterkedésben próbál kompenzálni. Sokat elmélkednek rajta, hogy vajon a gyilkos gén örökletes-e, vagy Malcolmban örökre eltört valami az események hatására. A flashbackek segítségével sok apróságra fény derül, többek között arra is, hogy a Surgeon nem is tartotta távol szeretett fiát a szenvedélyétől, de minden más már spoiler lenne.

Az ügyek szépen belesimulnak a család életébe, vagy éppen fordítva, a család élete az ügyekbe, és bizony egy percre sem veszik el a lendület. Persze a sok epikus, "ezt nem hiszem el" cliffhangert itt sem tudják elengedni, de minek is, ha működik? A csapat jól asszisztál Malcolmnak, nem volt az az érzésem, hogy csak valakikkel fel kellett tölteni a díszleteket, különösen a halottkém Dr. Edrisa Tanaka (Keiko Agana) esetében, aki minden jelenetben legszívesebben ott helyben leteperné Malcolmot, ami egyszerre borzasztóan kínos és vicces megnyilvánulásokat szül. 

A koronavírus miatt húsz részesre lett rövidítve a szezon, de így is a tervezett lezárást kapta, bár az utolsó nagy, gondolom több részesre tervezett sztorit, meglehetősen összecsapták, és érezhetően kapkodó lett. Nyilván van benne egy kis Hannibal Lecter áthallás, de ez megbocsátható neki, mert akkor is valami egyedit tett le az asztalra a műfajon belül. Országos sorozathoz képest nagyon bátor és meglepően sötét hangulatú lett a végeredmény, lassan ide is begyűrűzik ez a stílus, amit egyáltalán szabad bánni.