George R. R. Martin "történelemkönyvének" adaptációja két év elteltével érkezett a második évaddal a Maxra, melynek ugyan maradt showrunnereként Ryan Condall, ám Miguel Sapochnik helyére az az Alan Taylor érkezett, aki korábban már a Trónok harcában is rendezett több jól sikerült epizódot, emellett pedig olyan filmek fűződnek hozzá, mint például Thor: Sötét világ és a Terminator: Genisys. A kérdésre a válasz, miszerint ez sikeres váltás volt vagy sem, hamarosan kiderül!
A történet lényegében ott folytatódik, ahol az első évad abbamaradt. Aemond (Ewan Mitchell) fatális hibájának következményeivel néz szembe mindkét oldal, a feszültség egyre növekszik. A Királyvárban Aegon (Tom Glynn-Carney) kiszámíthatlanul agresszív viselkedése okoz gondot, Rhaenyra (Emma D'Arcy) viszont azon dolgozik, hogy a konfliktus minél kevesebb emberéletbe kerüljön. Ugyanakkor a tanácsosai - ideértve a szövetségesekért Harrenhalba utazó Daemont (Matt Smith) - nem kifejezetten nézik ezt a stratégiát jó szemmel, merthogy ők is a nyílt háborúban és a sárkányok minél hamarabbi bevetésében látják a megoldást.
A Sárkányok háza második évada sem az akciódús epizódjai miatt lesz emlékezetes (egy-két emlékezetes momentum azért akad), de Westeros világának rajongói elsősorban nem emiatt térnek vissza időről időre. A történet folyását, a konfliktus kibontakozását a frappáns párbeszédek, az izgalmas karakterfejlődések és az árnyalt morális dilemmák viszik előre, melyek a hatalomtechnikai játszmázásokban összpontosulnak. A Trónok harcával ellentétben a Sárkányok házában nem a háborúra való felkészülés áll a fókuszban, hanem pont a fordítottja. Miként lehet elkerülni a vérontást? Milyen lehetőségekhez lehet nyúlni a célok érvényre juttatásának érdekében úgy, hogy a korábban elkövetett kegyetlenségeket és árulásokat ne a totális háború torolja meg? És itt még nem beszéltünk a belső ellentétekről, melyek mindkét oldalon jelen vannak a vezetésben.
Kétségtelen, hogy ez a történet (eddig a pontig) Rhaenyra és Alicent (Olivia Cooke) politikai-stratégiai gondolkodását mutatja be, melyet nagyban befolyásolnak az eléjük kerülő akadályok, amiket elsősorban azok a személyek okoznak, akikért közvetlenül ők feleln(én)ek. A sorozat erőssége, hogy minden főbb karakter, akiknek hatása van az eseményekre, kiszámíthatatlan: itt nem csak a gyerekes Aegonra, vagy a pszichopata Aemondra gondolok, hanem az alapvetően józanul gondolkodó Rhaenyrára, Alicentre és Otto Hightowerre is. Ezek a karakterek is hoznak hibás, morálisan megkérdőjelezhető döntéseket, még ha az arányok nem is mindig kiegyenlítettek (többnyire azért Rhaenryránál van az igazság).
Amellett, hogy tele van szórakoztató dialógusokkal, sajnos érződik továbbra is a forgatókönyvön, hogy nem egy több ezer oldalas regényt dolgoz fel, hanem egy sokkal rövidebb és leírásokkal teli mű nyújtja az adaptálandó irodalmi alapot. Vannak karakterek, akikkel nem tudott mit kezdeni - ilyen például Corlys (Steve Toussaint) szála, Daemon hosszadalmas ámokfutása Harrenhalban (bár az idővel kifizetődik), vagy Rhaena (Phoebe Campbell) "magánakciója a sárkánynyomokkal". Technikailag sem kifogástalan a sorozat, ugyanis sokszor lerí a vetített háttér, ha (anti)hőseink épp sárkányra pattannak, ám mindezt továbbtetézi, hogy a mélységélességet is teljesen visszavették, ami még inkább kiemeli a vizuális effektek hiányosságait.
A Sárkányok háza második évada továbbra is építkezik, ami könnyen próbára teheti egyes nézők türelmét, de emlékezetes karakterpillanatból, párbeszédből, feszült (montázs)jelenetekből, hatalomtechnikai elmélkedésből így is akad bőven. Nem kell feltétlenül meglepetésszerű katarzis egy évad lezárásához, sőt, pont akkor működött igazán a sorozat, amikor egy belátható, ám karakterfejlődés szempontjából lényeges esemény vitte előre a történetet, de lassan ideje kicsit rendet tenni a mellékszálakról szóló szkriptek között.
