Hirdetés

Évadkritika: Solar Opposites - 1. évad

|

A Rick and Morty alkotójának új sorozata olyan, mintha az interdimenzionális kábelen találtuk volna és imádjuk minden percét!

Hirdetés

Nem repestek túlzottan az örömtől a Rick és Morty rajongók, amikor egyre csak várták a sorozat új évadát, de az csak nem akart megérkezni. A háttérben az állt, hogy a szériát megalkotó Justin Roiland és Dan Harmon igyekeztek kedvező feltételek mellett megegyezni az Adult Swimmel a Rick és Morty jövőjével kapcsolatban. Keservesen hosszúra nyúlt procedúra volt mindez, de végre elérkezett annak a pillanata, hogy több oldalról is gyümölcsöző legyen a végeredmény. Egyrészről nyilvánvalóan elindult a Rick és Morty 4. évada, amelynek második etapja éppen a hetekben tért vissza a képernyőkre, másrészről pedig az alkotók sem ültek tétlenül a hátsójukon a két évad között, ami többek között egy teljesen új sorozat megszületését eredményezte.

Hirdetés

Ez nem más, mint a Solar Opposites, amit Justin Roiland és a Rick és Morty forgatókönyvírója, Mike McMahan alkottak. Egy percig sem volt kérdés, hogy ez a sorozat a Rick és Morty szellemi örököse lesz, hiszen humora, témája és stílusa megegyezik a nagy elődével. Éppen ezért óhatatlanul is összehasonlítja a kettőt az ember és helyezi ezzel nehéz helyzetbe a Solar Oppositesot, hiszen magas a léc, amit meg kell ugrania ezáltal. Mint látjátok írásom elején én is nehezen tudom elhagyni a Rick és Mortyt, hiszen óriási szerepe volt abban, hogy létrejöhessen a Solar Opposites, viszont elöljáróban annyit elmondhatok, hogy ez a földönkívüliekről szóló őrült sci-fi széria bőven képes megállni a saját lábain.

Szülőbolygójuk megsemmisülése következtében Korvo, Terry, Yumyulack és Jesse útra kelnek a világűrben, hogy új otthonra találjanak. Űrhajójuk a Földön köt ki és itt is ragadnak, amit Korvo visel a legrosszabbul. A többiek vele ellentétben jobbára izgalmasnak és érdekesnek találják a bolygót és annak lakóit, akik fura szokásai gyakran lenyűgözik őket. Önmagában poén, hogy az emberek nincsenek különösebben megrémülve attól, hogy földönkívüliek költöztek a szomszédságba, helyette inkább úgy utálják őket, mint ahogyan az illegális bevándorlókat szokás. Csillagközi utazásuk során a "családdal" tartott még egy pupa is, egy takonyszerű apró lény, aki leginkább egy csecsemő és egy kíváncsi kiskutya személyiségével rendelkezik. Ez a ránézésre ártalmatlan valami egy kattogó időzített bombának felel meg, hiszen mikor egyszer felnő, akkor be fogja kebelezni az egész bolygót, ezzel terraformálva azt és új otthont biztosítva a földönkívüli faj számára. Hogy hány évadon keresztül szórakozhatunk Korvoék szerencsétlenkedésén, mire bekövetkezik a végítélet az nem világos, de tutira nem fogunk unatkozni az út során.

Már a Rick és Morty sem idegenkedett a túltolt vérengzéstől, elég ha a purge bolygóra gondolunk vagy éppen a hírhedt uborkás epizódra, de a Solar Oppositesnél gyakran érzi azt az ember, hogy 110%-on jár a gépezet és lassan nem ártana letörölni a képernyőről azt a sok rászáradt vörös és kék vérfoltot. Ugyancsak nem maradnak el a jól megszokott meta viccek, mint például a Hulu sorozatok szégyentelen ajánlása (lévén a Hulun megy ez a sorozat is), hogy a popkulturális párhuzamokat és utalásokat már ne is említsem. Mindez pedig csupán a felszín. A Solar Opposites egy roppant rétegelt sorozat, ami számos olyan magot vet el már az évad elején, ami csak a későbbi epizódokban csírázik ki, ezzel olyan történetszálakat alkotva, amelyekre nem is számítana a néző. Mindemellett apró, easter eggnek betudható részletek és mellékszálak tarkítják a sorozatot, amelyek többsége talán csak egy 2-3. megtekintés után lesz észrevehető és igazán értékelhető.

Látatlanban és az első néhány epizód után még valahol jogosan az volt a kérdés, hogy felérhet-e ez a sorozat a Rick és Mortyhoz és érdemes volt-e egyáltalán elkészíteni? Az évad végére ezek a kérdések jelentéktelenné válnak, ugyanis a Solar Opposites és annak karakterei kivívják maguknak a néző elismerését. Akár bedaráljuk a nyolc epizódos évadot, akár beosztjuk magunknak azt, ezek a szereplők nagyon könnyen hozzánk nőnek és részről-részre izgatottan várjuk, hogy éppen miben sántikálnak legközelebb. A Solar Opposites magával hozza alkotóinak jól megszokott stílusjegyeit, ám mégis egy friss produktumot kapunk, ami újszerűen foglalkozik számos társadalmi problémával, miközben végtelenül szórakoztató kikapcsolódást nyújt.

Solar Opposites

Kinek Ajánljuk
  • Rick and Morty rajongóknak!
  • Akik értékelik az apró részleteket!
Kinek Nem
  • Akik utálják a túl véres rajzfilmeket!
  • Összezsugorított embereknek!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.