A netflixes Triptichon című thriller-sorozat három lányról szól, akikről kiderül, hogy hármasikrek, de még kisbaba korukban elválasztották őket. A széria egy pszichiáter (Nuria Bages) monológjával indul, aki arról beszél, hogyan törnek utat a veszélyes gondolatok az elménkbe, miközben egy nő sétál az utca közepén, majd bemegy egy épületbe. Itt lövöldözni kezd, majd beront a pszichiáter irodájába, és túszul ejti őt. Az épület tetejére megy a túszával, ahol végül a rendőrség lelövi.

Azt feltételezik, hogy a túszejtő meghalt, és Becca Fuentes (Maite Perroni) törvényszéki szakértőt hívják a helyszínre. Nemcsak azt veszi észre, hogy a nő, Aleida Trujano még életben van, hanem azt is, hogy Aledia pontosan úgy néz ki, mint ő. És amikor Aledia rövid időre magához tér, a nevén szólítja Beccát.

A történet innen indul, Becca nyomozni kezd a rejtélyes hasonmása után, az egész helyzet pedig még különösebbé válik a számára, amikor megtudja, hogy Aledia meghalt, de a családja próbálja ezt eltusolni. Alediát és Beccát, valamint a később feltűnő harmadik hasonmást, Tamarát is Maite Perroni alakítja. Aledia egy gazdag családból származó nő, akinek saját, sikeres vállalata van, de pszichés problémákkal küzd. Becca egy középosztálybeli, törvényszéki szakértő, aki alkoholizmusát próbálja kordában tartani. Tamara pedig szegény családban nőtt fel, ezért megismerte az alvilágot, sztriptíztáncosnőként dolgozik, és nagyjából bármit megtenne, hogy egy kis pénzhez jusson.

Maite Perroni egészen jól el tudja különíteni a három karaktert, nemcsak a ruhájukban mások, de a mozgásuk, kiállásuk, és a beszédstílusuk is különböző. (Érdemes egyébként eredeti nyelven, spanyolul nézni a sorozatot, mert a színésznő tényleg élvezhető teljesítményt nyújt mindhárom szerepben.)

A másik központi karakter a Nuria Bages által alakított pszichiáter, Julia Bátiz, aki Alediát kezelte, és akit valamire rá akart venni a halála előtt. Bages hozza a tipikus filmes  pszichiátert, azt, aki szeretne a bizalmadba férkőzni, de mégis úgy érzed, hogy állandóan elemez, ami miatt az ember feszült a közelében. A sorozatban szerepel még David Chocarro, aki Becca szeretőjét, Humberto Solanát alakítja. A karakter mindig ott van mindenhol, és mindig mindent jobban tud, ami eleinte rettenetesen idegesítőnek, és valahogy mégis esetlegesnek hat, de a sorozat végére érthetővé válik, hogy miért kellett folyamatosan jelen lennie. Valamint említést érdemel Aledia férje, a Flavio Medina által alakított Eugenio Sáenz, akit többször próbálnak megutáltatni a nézőkkel, de valahogy mégis az egyik olyan figura marad, akit - ellenben Humbertóval - a rossz döntései ellenére is lehet szeretni.

A történet elég csavarosra sikerült. Van néhány elképesztően egyértelmű húzás, amivel szerették volna megvezetni a nézőt, de nem sikerül, azonban lényegében sikerült egészen sokági titokban tartani, hogy ki és miért választotta szét a testvéreket már gyermekként. Bár az, hogy Becca a nyomozása során sokszor nem bukik le, például, amikor Eugenio házában mászkál, az eléggé hihetetlenre sikerült. Illetve az utolsó rész hagy maga után nem egy megválaszolatlan kérdést.

Például az is nagy kérdőjel marad, hogy hogyan sikerül Beccáéknak legyőzniük azt, aki gyermekként szétválasztotta őket, és hogyan sikerül megszökniük tőle, miután felnőttként elrabolja mindannyiukat. Szintén kérdőjel marad, hogy egyes karakterek hogyan és miért haltak meg, még másoknak hogyan sikerült túlélniük nagyjából karcolás nélkül egy komoly autóbalesetet. Illetve rengeteg kérdés marad megválaszolatlan a három hasonmás múltjával kapcsolatban is. Ilyen és hasonló átgondolatlanságoktól hemzseg az utolsó rész, ami azért nagyon szomorú, mert addig egészen átgondoltan és szépen építették fel a történetet. Na jó, van egy pont, ahol belekeverik a nácikat, de szerencsére nem gondolják túl a dolgot, és egészen megnyugtató lesz erre a magyarázat.

A történet Mexikóvárosban játszódik, ami gyönyörű, abszolút jól mutatják meg a három nő környezetének különbözőségeit, és mégis elhisszük, hogy ezek a városrészek megférnek egymás mellett. A kamerakezelés és a vágás azonban néha nagyon szappanoperás lett, ami sajnálatos, de mivel elég izgalmas a sorozat, így sokat nem von le az értékéből.

A Triptichon nyolc részből áll, nagyjából hasonló minőségűre is sikerültek, akciódúsak, izgalmasak, ritkán akad csak egy-két üres járat. Persze vannak a karaktereknek ostoba döntéseik, amik egyértelműen azért kerültek bele, mert tovább kellett lendíteni a sztorit, és nem volt jobb ötletük, de én kifejezetten élveztem. Egészen jól sikerül végigvinniük a szálakat, a már említett kissé összecsapott lezárást leszámítva. A három hasonmás jeleneteinél olykor akadnak hibák a vágással, és van egy jelenet, amikor hárman állnak egymás mellett, és minőségben pontosan úgy néznek ki, mint amikor a videójátékokban a karakterválasztásnál állnak egymás mellett a válaszható szereplők, ami kicsit vicces lett. De végeredményben abszolút szórakoztató sorozat lett.