A közösségi médiában gyakran felütik a fejüket azok az egyszerű üzenetek, hogy például a mostani 30-as, 40-es korosztály még emlékszik arra, milyen volt gyerekként kint játszani az udvaron, várat építeni a homokozóban, kútból vizet inni, anélkül, hogy a szüleink fertőtlenítő kendőhöz nyúltak volna és a többi, bezzeg a mai fiatalok egyfolytában a Facebookon és a Netflixen lógnak és csapvízhez is szülői segítségre van szükségük. Mindez persze pont a fent említett közösségi médiában terjed, amely némileg ellentmondásossá teszik az üzenetet, ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy a technológiai fejlettség, a digitalizáció, a kommunikációs színterek átalakulása és gyorsulása kihatással van a mindennapi életünkre, ahogy az emberek egymásra és a világra tekintenek. Társas kapcsolatainkat éppúgy meghatározza, hogy adott társkereső appon hány csillagot kaptunk a fényképünkre, mint hogy mennyire értékelünk egy adott filmet, vagy éttermet, miközben az aktív kommunikáció jelentős része átkerült a valósból a kibertérbe. Greg Daniels (A hivatal, Városfejlesztési osztály) szatirikus sorozata pont ezt veszi górcső alá, méghozzá meglepően éretten.
Nathan egy szabadúszó fejlesztő, emellett egy az élethez és a nőkhöz, az elköteleződéshez több mint éretlen hozzáállást képviselő fiatal, aki azonban egy súlyos baleset következtében az aktuális barátnője hatására úgy dönt, hogy a tudatát feltölti egy digitális mennyországba, kvázi örökéletet nyerve magának ezzel. Halál utáni életében megismerkedik, majd egyre jobban összebarátkozik az őt a virtuális valóságba feltöltő és kvázi gondozójaként, őrangyalaként a való életből szolgáló Norával, miközben egész addigi életét, döntéseit kénytelen átértékelni.
Így a sorozat premisszája még nem feltétlenül lenne izgalmas és szórakoztató önmagában, azonban Danielsék kiváló érzékkel ragadták meg korunk szórakoztatóiparának a fonákját és minden fanyarsága ellenére pont ezektől - a sokszor apróságoktól - válik rettentő hitelessé. Hiába nyertünk bebocsátást a paradicsomba, hogy ott tengődhessünk, hozzátartozóinknak azért is súlyos összegeket kell fizetniük. Ha ez nincs meg, digitális utóéletünk is súlyosan le van korlátozva. Hogy egy videó konferencián becsatlakozzunk a barátainkkal való beszélgetésbe - fenntartva annak a látszatát, hogy minden a lehető legnagyobb rendben - a digitális másunkon feszülő zakóért pluszban nagy összegeket kell fizetnünk, amely ennek tetejébe rettentő kényelmetlen is. (Hello, mikro tranzakciók!) No és hogyan alakítasz ki a való világban maradottakkal érdemi kapcsolatot, ha nem érinthetitek meg egymást, nem lóghattok együtt, csak ha van elég sávszélesség?! Hogyan változik mega családoddal a kapcsolatod, ha ők a való világban folyamatosan öregszenek, változnak - kvázi élik az életüket, annak minden nyűgével és bajával - miközben te egy változatlan testben, korban ragadtál?! És mindennek a tetejébe még a tóparti naplemente is laggol, mert egyidejűleg annyi "lélek" tartózkodik ott.
Danielsék a lehető legtermészetesebben kezelik ezeket a témákat és pont ezért hatnak egyszerre rettentő viccesnek és hitelesnek. Mert sok apróság már most a mindennapjaink részét képezik, éppen ezért a komolyabb kérdések ezekből következnek, így nem hatnak annyira filozofikusnak, mint a The Good Place esetében. A nem rég véget ért (amúgy zseniális!) széria megemlítése nem véletlen, hiszen az Upload kvázi annak a szellemi örököse (vagy legalábbis erős rokonságban állnak, már csak a kreatív vizualitás miatt is), csupán a túlvilág és ezzel együtt a bűnbocsánat kérdését egy teljesen másik aspektusból, de nem kevésbé bájosan járja körbe.
Mégha annál helyenként erőszakosabb is - amelyre csak ráerősít egy átívelő krimiszál - olykor azon kapja magát az ember, hogy az élet és a halál viszonyán, vagy a már az utóbbi lehetőségét is kiaknázó kapitalizmus visszáságain elmélkedik. A sorozat szíve azonban így is Nathan és Nora románca. Semmi egetrengető, vagy forradalmi nincsen benne, éppen ellenkezőleg! Az egyszerűsége miatt működőképes, valamint azért, mert amit Robbie Amell igencsak korlátozott színészi eszköztárát képes Andy Allo kompenzálni és remekül működik köztük a kémia. De Amell védelmében a helyes pofin túl ellehet mondani, hogy részről részre lesz jobb, rázódik bele a szerepbe és performansza is válik önmagához mérten érettebbé - mindezt 10 darab, átlagosan 30 perces epizódban - és a mellékkarakterek is szerencsére emlékezetes, szerethető figurák. (Az X-akták rajongók különösen örülni fognak egynek.)
Hogy mennyire találja meg a közönségét az Upload az persze még kérdéses, hiszen humora, kérdésfeltevései, amelyeket egyelőre még inkább csak kapirgál nem feltétlenül fekszenek majd mindenkinek, amelyekből olykor egy-egy véresebb poén, vagy megoldás kiragadhatja az embert. A leendő második szezon azonban izgalmas szituációból eredhet, ráfeküdve a társadalmi különbségek közti szakadékra, amely itt még csak felbukkant, minden esetre akik szerették az eddigiek alapján a sorozatot, azoknak sokáig kell bámulniuk a töltő képernyőt egy újabb adagig.
