Hirdetés

Fahrenheit 451 - Kritika

|

Ez csak közepes lángon ég.

Ray Bradbury a filmhez alapul szolgáló, azonos című regénye egészen félelmetes világot vázol fel. Egy olyan világot, melyben az olvasás tiltott tevékenységnek minősül, a könyveket és egyéb olvasmányokat oltják, mint a tüzet (ún. tűzőrök feladata, hogy porrá hamvasszák). Szép, új, biztonságos világ függvényeként állítja be ezt a kormány. Elengedhetetlen ahhoz, hogy a káosz ne uralkodjék el az utcákon, hogy az emberek ne zavarodjanak össze (például filozófusok által, akik közül egy sincs, aki ugyanazt a választ adná egy adott kérdésre), de leginkább, hogy az uralmon lévő kormány szabadon uralkodhassék a pórnép felett. A pórnép felett, amely lassan, de biztosan butul el.

 

Bradbury regényéből készült már film 1966-ban, akkor Truffaut állt a kamera mögött. Hatásos film remek alakításokkal, kellemesen nyomasztó hangvétellel és merengésre késztető gondolatokkal. Most Ramin Bahrani vette át a stafétát, hogy modernizálja ezt az örökké aktuális és örökké ijesztő történetet olyan nagy, izgalmas nevekkel, mint amilyen Michael B. Jordan, vagy mint Michael Shannon. A végeredmény szempontjából e két arc szerződtetése egyáltalán nem elhanyagolható tény: ők ketten adják az igazi arcát, az igazi ízét ennek a filmnek, mely összességében híján van annak, hogy igazán maradandóvá és lebilincselővé váljék.

 

A Fahrenheit 451 Montag tűzőr ráébredését meséli el. Montag lelkesen irtja az olvasmányokat, követi a törvényt, csinálja, amit előír a kormány egészen addig, amíg egy lány (Sofia Boutella nem nagyon kap lehetőséget arra, hogy kibontakozzék) bogarat nem ültet a fülébe és el nem kezd olvasni. Onnantól pedig hogy elkezd olvasni, a szeme kinyílik és meglátja a betűk mögött meghúzódó embert. Az embert, aki nem volt rest papírra vetni saját kis ötleteit és ideáit. Montag eztán gyorsan a lázadókhoz csatlakozik és velük együtt próbálja megborítani a rendszert, ami első ránézésre megdönthetetlennek tűnik.

 

Többnyire működőképes, decens filmmel állunk szemben: a képi világ dacára annak, hogy tévéfilmről beszélünk, kellemesen borongós atmoszférát kölcsönöz a filmnek, amit csak még inkább kiemel az aláfestő zene nyugtalanító morajlása. Bahrani két színészválasztása szintén üdvös, Michael B. Jordan, aki egyébként is jó kört fut mostanában, remekül hozza mind a kezdetben lelkes, önbizalomtól és tettrekészségtől duzzadó zöldfülűt, mind pedig a kíváncsi, szemét lassan felnyitó fiút, aki aztán bármire kész azért, hogy megvédje a ténylegesen jó ügyet. Jordan sokadik alkalommal  bizonyíthatja, hogy micsoda tehetség ő - jó őt nézni, jó látni ezt a sokszor kicsattanó intenzitást. Partnere (és egyben filmbeli mentora) Michael Shannon, akit szintúgy úgy ismerünk, mint korunk egyik legizgalmasabb és lepulzálóbb jelenléttel bíró aktorát. Ő már pusztán a megjelenésével és hanghordozásával magára vonzza figyelmünket és konkrétan csináljon bármit, mindig jól látható profizmussal és tapasztalattal teszi. Jelenléte egyszerre félelmetes és tiszteletet parancsoló, szemei pedig folyton valami megmagyarázhatatlan, leírhatatlan lángban égnek. Mint aki bármelyik pillanatban robbanhat és aki bármire képes. Ez jól is jön neki, mert karaktere egyébként is kiismerhetetlen, enigmatikus. Épp csak utalásszinten láttatják velünk, mi rejtőzhet a vasszigor mögött, de egyértelműen nincs kimondva, biztosan sose tudhatjuk: a másik meg az, hogy cselekedetei és döntései általában ellentmondanak sejtéseinknek, miszerint egy értelmes, művelt, jó ügyet szem előtt tartó férfival van dolgunk.

 

Hiányosságként róható fel azonban az, hogy Montag karakterének az íve enyhén szólva el lett kapkodva, mintha gyorsított iramban építették volna fel a szabályokat vakon követő férfiból lett becsületlovag útját. Ez pedig így nem működik: átmenet híján ez csak úgy néz ki, mint amikor egy kötelező olvasmány zanzásított változatát olvassuk el. Ott vannak a főbb cselekménypontok, csak éppen a veleje hiányzik, maga a lényeg, ami többé teszi az adott művet. Arról nem is beszélve, hogy a közbeiktatott, édesapja elhurcolását illető visszaemlékezések is csak lógnak ezáltal a levegőben. Hiába tudjuk, értjük a funkcióját, a súlytalanság mindenestül áthatja.

 

Bár az alapanyagot sikerült úgy modern környezetbe helyezni, hogy elég egyértelműek legyenek az áthallások, mégis, lehetett volna a végeredmény sokkal erősebb, agresszívabb. Hiába a jó színészek és hiába a jó alapötlet, mintha minden szeretne egyszerre lenni: verhoeveni szatíra (főként a film eleji tévés szereplésekről jutott eszembe a mester), mester-tanítvány történet, mártíromsággal kokettáló küldetésfilm, a jelenkor társadalmának kemény kritikája és reménytelen szerelem története. Egyiknek sem lett igazán erős, egyik sem lett igazán kidolgozva, ezen pedig az sem segít, hogy a cselekményt mozgató mcguffin nem tűnik túlzottan tisztának, a végjáték pedig finoman szólva is érdemtelennek hat. Épp ezért, bármennyire szomorú ezt beismerni, csak a közhelyesség keserű íze marad a szánkban.

Fahrenheit 451

Kinek ajánljuk
  • A két főszereplő színész rajongóinak.
  • Akik odavannak a disztópikus történetekért.
Kinek nem
  • Akik nem érik be kevéssel.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.