Az indiánok évtizedeken keresztül háttérbe szorított, sokszor sztereotipizált szereplői voltak a hollywoodi filmeknek. Azonban ahogy a westernben megindult a változás, úgy hamarosan a többi műfaj is csatlakozott az újító hullámhoz.
Bár természetesen minden film nem jut el hozzánk - és a mi kapacitásaink is végések -, kis ráhagyással megállapítható, hogy az őslakos reprezentáció felülvizsgálata két irányból is zajlik jelenleg: egyrészt olyan nagy mesélők, mint Martin Scorsese megsüvegelendő bátorsággal nyúlnak az indián történetekhez, másrészt pedig az indie filmekben egyre másra jelennek meg az érzékeny identitáskereső történetek. A War Pony tavaly a hazai mozikba is eljutott, A rezervátum kutyái pedig sok kritikus kedvence volt az elmúlt néhány évben. A Fancy Dance sok szempontból ezekhez kapcsolódik, de a korábbiaknál több gesztust tesz a közönség felé.
Jax (Lily Gladstone) karakán, klasszikusan a jég hátán is megélő típus, most azonban egy mindennél nagyobb kihívással kell megküzdnenie. Nővére nyomtalanul eltűnik, unokahúga, Roki (Isabel DeRoy-Olson) pedig egyre inkább kétségbe esik. A nő megpróbálja megkeresni eltűnt testvérét, de közben újdonsült anyaszerepével is küzd. Hamarosan pedig megjelennek a hatóságok is…
A Fancy Dance igencsak klasszikus indie film, s ilyen módon ennek a szcénának a toposzaiból építkezik. Helyenként mintha Kelly Reichardt (First Cow, Egyes nők) beállításai jelennének meg, a természet pedig gyakran válik fontos szereplővé ebben az alkotásban. Ráadásul a keresés két értelmezésben is megjelenik a filmben: egyrészt Jax és Roki keresi az eltűnt nőt, másrészt főleg utóbbi esetében az identitással kapcsolatos bizonytalanságok is a történet alakítóivá válnak. Roki gyakran szó szerint keresi azokat a helyzeteket, amikor kapcsolódhat őslakos kultúrájához, Jax-szel csak saját nyelvükön beszélnek, gyakran néz a televízióban őslakos táncokat. Nála a motiváció kettős: édesanyjához éppúgy ezekkel a szokásokkal próbál kapcsolódni, mint amennyire érdekes és fontos számára az indián kultúra. Ilyen szempontból a film végi powwow ünnepség sok szempontból megérkezés, ami ráadásul sok értelmezési lehetőséget nyit ki.
A korábban említett őslakos történetekhez hasonlóan a Fancy Dance is határhelyzeteket ábrázol: a törvényekkel konfliktusban álló szürke zónában ragadja meg a szereplők lényegét, és azt igyekszik bemutatni, milyen nehéz kitörni a számukra jelenleg kijelölt helyzetből. Ugyanakkor Erica Tremblay első nagyjátékfilmje némileg a saját csapdájába is esik, hiszen akaratlanul is a szabadság egzotikukamként ábrázolja az indián identitást. A film alapállása tehát némileg hasonlít ahhoz, mint amikor Roki újdonsült nevelőszülei (Audrey Wasilewski, Shea Whigham) a lány által készített népviseletet farsangi jelmeznek nézik. De fontos kritikai éle a filmnek a hatóságok működésének ábrázolása is. Szinte csak akkor hajlandóak foglalkozni valójában az eltűnési üggyel, amikor a többségi társadalom érdeklődését is felkeltik a történtek.
A film tehát foglalkozik ezekkel az identitáskérdésekkel, ám csak a felszínen, s egyértelműen a közönség igényeit kiszolgálva. Így e tekintetben egyáltalán nem kiemelkedő a Fancy Dance, de végső soron nem is erről szól igazán. Lényege a két főszereplő kapcsolata, ami viszont rendkívül szépen épül, s nem is csak a klisék mentén. Az első pillanatban úgy tűnik, a két lány közötti kapocs nagyon szoros, és bár ez igaz is, hamar kiderül, hogy a kötelék nem olyan elszakíthatatlan, mint gondolnánk. Persze végül azért minden megoldódik, de a mélypontok sokkal hitelesebbek, mint a legtöbb ilyen filmben.
Ehhez pedig nagy szükség van a két remek központi alakításra. Lily Gladstone képességeit ismerjük, mindig jó őt egy ennyire testhezálló szerepben látni, de Isabel DeRoy-Olson is nagy felfedezés, hitelesen hozza a dac és a helyzet elfogadása között őrlődő lányt, aki valójában csak néhány dolgot szeretne: hogy végre komolyan vegyék, legyenek őszinték vele, kezeljék felnőttként.
A Fancy Dance legfőbb pozitívuma a két karakter jellemrajza, egyébként egy helyenként ügyes, máskor nagyon direkt filmmel van dolgunk, ami felveti ugyan a releváns kérdéseket, de azokra igazából meg sem próbál válaszokat adni.
