Hirdetés

Félidő - Kritika

|

Jennifer Lopez útja a Super Bowl-ra.

Hirdetés

Jennifer Lopez napjaink egyik legismertebb, legkedveltebb és - ha lehet ezt mondani - egyik legsokoldalúbb előadónője. Hiszen - ahogyan azt a jelen tárgyalt filmben is kihangsúlyozzák - pályafutását táncosként kezdte, színésznőként folytatta, majd onnan lépett át az énekesi pozícióba. Úgy, hogy mind a mai napig mindhármat hol kisebb, hol nagyobb sikerekkel övezve abszolválja. 

Hirdetés

A Netflix legújabb dokumentumfilmje, a Félidő Jennifer Lopezről szól, de mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy teljes életrajzot felölelő filmet fog látni, az készüljön fel a csalódásra. A Félidő ugyanis az előadónő életéből csak egy pici részt ölel fel, ugyanis zömében arra koncentrál, hogy megmutassa: miként készült fel a 2020-as Super Bowl félidei, tizenhárom-tizennégy perces koncertjére és miként használta fel ezt a pár percet arra, hogy olyan dolgokat kommunikáljon a világ felé, amelyet ő maga fontosnak tart. 

Lopezről van mit mesélni, az kitűnik ebből a másfél órából is (meg amúgy is lehet sejteni). Eleve az, hogy egy latin-amerikai fiatal lány hogyan küzdötte fel magát popikoni magaslatokba, hogy aztán példaképként szolgáljon sok fiatal lány számára, egészen bizonyos, hogy rengeteg sztorit hordoz magában. A Félidő ezeket nem hivatott elmesélni, éppen hogy csak felületesen átrágja őket: megtudjuk, hogy voltak a karrierjében nehézségek, hogy az édesanyja erős kézzel irányította őt és két testvérét, hogy a kritikusok nagyon sokat ágáltak színészi képességei ellen és hogy tényleg nagy szám volt, amit nyújtott A Wall Street pillangói című filmben. Utóbbira egyébként a félidős koncert mellett még külön kitér hosszabban a film, rávilágítva arra, hogy így ötven év körül bőven benne van az, hogy egy színésznő újradefiniálja magát és reneszánszát élje. 

Ami magát a félidőt illeti, érdekes látni azt, hogy miként használja fel az énekesnő arra, hogy például a határkerítést, a nőügyeket és úgy alapvetően az emberi jogok és Amerika "álmokföldje"-ideáját is pedzegesse. Mindezt úgy, hogy közben egy olyan showműsort kreál, amitől a közönségnek füle-farka kettéáll, annyira ingergazdag és annyira szórakoztató. A film ezáltal betekintést enged az alkotói folyamatokba (vagy legalábbis egy részébe), látjuk, ahogy a művésznő gondolkodik, ahogyan meglát egy rakás táncoló kislányt és kitalálja, ők is kellenek a műsorba és ahogyan irányítja a csapatát. Érdekes és tanulságos az is, amikor belehallgathatunk egy telefonbeszélgetésbe, mely során Lopezt a Super Bowl egyik rendezője próbálja lebeszélni, hogy használja a női szimbólumot a show során. (Miközben a "fényketrecekben" lévő kislányok még átmentek a rostán.) 

A probléma a filmmel csupán az, hogy hiába érdekes az alany, hiába van benne potenciál, mégis nagyon soványkának hat, hogy csupán erre az eseményre húzzanak fel másfél órát. Valahol persze érthető a narratíva, hiszen a film során is mondják, hogy ez egy nagyon nagy dolog, hogy több éve várja Lopez a felkérést és hatalmas lehetőség arra, hogy megnyilvánuljon. Viszont nem ártott volna emellett jobban elmerülni mindabban, ami Jennifer Lopez, jobban rányitni a múltjára, mert amit kapunk az vagy felületesnek hat, vagy pedig már eddig is tudtuk. Kapunk egy kicsit a Golden Globe-jelölést illető hajrából és látjuk, mennyire fontos számára mindez (részben nyilván személyes okokból, részben azért, mert tudja nagyon jól, hogy mit szimbolizál az, ha ő nyeri meg a díjat), de minden igyekezete ellenére mégsem érződik a film annyira intimnek, hogy kellően közel hozza hozzánk ezt a két lábon járó ikont. Vannak pillanatok, amikor ez megtörténik, de ezen pillanatok kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy a végeredmény igazán emlékezetes legyen.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A film során úgy éreztem, hogy azok a dolgok, melyekbe csak belekap (például gyerekkor, szülők, származásból fakadó hátrányok) kaphattak volna még több reflektorfényt, vagy ha ezek nem, hát még több felvétellel lehetett volna gazdagítani a koncertre való rákészülés folyamatát. Mert így, ebben a formában leginkább azt éreztem, hogy csak azért töltötték ki amazzal a játékidőt, mert utóbbira nem volt annyi anyag, hogy másfél órát kitöltsön. 

Mindennek ellenére a másfél óra gyorsan elrepül, akit érdekel és szereti Jennifer Lopezt, az találhat benne érdekességeket és sokszor szólal meg a művésznő saját maga is a játékidő folyamán, ami pozitívum és szimpatikus. Jó látni és jó hallani, ahogyan bizonyos dolgokról megnyilvánul és jó rácsodálkozni arra, hogy honnan jutott hová. Sőt, ahhoz is kedvet kaptam, hogy újra elővegyem az első lemezét és belehallgassak (valahol otthon, a szülői házban megvan kazettán, de legutóbb nem találtam). Inspiráló, figyelmet parancsoló az, ahogyan ő megteremtette a saját imázsát és ahogyan páros lábbal beleáll mindabba, amit ő kitalált. De ahogy mondtam, mindezeken túl, sok pluszt sajnos nem nyújt. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Félidő - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Jennifer Lopez rajongóinak.
  • Akik szeretnék látni, hogyan zajlanak a munkálatok egy Super Bowl-koncertre.
Kinek Nem
  • Akik mélyrehatolóbb dokumentumfilmet szeretnének látni.
  • Akik nem szeretik, ha csak felületesen mutatnak be valamit.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.