Egy negyvenes éveihez közeledő nő odalép egy férfihoz az utcán. "Hát szia." - mondja neki, a válasz pedig erre csak értetlenkedés, bambán nézés. A nő meg van róla győződve, hogy a találkozót márpedig megbeszélték még korábban, a férfi azonban láthatóan azt se tudja kiről, miről van szó. Így, ezzel a kissé kínos találkozóval indít Horvát Lili legújabb filmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. 

A továbbiakban megtudjuk azt is, hogy az illető hölgyet Dr. Vizy Mártának hívják (Stork Natasa), több évig dolgozott New Jersey-ben kiemelkedő tehetségű, profi idegsebészként, szakmájának egyik prominens tagjának számít és aki ezt az említett férfit, Dr. Drexler Jánost (Bodó Viktor) ott, a tengerentúlon látta egy konferencián. Állítása szerint megbeszéltek egy randi időpontot Magyarországon, a nő pedig csapot-papot, de leginkább karriert és barátokat hátrahagyva haza is utazott. Hosszú időre. Döntése merő kockázat, főleg ha hozzávesszük azt az aprócska eshetőséget, hogy talán az egész "Nagy Ő"-dolgot csupán saját magának beszélte be. Hogy talán mindez a szerelem, a beszélgetés, az ismertség és a közös nevező kizárólagosan a fejében létezik és csak egy aprócska dolgot színezett ki magában. Hogy pont ott ment félre valami benne, amihez ő olyan nagyon jól ért és amivel évek óta foglalkozik: az agyban. Ijesztő? Ijesztő. 

Horvát Lili előző, A szerdai gyerek című filmjéhez képest erős váltást eszközölt stilisztikát, eszközhasználatot illetően. Míg amazt egyfajta földközeli, kézzel fogható realitás jellemezte és tematikailag és alapvetően más állt a középpontban (egy leányanya történetét mesélte el), addig a Felkészülés... már egy merőben eltérő látásmódot tudhat magáénak. Lili itt egyenesen belemászik főszereplőnőjének fejébe és végig az ő konstans bizonytalan, hol rémült, hol merengő tekintetével nézzük a történéseket. Ez a bizonytalanság rám, nézőre is átragadt: folyamatosan ott lógott a levegőben az, hogy amit látok talán nincs is, hogy illékony varázs csupán és tökéletes bizonyosság hiányában csak pillanatnyi fellélegzés jutott arra vonatkozólag, hogy amit érzünk és látunk Mártával együtt, kézzelfoghatónak minősül. 

Egy ilyen történet, koncepció számos feldolgozási lehetőséget rejt magában és az egyik legkézenfekvőbb lehetett volna (legalábbis sokak számára) az, hogy a főhősnő őrületét erősíti az alkotó. Ezzel szemben Lili egy sokkal érzékenyebb attitűdöt tanúsított és ahelyett, hogy leegyszerűsítette volna az "őrület" címkéjével Mártát, inkább empátiával és kedvesen közeledett a megoldandó problémához, konfliktushoz. Ettől még a bizonytalanság jelen van és az esély arra, hogy esetleg fejben nincs valami rendben, ám ennél sokkal komplexebb és intelligensebb az egész film. A Felkészülés... egyszerre tud finoman nyugtalanító és gyönyörű munka lenni. Nyugtalanító, mert sosem lehetünk biztosak abban, amit látunk és gyönyörű, ahogyan szép fokozatosan, kis léptekben ábrázolja Lili a két felnőtt egymáshoz közeledését (vagy nemközeledését). Gyönyörű azért is, mert a rendezőnő a tudatfilm eszközeivel élve magáról a szerelemről, a kémiáról is beszél és arról, hogy az agy ilyenkor mennyire megborul, valamint hogy a racionalitást hajíthatjuk ki az ablakon. Ehhez a jelenlévő kedvességhez tökéletesen idomul a film őszies, narancssárgás képi világa (Maly Róbert szakavatott keze munkájának köszönhető), amelyet meg-megszaggat a főszereplő otthonául szolgáló puritán, lepukkant lakás egyszerűsége és szürkesége - amely pedig nagyon jól aláhúzza az alkotás koncepciójában megbúvó deprimáltságot. Ugyanígy ide tartozik még a kórházi munkakörülmények reális ábrázolása, amely szintén nagyon jól van balanszírozva az egész dolgozat álomszerűségével. 

Kiemelkedő még az alkotás két főszereplője, Stork Natasa és Bodó Viktor. Natasa nagyon jól hozza azt a távolságtartó, erős, ám belül érzékeny és törékeny karaktert, aki minduntalan igyekszik kiismerni saját belső világát és a szituációt, amelybe került. Viktor vele szemben egész egyszerűen egy végtelenül karizmatikus, megnyugtató jelenléttel bíró karakter. Nem szeretnék többet megosztani karaktereikről, félve, hogy bármi kulcsfontosságút elárulok, így most legyen ennyi elég. 

Mindenképp érdemes lesz tehát jegyet váltani rá szeptember 24-től (természetesen, ha a vírushelyzet úgy engedi), hiszen úgy érzem, a Testről és lélekről óta nem láthattunk ennyire sajátosan szép szerelmes filmet. Elejétől végéig azt éreztem, hogy egy kiforrott, aprólékosan kidolgozott rendezői vízióval állok szemben. Kifinomult stílus- és arányérzékkel rendelkező, kiszámíthatatlan, enigmatikus mozi, amely minden percével meglep, elbűvöl, érzésekre, gondolatokra késztet és gondoskodik arról, hogy ez az érzés ne szálljon el az utolsó képkockával bezárólag sem. Igazából ha csak egy filmet szeretnétek ebben a hónapban megnézni moziban, akkor bátran javaslom, hogy ez legyen az. Sokat fog nyújtani.