Hirdetés

Felkeverve - Kritika

|

Bill Murray veje után nyomoz Sofia Coppola legújabb filmjében.

Hirdetés

Van egy jelenet Sofia Coppola filmjében, ami nagyon jól jellemzi és nagyon jól demonstrálja a rendezőnő azon tehetségét, hogy a semminek tűnő kis apróságokat helyezze nagyító alá és emelje piedesztálra: hősnőnk (Rashida Jones) és édesapja (Bill Murray) autókázik a városban, miközben a nő férjét követik annak reményében, hogy fényt deríthetnek megcsalására (vagy nem-megcsalására). Egy pár másodpercre, amíg nem beszélgetnek, a lány fütyörészni kezd (amit régen nagyon jól tudott, mostanra pedig már elfelejtett), majd az apa csatlakozik. Erre a pár pillanatra pedig kiviláglik köztük egy szavak nélkül is érthető, átvághatatlan kapocs. Ez a néhány másodperc pedig többet mond bármely dialógusnál. 

Hirdetés

A Felkeverve hamisítatlan Sofia Coppola-film, ami kicsit visszakacsintgat második nagyjátékfilmje, az Elveszett jelentés valamelyest könnyedebb és levegősebb világához és modorához. Úgy érzem, hogy a Marie Antoinette sajátos hangulatvilágú történelmi filmje, a Made in Hollywood kicsit önmagába fulladó, rezignált melankóliája, illetve a Csábítás gyönyörű kiállású és szerepeket összemosó, kvázi feminista drámája után ez a visszaváltás mindenképp üdítőnek hat. Nem csak azért, mert újfent bizonyíthatja azt, hogy jól állnak neki az ilyen látszólag édes-melankolikus kis ujjgyakorlatok, hanem mert végre Bill Murray-nek is talált egy olyan szerepet, amiben érezhetően lubickol ez a faarcú, ölelni való figura. 

Coppola az Elveszett jelentésben két tévelygő, egymást találkozásukig nem ismerő lelket sodort össze és mutatta be, hogy az univerzum tele van magányos, egymás társaságára vágyó figurákkal. A Felkeverve hasonló alapfelállást prezentál azzal a különbséggel, hogy itt két olyan emberről beszélünk, akik rég ismerik egymást - világnézetük és emberekről való hitvallásuk azonban rendre finom súrlódást képez közöttük. Laura (Jones) negyvenes nő, feleség, anya. Férje Dean (Marlon Wayans) nagysikerű üzletember. Kapcsolatuk a film elején ha nem is teljesen kihűlt, de rezignált, többnyire szenvedélytől mentes. Érződik, hogy bedarálta őket a felnőttlét, a szülői felelősség és a karrier hálátlan hármasa és látszólag az egyedüli, aki ezt elkezdi érzékelni, az Laura. Miután pedig egyre gyűlnek a gyanús nyomok arra vonatkozólag, hogy Dean csalja őt egy kolléganőjével, a nyomasztó, kellemetlen érzés csak nő benne. Ebből az érzésből és létállapotból édesapja (Murray) rángatja ki, amikor nyomozást kezdeményez a veje után és egyetlen pici lányával nyakába veszi a várost és a - túlzással - fél világot, hogy utána járjanak a turpisságnak. Coppola alkotása tehát egy apa-lánya történet és egy olyan párkapcsolati dráma egyben, amelynek főként csak az egyik oldalának az aggályait látjuk. 

A Felkeverve egyik legnagyobb érdeme, hogy látszólag finom, pillekönnyű stílben meséli el a történetét és bár konfliktusok vannak, valahogy mégis az volt az érzésem, hogy jó lenni ebben a világban, jó lenni ezekkel az emberekkel. Érződik, hogy az Elveszett jelentés óta eltelt tizenhét év és az író/rendező a hasonlóságok ellenére nem azt a filmet szerette volna kopizni, hiszen érezhetően nem pont ugyanazok a problémák érdeklik. Laura karakterén keresztül olyan témák, problémák merülnek fel, mint a szexuális vonzalom illetve annak hiánya két házas ember között, az attól való félelem, hogy az ember nem elég jó a másiknak, illetve a rettegés attól, hogy esetleg nem tudja megtartani a párját és elveszíti azt egy fiatalabbért. A lány édesapja, Felix azonban már csak életviteléből és gondolkodásából fakadóan is táptalajt biztosít ezeknek a kétségeknek: jómódú, bohém, idősödő playboyként nagyon jól tudja, hogy milyenek a férfiak, mi mozgatja őket és tudni véli azt is, hogy hogyan működnek a párkapcsolatok és a nők (miközben ő maga egyiknél sem tudott megmaradni és elhagyta a lánya édesanyját is egy másik nőért). 

Coppola javarészt ennek a két embernek a dialógusán keresztül kommunikálja azt a sok félelmet, ami a nőbe szorult, miközben azért az egész filmet áthatja ellenpontozásul egyfajta finom humor és keresetlen báj. Előbbit meg-megszakítja néhány visszatérő képsorral (gyerekek reggeli elindítása, mint a gépies rutin), valamint néhány apró jelenettel, amelyek szintén a gyanút támasztják alá. A humor része többnyire nem másnak, mint Bill Murray-nek köszönhető, aki már puszta jelenlétével is képes mosolyt fakasztani az arcomra és akinek bár megszólalásai sokszor szexisták, valahogy mégsem lehet rá haragudni, mert az, ahogyan előadja magát és az a puha érzékenység, ami a tekintetében rejlik, ezt lehetetlenné teszi. Rashida Jones közben remek kontrasztot nyújt neki a maga józanságával és realitásérzékével, kettejük párosa pedig ha nem is lesz olyan ikonikus, mint a Johansson-Murray duó, azért remekül el van találva a kémia. A film tehát folyamatosan érzékelteti azt, hogy bár Felix-nek egyfajta szórakozásnak, úrimurinak minősül, hogy elmennek detektívesdit játszani, Laura esetében viszont a boldog házasság és a nyugodt, kiegyensúlyozott élet a tét. 

A másfél órás játékidő puha léptekkel suhan el és bár egyik részről joggal süthetnénk rá, hogy édes kis semmiség, valahogy a "semmiség" mégsem semmiség. Meglehet, hogy az előadásmód könnyed és bájos, de kifejezetten tetszett, hogy érintette a film ezeket a témákat, ahogy az is tetszett, hogy folyamatosan magam is kétségben voltam azt illetően, hogy ezek a megcsalást övező gyanakvások mennyire jogosak és mennyi valóságalapjuk van. Másrészről pedig mégiscsak azt éreztem, hogy többnyire stresszmentesen hagy bennünket, nem terhel, inkább az a célja, hogy megmutasson bizonyos párkapcsolati kétségeket és tegye ezt szórakoztatóan, jó adag humorral és ténylegesen viccesen. Amolyan Bill Murray-i hanyag eleganciával. Sofia Coppola-módra. Mindezzel együtt nem lehet rá azt mondani, hogy a végeredmény olyan zseniális lett, mint az Elveszett jelentés, mert valahogy mégsem ugyanaz a hatás. Itt egy fokkal haloványabb a látkép, nincs annyira markáns, a harmadik kerék Wayans személyében pedig csak úgy van, de nem hagy mély nyomot (a forgatókönyv se adott neki túl sok mindent, amivel eljátszhat). De így is olyan, mintha spirituálisan egymás testvérei lennének és míg amaz maga volt az esszenciális, édesbús melankólia, amit az ember minden porcikájával legszívesebben magához ölelt volna, addig a Felkeverve "csak" egy nagyon bájos és vicces, szeretni való film. Baj ez? Dehogyis.

Ezekben a stresszes időkben pedig - ha nagyon őszinte akarok lenni, és miért ne akarnék -kifejezetten, duplán jólesik egy ilyen alkotás, amelyben nézünk két fütyörésző embert, akik gurulnak át a forgalmas városon, keresve kicsit saját magukat és azt a látszólag tovaillanó boldogságot. Amiben a gondok ugyan gondok, de valahogy mégsem érzed azt, hogy szétnyomják a mellkasodat. És olyan jó lenne sokszor egy olyan világban élni, amelyben Bill Murray elvisz minket autókázni. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Felkeverve - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Bill Murray rajongóinak.
  • Akik vágytak egy olyan filmre, ami legalább kicsit emlékeztet az Elveszett jelentésre.
  • Akik szeretik, ha egy film egyszerre könnyed, megmosolyogtató és képes komoly témákat feszegetni.
Kinek Nem
  • Akik azt szeretik, ha egy filmben több a konfliktus és a dráma.
  • Akiknek nem elég az, ha Bill Murray és Rashida Jones fütyörészik a kocsiban.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.