Hirdetés

Filmkasszikus: Mementó

|

Húsz éve próbálunk emlékezni Sammy Jenkinsre.

Hirdetés

Habár megelőzte néhány rövidfilm és a Követés (1999) című első játékfilmje, mégis a Mementó az, ami igazán elhozta Christopher Nolan számára az átütő sikert. Az eredetileg öccse, Jonathan novelláján alapuló forgatókönyvért Oscar-díjra is jelölték, ő maga pedig bebetonozta magát a XXI. század legmeghatározóbb filmes szakemberei közé, mint a nem-lineáris történetmesélés egyik legfőbb követe. A Mementó az elmúlt 20 év során kivívta státuszát a modern kori kultklasszikusok sorában, ráadásul többen az író-rendező egyik legjobb munkájaként tartják a mai napig számon ezt a rendkívül egyedi, narratív felépítésű neo-noir alkotást.

Hirdetés

De miért is ennyire különleges ez a felépítés és miért üti ennyire erősen gyomron a nézőt az első, de a sokadik megtekintésre is? A választ John Truby, a modern kori forgatókönyvírás egyik meghatározó szakemberénél érdemes keresgélni. Az ő tanításai között szerepel az a "designing principle" névre hallgató eszköz, amely gyakorlatilag a film mondanivalóját leghatékonyabban elmesélő narratív stratégiát és belső logikát jelöli. Ha ezt sikerül megtalálni, akkor a történet eredetiként és különlegesként fog a néző számára lecsapódni. A Harry Potter esetén a felnövéstörténetet és a varázsvilág megismerését gyakorlatilag a hét iskolaév formájában mesélte el Rowling. A Keresztapánál a "család" fogalma mind valós, mind átvitt értelmében megjelenik, ahogyan Michael története szép lassan kibontakozik a már jól ismert "a király és a három királyfi" formula újraértelmezésében, hála Mario Puzo zsenialitásának.

A Mementó gyakorlatilag csúcsra járatja a szóban forgó eszközt. Truby szerint - ahogy minden másnak - úgy a "designing principle"-nek is szorosan a karakterhez, annak céljához és hibáihoz kell kapcsolódnia. Így még organikusabb módon valósulhat meg a karakterfejlődés, mire legördül a stáblista. Nos, a történet főhőse, Lenny szemén keresztül ez tökéletesen meg is valósul: a férfi speciális amnéziájának köszönhetően képtelen új emlékeket kialakítani, folyamatosan problémát okoz neki, hogy egy-egy apróságra is visszaemlékezzen. Nolan ebbe a kényszerhelyzetbe szerette volna belehelyezni a nézőket is, mi pedig immáron 20 éve istenítjük - gyakorlatilag azért, hogy ilyen csodálatos furfangos módon összezavart mindannyiunkat.

Egy ilyen élményt megvalósítani nem kevés tervezést és alaposságot igényel, már itt megmutatkozott Nolan koncepciózus látásmódja és történetmesélési stílusa. Valószínűleg a cikk olvasói között számtalan rajongóhoz eljutott már a lenti videó, amiben az alkotó szinte egyszerre gyermeki lelkesedéssel és professzori szakértelemmel magyarázza el a film idővonalának megalkotását. Hiszen persze, az ötlet adott és remekül hangzik, viszont a csavarnak így kronológiailag a történet "legelején" kellett ütnie - ami azért elsőre nem feltétlenül adja magát. Meg is született a fekete-fehér és színes jelenetek alternáló váltakozása: amíg Lenny múltját kronológiailag előre haladva ismerjük meg, a klasszikus noirokra jellemző fekete-fehér képi világban, addig a jelen eseményei időben visszafelé haladva bontakoznak ki előttünk. Mindezt persze azért, hogy a kettő aztán a film katarzisaként végre találkozzon, ledöbbentve és újra nézésre sarkallva mindenkit pár évente, hogy egy ilyen eredeti ötlet kibontakozásának szemtanúja lehessen.

Persze hiába a bravúros struktúra és a csavaros felépítés, hiszen ezek mit sem érnének, ha nincs meg a film emberi oldala, ha nem tudnánk rezonálni Lennyvel. Szerencsére Nolanék erre is odafigyeltek és olyan általános üzenetekkel találkozhatunk a film során, mint a múltunkhoz való görcsös ragaszkodás és az emlékeinkben élés, a saját, olykor torz boldogságunk megtalálása vagy épp a valóság szándékos tagadása. A film mindezek érdekében behoz számunkra egy újabb történetszálat és Lenny nyomozása mellett megismerjük Sammy Jenkins tragédiáját is, hogy aztán hideg zuhanyként érjen minket a felismerés az emlékek változását és megszépítését illetően.

Guy Pearce egyébként remek választás volt a szerepre, alakítása tökéletesen ötvözi az összetört, szó szerint múltja miatt szenvedő, tragikus főhős jegyeit a megállíthatatlan, bosszú vezérelte nyomozóéval. Rajta kívül a Mátrixból ismerős duó, Carrie-Anne Moss és Joe Pantoliano is egy-egy egészen érdekes karaktert kelthettek életre, akiknek sokoldalúságát izgalmas volt felfedeznünk mind a saját szemünkön, mind pedig Lenny emlékein át.

A Mementó egy páratlan alkotás a 2000-es évek alkotásai közül, ami a képernyő elé fog szegezni minket még száz megtekintés után is. Beszippant minket ez a letargikus, mocskos atmoszféra, Lenny rejtélyes karaktere és az a fajta építkezés, ami nem tűri, hogy a telefonunkat nyomkodjuk. Húsz éve gyakorlatilag megismételhetetlen filmélmény, ami méltán fog helyet foglalni az örök nagyok csarnokában.

Hinnem kell a rajtam kívül álló világban is. Hinnem kell hogy a tetteimnek még van értelme, még ha nem is emlékszem rájuk. Hinnem kell, hogy ha behunyom a szemem, a világ azért még ott van. Hiszem, hogy a világ ott van még? Van még odakint?... Igen. Emlékekre van szükségünk, hogy tudjuk, kik vagyunk. Én sem vagyok más.

Most... hol is vagyok?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.