Martin Scorsese miután megalkotta minden idők egyik legjobb gengszterfilmjét 1990-ben, kiruccant Cape Fearbe egy remake erejéig, hogy aztán elhozza Az ártatlanság korát. 1995-ben nyargalt vissza a maffiózók világába, és elkészítette a Nagymenők kisöccsét, ami sok szempontból túl is szárnyalta Henry Hill sztoriját. A most 25 éves Casino mit sem vesztett erejéből.
Történet? Nos, ezt maga Scorsese mester foglalta össze a legszebben, amikor azt mondta, hogy a Casinónak az nincs. Akad itt akció és egy rakás esemény, de történet az nincs. Probléma? Egyáltalán nem, sőt ez teszi a cselekményvezetést annyira sodró lendületűvé. Mintha egy folyamatosan narrált ismeretterjesztő filmet látnánk Las Vegasról és néhány jómadárról, akiknek bejött az élet, majd jól ráfáztak.
Ennyire pörgős, szűk három órás filmet talán soha nem készítettek, non-stop megy a szöveg, Scorsese teletömi a jeleneteket zenével és egy másodpercnyi szusszanást sem hagy a nézőnek. Mindez végtelenül természetesnek hat, melyben nagy szerepet játszik az improvizáció. Robert De Niro és Joe Pesci dialógusai ugyanis nem mindig voltak előre megírva. A rendezői utasítás szerint volt egy kezdő, illetve végpont, hogy közte mit mondanak, az a színészeken állt. A spontaneitással jár, hogy töltelékszavak, káromkodások is szép számmal hallhatók a filmben. Konkrétan 435-ször "fuckolnak" benne, ami percenként 2,4 alkalmat jelent. Ez sokáig rekordnak számított, majd egy újabb Scorsese mű vette át a stafétabotot A Wall Street farkasa képében, ahol közel 600 f-bomb hangzik el.
Foglalkozzunk kicsit a Casino megszületésének körülményeivel. A film Nicholas Pileggi regényén alapul, aki Frank Rosenthal igaz történetét dolgozta fel. Igen ám, de Rosenthalt nem érdekelte, hogy könyv készüljön róla, csak akkor adta rá áldását, miután megtudta, hogy a filmváltozatot Scorsese rendezi, őt pedig Robert De Niro játssza. További tény, hogy a regény még nem volt kész, mikor a forgatás már elkezdődött. No, de elég az érdekességekből, mit tud 25 év elteltével a Casino?
Lényegében mindent, amitől naggyá vált a műfaj és Scorsese. Stílusjegyei rendre visszaköszönnek, a kimerevített képektől kezdve, a millió névvel való dobálózáson keresztül a szervezett bűnözés és a szerencsejátékok világának bemutatásáig. Mondhatnánk, hogy újfent felemelkedés és bukás sztori, de ez nem teljesen igaz. A cselekmény indulásakor sem Robert De Niro Sam Rothsteinje, sem Joe Pesci Nicky Santorója nem egy csóró senki. Tény, hogy szépen megszedik magukat, de inkább a hatalomátvételüket látjuk, mintsem a klasszikus értelemben vett felemelkedésüket.
Muszáj megemlíteni a nőt is, aki felbolygatja az állóvizet, azaz Sharon Stone Gingerét. Ellenállhatatlan jelenség, teljesen érthető, hogy miért van oda érte mindenki, de az is tény, hogy ő a filmtörténelem egyik legellenszenvesebb némbere. Nélküle is működne az összkép, de egy olyan katalizátora a cselekménynek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy koherens élményben legyen részünk. A Casino számos felejthetetlen idézetet és jelenetet tartalmaz, számomra mégis a zárószekvencia a leghatásosabb. Ahogy a maffiafilmek leszámolásai (ironikus módon a Nagymenőkben kivégzett Frank Vincent most elég durván visszavág) keverednek "Ász" narratívájával a modern Vegasról, az valami fantasztikus.
Lehet vitatkozni, hogy a Nagymenők vagy a Casino-e a jobb film, de tény, hogy mindkettő a zsáner elitjét képviseli. Az is vitathatatlan, hogy a bűn városát azóta sem nagyon láthattuk ennyire aprólékosan ábrázolva. A pazar színészek, a sajátos atmoszféra és a sodró lendületű cselekmény már csak hab a tortán, és mindezekkel együtt válik a Casino a 90-es évek talán utolsó igazi gengszterfilmjévé, egyben megkerülhetetlen klasszikussá.