Húsz éves a Philip K. Dick azonos című novellájából készült Különvélemény, amely önreflexiójával és összetettségével is kiemelkedik a science-fictionök közül. Tom Cruise és a nézők közös kirakósára épül a film narratív szerkezete, de az eklektikus darabokból építkezés nem csak a történet struktúráját érinti, hanem képi világot és a film által tárgyalt problémaköröket is.
Az elmúlt pár évben is népszerű témának számított a determináltság kérdése, hol jobban előtérbe kerül az eleve elrendeltetettség kérdése (Devs), hol csak érintőlegesen támogatja egy másfajta fókuszú történet alakulását (Moon Knight). A Különvélemény origójává teszi a szabad akarat fogalmát, és annak erkölcsi és morális vonatkozását, hogy megítéltethet-e valaki aszerint, amit még nem követett el, csupán megfogan a fejében a kósza gondolat.
Az elmejáték-filmek a '90-es évektől egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek a populáris kultúrában, mivel a technológia fejlődés, a VHS, majd a DVD elterjedése lehetővé tette, hogy az emberek a saját otthonukban újra és újra megnézzék a vágyott filmet. Az újrajátszás pedig alapvető építőköve lett ezeknek a történeteknek. Aktív agymunkát követelnek a nézőtől a kirakósfilmek, a befogadónak kell megkonstruálnia a cselekményt és a fabulát, mivel ezek a narratívák sokszor építenek a hurkokra, az időfelbontásos szerkesztésre. Ezért lehet, hogy a sztorinak van eleje, közepe és vége, de ezek rendre nem a megszokott sorrendben vannak jelen. Az elmejáték-filmek fragmentáltak, tér- és időbeli zavart keltenek, többszörös lehetőségük és nyitott végűségük sokféle értelmezésre adhatnak lehetőséget, épp ezért különösen meghatározóak ezen filmek kapcsán a rajongói kultúra megfejtései.
Nem kizárólag a cselekmény alakulása szempontjából lényeges, ahogy John Anderton meglátja a saját "sorsát", hiszen annak bemutatása - és az egész film látványvilága - követ egyfajta számítógépes játék-esztétikát, és a gamification alkalmazása immerzívebb élményt nyújt a film befogadójának. Ugyanakkor reflektál a film mint műfaj specifikumaira is: az Anderton által először látott videofelvétel valóban megtörténik, azonban a megszerkesztett képek sorrendje nagyban eltér a valódi eseménytől, ezzel hamis, de legalábbis félrevezető illúziót keltve. Épp a film konstruáltságára és az elmejáték-filmek kusza és manipulatív mivoltára utal Anderton krízise, amely során a cselekedetek lineáris időbeli folyama egy szétvágott és a vágásokkal összemontázsolt videóvá válik.
A Különvélemény viszont nem csak ebből a szempontból izgalmas: a filmben kiépített utópisztikus rendszernek, és örök érvényű, ősi problémáknak köszönhetően utal a (poszt)modern társadalmi berendezkedésre és a válaszkeresés egyetemes igényére. Focault elemezte Bentham börtönét, amelynek lényege, hogy egy középen elhelyezkedő toronyból folyamatos megfigyelés alatt tartják a rabokat, akik egymástól viszont elszeparálva tartózkodnak. Nevezhető posztmodern panopticon parafrázisnak például a közvilágítás, a kamerák, és az Anderton által képviselt cég is hiszen rajtuk keresztül folyamatosan láthatunk és láthatóvá válunk. Ezek az ellenőrzés eszközei, a megfigyelés puszta ténye pedig befolyásolja a megfigyeltet. Ahogy a filmben létrehozott kontrolláló szekció is azt kutatja, ki milyen bűnök elkövetésére hajlamos, és istent játszva közbelépnek még az elkövetésük előtt. Holott ahogy Oidipusz vagy Macbeth esetében láthatjuk, a jóslat megismerése indukálja annak beteljesülését, és Anderton sem kerülheti el azt, aminek meg kell történnie - különbség azonban, hogy a jövendölés megismerésének körülményei nagyban befolyásolják az abba vetett hitet.
Az intertextualitás, a különböző korok és eszközök keveredése egyfajta technofil és technofób hozzáállást is képvisel: a csúcsmodern berendezések és technológiák teszik lehetővé a jóslást, azonban a próféciák mindig egyedi eredetű, meghamisíthatatlannak titulált fagolyókon érkeznek. A technológiai változások ilyenfajta egymásra mosása a palimpszesztekre emlékeztethetik az embert.
A Különvélemény sodró lendületű akciófilm és kiváló sci-fi, a felszín alatt azonban meglepően komplex értelmezésekkel és elemző hozzáállással bír. Scott Frank, Jon Cohen és Steven Spielberg filmje könnyed stílusával széles célközönséget tud megszólítani, mégsem kell attól félnünk, hogy sekélyessé válna.