Fiúk Jerseyből - Kritika

Ez két dolgot jelent: 1) Mr. Eastwood konzekvensen kerüli a beskatulyázást, 2) Mr. Eastwood folytatja azt, amit elkezdett, mégpedig a klasszikus hollywood-i műfajok és történetmesélés tradícióját. Épp ezért sajnálatos, hogy a Fiúk Jerseyből korántsem lett olyan erős, emlékezetes és fontos darab, mint teszem azt a Levelek Iwo Jimából, vagy épp a western egyik alapkövének számító Nincs bocsánat.

A rendező közelmúltbeli alkotásaihoz képest relatíve könnyedebb hangvételű film egy valós zenekar pályafutását középpontba állító nagy sikerű Broadway-musical alapján készült. Hangsúlyozom, hogy "relatíve", hiszen ahhoz képest ebbe a filmbe is szorult kellő mennyiségű drámaiság, azzal a fontos különbséggel, hogy itt többször dobolhatunk ütemre a lábunkkal. A Fiúk Jerseyből egyik legnagyobb hibája mégis az, hogy hiába pécézett ki magának egy érdekes korszakot és stílust (a közeg picit gengszterfilmes, plusz zenés biopicről van szó), nem tudja igazán magáévá tenni, mintha minden a rendező ellen játszana: se a színészek, se a forgatókönyv nem elég jó, sőt a legtöbb esetben gyötrelmesen gyenge mindkettő. Nincsenek érdekes karakterek, a történet íve darabos, képtelen igazán érdekfeszítő és izgalmassá válni. Egyetlen erős pont van a filmben a színészek terén, és az Christopher Walken, ám ő sincs annyit a vásznon, hogy kárpótolni tudjon a többiek gyengeségéért. A főszereplőket játszó színészek folyamatosan úgy beszélnek, mintha Martin Scorsese egy filmjében képzelnék magukat (olyan hatást keltenek, mintha egy kisiskolás próbálná egy iskolai színdarabban a csúcsformájában lévő Robert De Nirót utánozni), ezt nem segítik az olyan feleslegesnek tűnő rendezői megoldások, mint a "negyedik fal áttörése". A narrátor szerepe folyton cserélődik, a karakterek állandóan belebeszélnek a kamerába, amivel önmagában nincsen baj, de itt üresnek hat és indokolatlannak.

A film csupán a végén találja meg saját magát és képes volt valamiféle érzelmet kiváltani belőlem, de addigra késő volt: unalmas és fásult darab, ami kevés dolgot talál el igazán és azt a keveset se képes úgy tálalni, hogy az maradandó darabot eredményezzen. Hiába az Eastwood-ra jellemző ráérős történetmesélés, ha egyszer hiányzik belőle az a fajta mélység, ami az előző filmjeit jobbára jellemezte. A mélység, ami esetlegesen kompenzálni tudja a gyengébb színészi alakításokat. Mert az is vitatható ugye, hogy a Gran Torinóban mindenki kiváló alakítást nyújt, mégis képes kiváltani az emberből a megfelelő érzéseket/érzelmeket és sokkal inkább eléri azt, hogy újranézzem, ezzel ellenben. Lényegében tehát csalódást keltő darab lett az eredmény, műmájernek ható, harmatgyenge színészi alakításokkal és többnyire ihlettelen rendezéssel. Azon kívül, hogy bepillanthatunk néhány klasszikus nóta készítésének kulisszatitkaiba (Walk Like a Man; I Love You Baby) és mosolyoghatunk egy-két filmes utaláson (például Joe Pesci karaktere konkrétan megjelenik a filmben fiatalon, illetve a Nagymenőkre is utalva van a végén), túl nagy élményt nem nyújt a Fiúk Jerseyből. Remélhetőleg Eastwood visszatér csúcsformájához az American Sniperrel. Témájából fakadóan is inkább hozzá illőnek tűnik. https://www.youtube.com/watch?v=DbURfiUWVtg

Oldalak: 1 2