2015-ben Elizabeth Chai Vasarhelyi filmrendező és férje, Jimmy Chin hegymászó csapatával együtt megmutatta a nézőknek, hogy milyen is az, amikor három ember a természettel és a lehetetlennel dacolva megmássza a Himalája legtechnikásabb, addig meghódítatlan csúcsát, a Merut. Az alkotók most egy Oscar-díjas dokumentumfilmet hoztak el nekünk a National Geographic égisze alatt, méghozzá Alex Honnold mászóval a főszerepben. A film apropóját az adja, hogy a fiatal sportoló a Yosemite Nemzeti Park több mint 900 méteres gránitfalát, az el Capitant mászta meg pár éve. Tette mindezt egyedül, mászókötél, heveder és bármiféle segítség nélkül - ezt nevezzük Free Solonak.

Érdemes talán megjegyeznem, hogy nagyjából annyi közöm van a hegymászás művészetéhez, mint vélhetően a nézők nagyobbik részének. A szerencsénk az, hogy a Free Solo követi a Meru mentalitását. Ez a film nem egy papírról felmondott, kimért és végtelenül precíz dokumentarista jelleget követ, hanem egyenesen az ember szívét "támadja". Olyan egyszerű, ám végeredményében meglepően komplex kérdésekre akar választ adni, minthogy: miért másznak? Nézzük meg a filmet, s látni fogjuk, őrület ez az egész, ám Alex Honnold rátesz minderre egy lapáttal, hiszen egy olyan emberfeletti tettre el szánja el magát, ahol csak és kizárólag egy dolog elfogadható: a tökéletesség. Megismerünk egy fiatal, végtelenül szerény, az érzelmeit néha már megmosolyogtató nehézkességgel kimutató srácot, akinek a teljes életútja ugyanahhoz a bizonyos ponthoz vezet. Egy valóban filmbeillő sztoriról beszélünk, ami ennél valóságosabb már nem igen lehetne.

A Free Solo legalább annyira fókuszál Alex Honnoldra magára, mint a mászásra vagy az ő eszelős tervére. Amennyire lehet, annyira megismerjük az előtörténetét s jelenét ennek a bezárkózott fickónak, aki saját elhatározásából (sok másik mászóhoz hasonlóan) évekig egy furgonban lakott, mai éves bevételének egyharmadát pedig karitatív célokra használja fel. Egy pillanatra sem válik unalmassá ez az életrajzi alapozás, egyfelől mert a film megtalálta a tökéletes egyensúlyt az előzmények és annak elmesélése között, amiért mindannyian leülünk elé. Másfelől pedig Alex Honnold egy annyira szerethető és furcsa figura, mintha csak megírták volna a szerepre. A mindössze 33 éves, mégis már nagyon komoly hegymászó múlttal rendelkező férfi őszintesége néhányaknak talán már túl nyers is lesz - ha mégsem, akkor imádni fogjuk. A jelenleg is tartó párkapcsolata mind Honnold életében, mind a filmben komoly változásokat hozott, ez a szál pedig merőben más megvilágításba helyezi azt az öngyilkossággal felérő, egyszersmind mégis felemelő és gyönyörű hobbit, amit ez az elszánt srác űz.

Alex Honnold szinte minden a filmben elmondott gondolata megérdemelné, hogy idézzem őket. Na, nem azért, mert megfejtette az életet (vagy mégis?), hanem mert egy olyan szemléletet és mentalitást közvetít velük, amik óriási hatással voltak rám, és gyanítom, lesznek is még sokakra. Többször is elmondja a film során, ilyen-olyan formában, hogy nincs jelenleg, és soha nem is volt az életében semmi, amiért feladná azt az életveszélyes szenvedélyt, ami szinte egyedüliként tölti fel igazán élettel. A Free Solo pedig, amellett, hogy egy egészen pazarul megcsinált és lebilincselően izgalmas dokumentumfilm, ezt a mentalitást szeretné előttünk kibontani - ami nem csak Honnoldot, de mászók százait, ezreit mozgatja. Mindezt persze több szemszögből is megéljük majd, hiszen a filmben a "főhős" mellett többen is megszólalnak, többek között Jimmy Chin, aki amellett, hogy mászólegenda, Honnold jóbarátja és egyben a film operatőre is. A fényképezés, ha nem is annyira parádés, mint amit korábban a Meruban láthattunk, így is egészen döbbenetes képeket fogunk kapni Honnold elvetemült, viszont végtelenül precíz mászásáról. Az is egy külön történet, ahogy az El Capitan "szólózását" megörökítette Chin csapata, hiszen piszkosul vigyázniuk kellett arra, hogy még véletlenül se zavarják meg a bő négy órás művelet során a mászót - az ilyesfajta tervezgetések képezték a film egyik legerősebb pontját. Hiszen egyetlen óvatlan pillanat, és a férfit darabokban szedhették volna össze a gránitfal lábánál.

Felfoghatatlan, hihetetlen, emberfeletti - ilyen és ehhez hasonló jelzők tarkították a gondolataimat, amint láttam, ahogy Alex Honnold, a maga kis egyszerű piros pólójában és rövidgatyájában minden fajta segítség és felszerelés nélkül elkezdett mászni a világ egyik legnehezebb és veszélyesebb természeti csodáján. Mintha csak ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem akarom, és nem is nagyon tudnám átadni azt a feszültséget, amit abban a számunkra mindössze pár percben éreztem, de az tuti, hogy nem árt nekünk is bekészíteni egy zsák magnéziumot a tenyérizzadás elkerülése végett. A Free Solo remek ívet és képet ad arról, hogy milyen szintű fizikai és mentális felkészüléssel és igénybevétellel jár egy ilyen kísérlet. Honnold több éves felkészülését olyan vágóképekkel és montázsokkal mutatja be a film, mind annak gyakorlati, mind az elméleti részét illetően, hogy túlzás nélkül tátva fog maradni a szánk. Mindehhez Marco Beltrami zenéje asszisztál, ami alapvetően könnyed, a természeti képekkel összhangban lévő dallamokkal nyugtatja a néző lelkét a film utolsó szakaszáig. Szükségünk is lesz rá, hiszen a szóban forgó mászás alatt mintha mi is ott lennénk a félelmet nem ismerő (egy orvosi vizsgálat ezt részben bizonyítja is a filmben) mászóval. Azzal az emberrel, akinek az élete a mozdulatok többségénél mindössze egyetlen, pár miliméteres kis bemélyedéstől és a saját képességeitől függ. 

Nem palástolom, valóban elragadtak egy picit az érzelmek, de úgy érzem, a Free Solo valami nagyon hasonló szándékkal született meg. Alex Honnold története egy olyan világba vezet el bennünket, ami sorra veszi annak minden veszélyét, és számos másik hegymászó példájából okulva azt is láthatjuk, hogy a tragédia általában elodázhatatlan. Mégis, ez az egész valahol végtelenül romantikus, és a saját szemünkkel láthatjuk, ahogy egy ember a világ egyik legőrültebb és veszélyesebb egyéni tette során végre felszabadul. Levegőhöz jut. Egy olyan jelenségről, egy olyan életről beszélünk, amit sokunk soha nem fog megtapasztalni vagy átérezni. És hogy őszinte legyek, talán jobb is ez így. A Free Solo ezzel együtt mégis képes másfél óra erejéig kirántani minket a komfortzónánkból - engem legalábbis biztosan -, ami az "életben levésnek" egy olyan formájához ír szerelmes verset, ami kis túlzással talán még a képernyőn keresztül is életeket változtathat meg.

A Free Solo - Mászókötél nélkül azon túl, hogy a kevésbé kötött dokumentumfilmek legjobb oldalát mutatja meg, a lélegzetelállító képeivel és a jó értelemben véve feszült szerkesztettségével valami egészen különlegeset mesél el. Persze, a kellő fogékonyság hiányában könnyen lehet, hogy az élmény a fentebb leírtak ellenére esetleg célt téveszthet. Számomra mégis egy olyan felemelő és páratlan mód felszabadító emberi történetet mesélt el, ami miatt mindenki számára kötelezővé tenném a Free Solo megtekintését. Alex Honnoldról pedig végszóként annyit mondanék, hogy egy példamutató (sport)embert ismerhetünk meg a személyében, akire még úgy is borzasztóan büszke vagyok, hogy valójában semmi közöm hozzá.