Hirdetés

Fullmetal Alchemist: Sebzett bosszúja - Kritika

|

Megérkezett a Netflixre a 2017-es Fullmetal Alchemist film folytatása, mi pedig megnéztük, hogy érdemes-e benevezni a második menetre.

Hirdetés

Kétféleképpen is festhetne ez a kritika. Az egyik verzió halálra cikizné ezt a filmet a komolyanvehetetlensége és gagyi effektjei miatt, míg a másik szemet hunyna ezek fellett és rajongásból fakadó köddel a szeme előtt éltetné Edward és Alphonse Elric történetének folytatását. Nos, ebben az írásban megpróbálom vegyíteni ezt a két érzést, hiszen a Fullmetal Alchemist: Sebzett bosszúja játékideje alatt is végig ez a két merőben ellentétes oldal játszott húzókötelezést velem. Igyekszem rávilágítani arra, hogy mi az, ami nagyon nem működött, némi magyarázattal ennek a miértjére, és arra is kitérek, hogy mit találtak el a film készítői.

Hirdetés

Először is kezdjük talán ott, ahol kapásból rengeteg nézőt fog elveszíteni ez a film. Merthogy hagyományos értelemben vett filmről nem igen beszélhetünk. Ez egy élőszereplős anime. A japán rajzfilmek stíluselemeit és milyenségét hűen adaptáló élőszereplős alkotás, ami ebből kifolyólag sokszor tűnik inkább lelkes cosplayerek YouTube videójának mintsem egy komoly filmes produkciónak. A szerepek túljátszása és az elnagyolt mimika remek szolgálatot tesz a rajzfilmek számára, így a karakterek kevésbé statikusak és a humor is jobban átjön. Csakhogy ugyanez hús-vér emberekkel nagyon gáz. A való életben senki sem viselkedik így, de a filmekben sem az a megszokott, hogy Marty McFly görcsös remegésbe, majd tombolásba kezd, miután valaki lenyuszizza és Joker pszichopata kacagása sem attól rémisztő, hogy kenguru módjára ugrál közben fel-alá.

Az ilyen és ehhez hasonló mozzanatok könnyűszerrel kirántanak a történet folyásából, különösen mikor az említett túljátszáson felül is csapnivaló színészi alakításokkal párosulnak. Nehéz eldönteni, hogy a rossz rendezői vízió vagy a hanyagul megválasztott színészek jelentik-e a nagyobb problémát, de nem elképzelhetetlen, hogy ennek a kettőnek az együttese kellett a temérdek fájdalmas jelenethez. Komolyan, többször is azt éreztem, hogy a rendező a jelenet forgatása előtt 5 perccel megmutatta a színészeknek a következő felvétel megfelelőjét a Fullmetal Alchemist animéből és arra kérte őket, hogy játsszák el pontosan ugyanazt. Végtére is valóban egy adaptációról beszélünk és nem kérdés, hogy mind a manga, mind pedig a két anime sorozat különleges a maga műfajában, de ebben a harmadik médiumban többre van szükség a szolgai másolásnál.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Az alapanyag bőven dúslakodik erős történetszálakban és érdekes karakterekben, ám ezek kidomborítása nem jött úgy össze, ahogyan kellett volna. Az alkotók mentségére szóljon, hogy mindössze két órában kellett elmesélniük egy nagyobb etapot, ami egyáltalán nem könnyű feladat, láttunk már ebbe belebukni több filmadaptációt is. Itt sincsenek mindig jól eltalálva az arányok, akadnak összecsapott és gyorsan lezavart jelenetek, de összességében jól válogatták össze, hogy mit kell filmre vinniük egy koherens történethez. Kár, hogy a komolyabb részekbe is belerondítanak a nem odaillő poénok, a túljátszás vagy éppen a címszereplő Sebzett esetében a rezzenéstelen fapofa.

Mint az alapanyag rajongója, képes voltam időnként elengedni ezeket a bődületes hibákat és szórakozni a filmen, de a bűnös élvezet kategória fölé nem volt képes magasodni. Fájó az a rengeteg kiaknázatlan lehetőség, amit egy Fullmetal Alchemist filmből ki lehetne hozni. Az FMA világában az alkímia gyakorlatilag tudományosan magyarázható varázslatnak felel meg, ami iszonyatosan látványos és változatos tud lenni. Ehhez képest ennek kreatív használata csak néhány esetben lelhető fel és azokat is rendre beárnyékolják a harmadrangú számítógépes effektek. Ocsmányul lerí a filmről, hogy jó részét zöld háttér előtt vették fel és ettől ártalmas mennyiségű műanyag kerül a retinánkba.

Az élőszereplős Fullmetal Alchemist első részét még többnyire szerettem és nem rémlik, hogy ennyi problémája lett volna a filmnek, viszont a folytatást már csakis azoknak tudom ajánlani, akik mindenre vevők, ami FMA. Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenkinek fekszik az anime műfaja, de ha egyszer mégis belekóstolnál, akkor nyugodt szívvel tudom ajánlani mondjuk a Fullmetal Alchemist: Brotherhoodot ugródeszkaként. Egy szerethető, szórakoztató, érzelmes és komoly témákkal foglalkozó alkotás. Mindaz, amit ennek az adaptációnak csak nagyon felületesen sikerült átadnia.

Fullmetal Alchemist: Sebzett bosszúja

Kinek Ajánljuk
  • Akik mindre vevők, ami FMA
  • Akik kíváncsiak a folytatásra és túl tudják magukat tenni a gagyiságon
Kinek Nem
  • Akik egy minőségi adaptációt szeretnének látni
  • Akiknek kifolyik a szemük az ocsmány CGI-tól
  • Akiket irritál az életidegen színészkedés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.