Géppisztolyos Prédikátor – Kritika

Sam Childers miután kiszabadul a börtönből, első nap kezdene alámerülni a drog és erőszak fertőjében, azonban ő mégis megtalálja Istent. Elkezd rendesen dolgozni, családjával az életük is egyenesbe jön, majd egy alkalommal ellátogat Szudánba, hogy ott építsen házakat. Az ott látott borzalmak, azonban megváltoztatják az életét, és innentől fogva mindenét – még családját is – alárendeli, hogy eleinte pénzzel, végül pedig már gépfegyverrel tegyen rendet az afrikai országban.

Hatásvadász. Ezzel a szóval tudnám jellemezni az egész filmet. Már a film első jelenete azzal indul, hogy egy kisgyereknek – hogy megmentse testvérét, miközben puskát szorítanak a tarkójához – agyon kell vernie édesanyját. Ez így erős kezdésnek tűnik, de nem az, és még egy sor ilyen követi. Természetesen, már az elején kiírják, hogy amit látunk, az megtörtént – és ezt nyomatékosítva a stáblista alatt eredeti felvételeket nézhetünk az igazi Sam Childersről – de Hollywood továbbra is képtelen megtanulni, hogy attól, hogy valami valós esetet dolgoz fel, még nem jelenti azt, hogy működő képes is. Kétségtelen, hogy a világ igazságtalan hely, ami sose fog változni, de ha ezt minden ötödik percben egy megcsonkított testtel tolják a néző arcába – akinek már így is a könyökén jönnek ki a leminősítésekről, és IMF hitelekről szóló híradások – attól az még nem fog működni. Persze minden tiszteletem, amit Mr. Childers mind a mai napig Szudánban tesz, azonban a stáblista legördüléséig egyáltalán nem kedveljük meg.

És itt érkeztünk el a film legnagyobb hibájához. Sam Childerst a film végén ugyanolyan taplónak és ellenszenvesnek tartjuk, mint azelőtt, még ha az a paradoxon áll is fönn, hogy elismerően csettintünk, amit az árvákért tesz. Ebben részben Gerard Butler a hibás, aki a film háromnegyedében teljesen hiteltelen. Képtelenség neki elhinni a megtért, marcona családapát, és a hívő prédikátort egyaránt. Egyedül akkor hiteles, amikor gépfegyverrel írtja az ellent. Ezért viszont Marc Forster és a forgatókönyvíró Jason Keller éppúgy hibáztathatók. A jelenetek között nincs ok-okozati összefüggés, vagy valami, ami jelezné, hogy mennyi idő telt, így egy hanyagul odavetett képen láthatjuk, amint Sam felhúz egy templomot, vagy amikor prédikátorunk lánya az egyik pillanatban még óvodás, a másik pillanatban pedig jelentős testi változásokon átesett serdülő. Pont az ilyen hiányosságokból kifolyólag Istenhez való viszonya éppen annyira hiányos és magyarázat nélküli, mint amennyire kibontatlanok a főszereplő közeli hozzátartozói, mint például a felesége (Michelle Monaghan) vagy legjobb barátja (Michael Shannon).

A film nézése közben sokszor olyan érzésem támadt, mintha ezt direkt az Oscarra készítették volna, de valahol már az alapoknál spóroltak volna az alapanyaggal (lásd forgatókönyv), így az egész ház összedőlt egy valamire való tartógerenda nélkül (lásd színészek, rendező). Nem mondom, a film pár jelenete betalál – mint például az adományokért kuncsorgás, vagy a gyerekmentés – de ez még kevés a mennybemenetelhez.   [embed]https://www.youtube.com/watch?v=zdLeIozJDb0[/embed]

Oldalak: 1 2