Gru 2. – Kritika

Noha bizonyos téren a folytatások tipikus jegyeit viseli magán – tehát az első rész bevált elemeiből pakol bele többet – érdekes mód a néző nem, vagy csak alig sokall be tőlük. A Gru-t a sokszor önbizalom hiányos címszereplője és a három imádni valóan aranyos örökbefogadott kislány ellenére is a sajátos nyelvet beszélő, sárga kis mellékfigurák, a minyonok vitték el a hátukon.  Evidens volt, hogy a hamarosan saját filmet kapó segédek (melyre az ismét a stáblista alatti 3D-re rájátszó kis jelenet utal) szerepét megnövelik, sőt a sztori – valamint nagyon okosan a marketing – kulcsszereplőivé teszik. Részben ennek köszönhető, hogy több geg került a filmbe, amik ha nem is feltétlenül hasfalszaggatóak, mindenképpen kacagásra, heherészésre késztetik a nézőt.

Ugyanakkor a bájból valamivel kevesebb adatott, ahogy a sztorinak is kisebb a súlya, mint első alkalommal, ami főleg a fináléban érezteti a hatását, és ez némileg a papírvékony főgonoszhoz is köthető. Gru újabb, egyszerű hétköznapi dolgokkal – ez esetben a szerelemmel – való szembesülése valóban jópofa (a randis jelenet például nem egyszer sírva röhögős kategória), viszont a három kislánnyal már a forgatókönyv nem nagyon tudott mit kezdeni, és kb. negyven perc után eszméltek rá az írók, hogy ne csak háttér dekorációnak használják a figuráikat.

Ennek ellenére egy felettébb szórakoztató és látványos film lett a Gru 2. A 3D-re csak néha játszik rá, de akkor azt rém kreatívan teszi, így a plusz dimenziót sem érezzük felesleges pénzkidobásnak. Amit a mérleg egyik serpenyőjéből elvettek a készítők, azt a másik oldalon pótolták, így az első résszel teljesen egyenértékű lett, ami manapság a folytatások uralta álomgyárban már abszolút dicséretre méltó. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=NfY8XE6aQlw[/embed]

Oldalak: 1 2