Hirdetés

Halálos iramban 9. - Kritika

|

A Halálos iramban eltolt részével indul be igazán a 2021-es blockbuster szezon, de azért reméljük, hogy ennél jobb lesz az idei felhozatal.

Hirdetés

A "comfort food" fogalomra itthon talán még nincs magyar kifejezésünk, de nagyjából annyit tesz, hogy van egy kifejezetten kedvenc ételünk, amit nemcsak azért eszünk, mert finom, hanem valamilyen nosztalgiafaktor és megnyugvás társul hozzá. Ezt azóta elég széles körben használjuk, például amikor Amerikában felkerült a Jóbarátok összes évada a Netflixre, hetekig élvezte az első hely kényelmét, mert sokan nosztalgiából újranézték. Az embereknek, amikor meghatározott idejük van szórakozni, akkor szeretnének biztosra menni, hogy jól választanak és az új mindig valami bizonytalan, idegen, ki tudja milyen lesz. Ezt a témát pedig azért hoztam fel, mert ha egy franchise-ból már a kilencedik részt nézzük, akkor erősen a comfort food kategória miatt maradhat egyáltalán életben.

Hirdetés

Mert mit lehet elmondani a Halálos iramban kilencedik részéről? Teljesen újat hozott és annyira bátran nyúlt esetleg a karakterekhez, a történethez vagy netán az akcióhoz, hogy a stáblista legördülésekor mindenki az állát kereste? Persze, hogy nem, akkor a kutya nem menne el a folytatásra és az átlag néző elégedetlen lenne, mert nem azt kapta, amit a cím ígért.

Megint vannak gyors kocsik (bár szerintem részről részre egyre kevesebb), sok hiányos öltözetű nő (ebből is inkább kevesebb, mert az meg szexista), ugyanazok az egydimenziós karakterek, akiket már megszeretett egy fél világ és belecsöppenek megint egy újabb világmegmentésbe, mert nem tudnak nyugodtan élni. Konkrétan úgy kezdődik az akció, hogy Dom és Letty megbeszélik, hogy adrenalinfüggők és unatkoznak, a gyerek meg kit érdekel, mennek rosszfiúkat hajtani. A történet igazából tök mindegy, van valami tapló pénzes csávó, aki még gazdagabb szeretne lenni, ezért ellop valami ultra high-tech félgömböt, ami igazából egy fegyver és csak Dom családja tudja megfejteni Mr. Senki üzenetét, tehát rájuk vár ez a küldetés. A lényeg, hogy ugyanazokat nézzük végig, ahogy ugyanazt csinálják.

Az a baj, hogy én is imádok nosztalgiázni és a Halálos iramban tényleg visszaidézi a gyerekkort, hogy mennyire menő volt Brian és Dom rivalizálása/barátsága, ahogy hagyja meglógni az autójával. Még az ötödik részt is bármikor előkapom, mert az utolsó széfes rész tényleg fenomenális volt, amit amúgy igaziból fel is vettek. Én is zokogtam, ahogy kijöttem a hetedik részről. Csak közben én már felnőttem és a széria nem nőtt velem. Az fáj igazán, hogy már nem is próbálkoznak, minden percben érződik a "csak ezt erőszakoljuk még ki valahogy" erőlködés és amikor viccelődve bedobja valami író, hogy mekkora király lenne, ha kimennének az űrbe megállítani a rosszfiúkat, akkor jön a "tessék barátom, elő vagy léptetve, megcsináljuk". Mintha hat éves kisfiúk délutáni matchboxozását kellene végignéznem. Most hagyjuk a régen minden jobb volt témát, de például a hatodik rész elejei autók, amivel meglépnek Shaw emberei, tényleg megépített szerkezetek voltak. Kinek van azonban manapság erre ideje, igazi autós kaszkadőrmutatványokat felvenni? Mert ugye mindig kell a nagyobb, merészebb, menőbb húzás, de azt már csak gépekkel lehet most már megszerkeszteni. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ha elektromágnest szerelnek autókra, az nem így fog működni.

Vin Diesel továbbra is keményen feszít az asszonyverő atlétájában és azért ér véget a film, mert újra fehérbe öltözik és valamit megint magyaráz a családról - amúgy talán rajta látszik a leginkább a totális unalom és nemtörődömség. Kaptunk egy John Cenát is, aki minden kétséget kizáróan benne van a filmben és ennyit tudok elmondani róla, ahogy a Sung Kang halálból visszatérő karakteréről is. (Ráadásul berángatták Lucas Blacket is, hogy megmutassák: még a Tokyo Driftet is a Fast Saga teljes jogú tagjának tartják). A film egy jelentős része legalább flashbackből áll, mert furán venné ki magát, ha csak a kalapból előhúzták volna Dom rég nem látott öccsét és ez az egyetlen kellemes kis kitérő az amúgy rém unalmas sztoriból.

Aki amúgy szereti ezt az agyatlan autópornót, az nyugodtan menjen el, a színészek egy percre nem veszik komolyan az egészet, amikor legalább saját magukon röhögtek, az kifejezetten vicces is volt, de csupán azért vannak jelen, hogy kimondják a nyilvánvalót, meg valaki vezesse is az autókat. Az nem volt egy bajnok döntés, hogy Hobbs-t (Dwayne Johnson) és Shaw-t (Jason Statham) kiemelték a filmből, de lehet ezen a kriminális teljesítményen ők sem tudtak volna javítani.

Halálos Iramban 9.

Kinek Ajánljuk
  • Akinek tök mindegy mi lesz, csak még egyszer Dom Toretto és a család csináljon valamit
  • Aki újabb autópornóra vágyik
Kinek Nem
  • Aki azért legalább nem szeretne unatkozni egy ilyen filmen
  • Aki valami észszerű újításra vágyik
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.