Halálos Iramban: Ötödik sebesség - Premier Kritika

Hogy mennyire sikerült egyenlő részben elosztani a részeket, az szülhet némi vitát az első kettő rész rajongói és a negyedik kedvelői között, ugyanis természetes módon értett verseny jóval kevesebb volt, mint akcióban dúskáló jelenet, de nem tűnt így sem rossz felosztásnak, legalábbis a saját részemről vállalható volt ez az apró újítás... hiszen a lezúzunk egy szakaszt és enyém a pénz meg a verda meg a többi luvnya akit csak látsz - nos ezt már nehéz eladni a népnek.

A Halálos Iramban: Ötödik sebesség a címre hivatkozva valóban felpörgette az iramot, legalább annyira, hogy a nézők apróbb üresjáratokban szusszanva adrenalinlökettől nitrófröccsig legeltessék Justin Lin mezején szemeik bogarát (ezt még leírni is ádáz volt!). A két legnagyobb újítás szemmel látható és egyértelmű volt már a trailerek és poszterek alapján is, hiszen Dwayne Johnson alkalmazása üldözőként és a régi cimborák visszatérése magától értetődően piros pont a képzeletbeli listán és sok százalékot is dob a végső értékelésen. Sztorizgassunk, sztorizgatunk... az Ötödik sebesség elején Brian (Paul Walker) és Mia Toretto (Jordana Brewster) kiszabadította Domot (Vin Diesel) a fogságból, számos határon átsüvítettek, hogy kijátsszák a hatóságokat. Most Rio de Janeiróban (a papagájok mellett Charger-ek is tanyáznak errefelé, minő meglepetés!) húzták meg magukat, és el kell vállalniuk egy utolsó balhét, hogy elnyerjék szabadságukat. Amikor összeállítják a csúcsversenyzőkből álló elit csapatukat (Tyrese Gibson, Ludacris és a többiek), a cinkosok jól tudják, hogy az egyetlen esélyük arra, hogy örökre kiszálljanak, az, ha szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki ki akarja nyírni őket. Ám nem csak ő van a nyomukban... Ez volt a hivatalos sztori, amibe nehéz belepiszkálnom, mert spoilerezni nem szeretnék (nem kocsit, szöveget!), mindenesetre a film abszolút legnagyobb pillanata Diesel és Johnson epikus találkozása, melyben annyi szobát bontanak le, hogy ukrán vendégmunkások valószínűleg a forgatás utáni hetekben is falakat építettek. A filmben több szálon is futnak a cselekmények, létezik a Diesel-fajta balhé, kapunk szerelmi vetületet is (a tudjátok kikkel), de nem ritka, hogy felfedezünk több értelmet is benne. Persze ne tessék Eredet szintű megoldásokra számítani és a dramaturg sem erőltette meg magát, kizárólag poénok terén alakított a forgatókönyvíró-csapat hatalmasat: a humor rész sikerült talán a legütősebben.

Nem szabad persze kihagynom a kaszkadőrjeleneteket sem, nem egy és nem kettő olyan szituáció volt, ahol a valóságot meghazudtolva, ízléses szóval élve "irracionális" jeleneteket kapunk... ha túl jól érzékeltetném ezen mondandómat esetleg lelőnék pár fontos részt, de annyit kiköthetek, hogy a fizika nem a legfőbb szereplő a stáblistában. Ezt jól megfigyelhetjük ütközések, ugrások, esések közben, illetve a végjátékban legfőképpen. Nem vagyok azonban naív - ha ezek nem lennének, fele ennyire sem lett volna izgalmas a játékidő és valljuk be, a Halálos Iramban részeknél (valamint a filmek nagy részénél) kötelező mutatványokat kapunk - ám nem biztos, hogy rossz értelemben. A szereplők hozták a tőlük várható (és a bankszámlájukra utalt összegnek megegyező) teljesítményt, de nem éreztem egyikükön sem, hogy kiemelkedne a tömegből - talán Johnson sziklaszilárd jelleme, előrecsörtető képessége és a mellékkarakterek szellemes benyögései nyújtanak többletet. Diesel-t (valljuk be) eddig sem a túlzott kommunikációs tulajdonságaiért szerettük, hanem akciószerepekben töltött tapasztalataiért, és itt sem fog sokkal többet nyújtani nekünk. Ami viszont telitalálat lett, az a Halálos Iramban 5-ben elhangzott zenei anyagok a szokásos stílusokat vegyítve, meg is fogadtam, hogy beszerzem a film soundtrack albumát. Aki még ezek után is kétkedne a számok erejében, olyan előadók "kottáira" dobálhatjuk magunkat a székben, mint Don Omar, Busta Rhymes, Brian Tyler vagy épp a filmben és zenében egyaránt teljesítő Ludacris.

A Halálos Iramban: Ötödik sebesség játékideje kicsivel több, mint kér órát ölel fel és mindent összevetve annyit mondhatok, hogy egyszer nézős kategórián belül valahol a léc alatt csusszan át. A humor jelenléte, a már emlegetett epikus harc, a frankón megkomponált és kaszkadőröket megcsúfoló autós jelenetek, valamint a soundtrack lista megérdemlik a kiemelést, de a néhol leülepedik a sztori, a szereplők nem adnak bele mindent játékukba és valahogy hiány érzetem volt az első három rész után... hova lettek a zúzós, fülrepesztő, másodperceken múló versenyek utánozhatatlan hangulata? Valahol elveszett a stúdió és Justin Lin otthona között... https://www.youtube.com/watch?v=Iv-MfmwR4iU

Oldalak: 1 2