Martin McDonagh rajongójaként borzasztóan vártam a Három óriásplakát Ebbing határábant, az év egyik legnagyobb dobására számítottam. Nagyon közel áll hozzám az Erőszakik és a Hét pszichopata rendezőjének világa, stílusa, kifejezésmódja. Legújabb munkája kicsit más, mégis, aki már látta valamelyik korábbi filmjét, nagyjából tudta mire számítson. Ezt pedig a lehető legjobb értelemben kell venni.
Mildred (Frances McDormand) lányát hét hónappal ezelőtt megölték, a rendőrségnek nem sikerült elfognia a tettest. A gyászoló és dühös nő megunja a tétlenséget és óriásplakátokon keresztül vonja felelősségre a hatóságokat, amiért nem tettek meg mindent az ügyben. Ez persze nem tetszik a rend őreinek és egy igen csúnya viszály alakul ki a felek közt.
A történet most is találó, fajsúlyos és igen merész. A helyszín a címszereplő déli kisváros, tele egyszerű emberekkel, így a plakátoknak hamar híre megy. Az esetet felkapja a média, a felek egymásnak esnek. Mildred igazságot akar vagy legalábbis valamit, amibe kapaszkodhat, a köztiszteletben álló rendőrfőnök pedig bizonyítékok hiányában tehetetlen. A város együtt érez a nővel, ellenben nem támogatja a hatóságok gyalázását. Ezt az ördögi kört ragadta meg szenzációsan McDonagh, de nem elégedett meg ennyivel és sokkal mélyebbre ásott. A Három óriásplakát egy fekete komédia, véresen komoly témákkal. Ezt a két elemet piszkosul nehéz összeegyeztetni úgy, hogy működőképes filmet kapjunk. Jelen esetben mégis csuklóból sikerült és egy igen extrém érzelmi hullámvasúton találjuk magunkat. A humor olykor kínos, máskor kacagtató, de mindig ott lappang a háttérben a fájdalom. A másodperc tört része alatt törünk ki nevetésben, vagy épp fagy le az arcunkról a mosoly.
Ebbing nem az a kisváros, ahol úgy intézik a dolgokat, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A legjobb példa erre a rasszista rendőr, Dixon (Sam Rockwell) karaktere, minden tekintetben. Igazi kókler, aki bálványozza a főnökét, meggondolatlanul cselekszik, és rendre bajba keveri magát. Mégis ő a film egyik ütőkártyája, hihetetlen jellemfejlődésen megy keresztül, s noha egy suttyó marad, teljesen másként tekintünk rá idővel. McDonagh nem söpri a szőnyeg alá a problémákat és olyan témákról beszél, amikről manapság sokan nem mernek. Ez kezdetben végtelenül közhelyesnek hat, de szerencsére szó nincs felületességről. Sokkal profibb ő annál, mintsem ilyen amatőr hibákat vétsen. Ezt támasztja alá a briliáns forgatókönyv, ami megkockáztatom évek óta a legjobb hollywoodi munka. Koherens, változatos és nem hiányoznak belőle a csavarok sem. Első látásra olyan semmisnek tűnő szituációkat képes meghökkentő elemekkel feldobni, hogy a néző csak kikerekedett szemekkel mered előre. Jó példa erre a kihallgatás, a főnök döntése vagy a báros jelenet.
McDonagh még az annyira elcsépelt üzenetet is zseniálisan tudja közölni, hogy az erőszak nem old meg semmit és szeretettel sokkal többre megyünk. Nem rágja a szánkba a mondanivalót, hanem pazar dialógusaival és fordulataival éri el a kívánt hatást. Egyedül talán a zárásnál éreztem, hogy lehetett volna kicsit velősebb, de a higgadt és nyitva hagyott epilógus sem rossz, szimplán egy olyasfajta befejezésnek jobban örültem volna, mint mondjuk az Erőszakik esetében.
A színészek mellett sem mehetünk el szó nélkül, mert valami elképesztő, amit műveltek. Frances McDormand élete alakítását nyújtja (pedig túl van pár filmen), Woody Harrelson szuper, mint mindig, Sam Rockwellnek pedig instant Oscar jár ezért a szerepért, megjegyzem régóta érik neki, mert fantasztikus színész. Peter Dinklage-et pedig kifejezetten jó volt látni a Trónok harcán kívül.
Itt az Oscar szezon, jönnek a jobbnál jobb filmek, de aki meg akarja fejelni McDonagh moziját, annak fel kell kötnie a gatyáját. Tény, hogy nem tömegfilmről beszélünk, de aki vevő a különleges, merész témájú alkotásokra, az garantáltan jó lóra tesz a Három óriásplakáttal. Vicces, ugyanakkor tragikus, szórakozott, mégis teljes mértékben komolyan vehető. Amíg léteznek ilyen alkotók és alkotások Hollywoodban, addig van okunk reménykedni, mert a mozi él és virul, csak épp másféle óriásplakátokkal kell felhívni rá a figyelmet.