Jó ideje töprengek azon, miért is vagyok belezúgva Noah Baumbach munkásságába és lettem lelkes rajongója a rendezőnek. Mi a filmjei esszenciája, amiért bármelyik darabját látva még az átlag néző is érzi, hogy ez nem az a jól megszokott elemekből összerakott vígjáték-dráma, amin egyszerű kiigazodni? Baumbach történeteibe saját életútja tapasztalatait emeli át, amik a maguk hétköznapiságával tudnak kiváltképp különlegesek lenni. Ezekből a filmekből hiányzik a szokásos ív, aminek a végén azt érezzük, hogy a cselekmény eljutott A pontból B pontba, sokkal inkább mint egy emberi sorsból kiragadott szelet, ami egy percig nem akarja azt éreztetni, hogy a stáblista gördülésével bármi is véget érne. Mint ahogy a mi életünk hullámvasútján sincs az a pont, amikor bekövetkezik a nagybetűs Happy End és megáll az idő. Meglátásom szerint Baumbach filmjei leginkább arról szólnak, hogy melyek azok a tényezők, amik meghatározzák identitásunkat. Miképp formálja személyiségünket a szüleink válása? A legjobb barátunk? A tőle való elhidegülés? A példaképünk? Miképp hat ránk az öregedés, a szülőkké váló barátaink, a zűrös családi viszonyok, vagy a fura testvéri kötelékek? Illetve milyen törést okoz életünkben egy zátonyra futott házasság?

A Házassági történet összefoglalható azzal, hogy Nicole (Scarlett Johansson) és Charlie (Adam Driver) válnak, ami a higgadt kezdeti állapotból egyre inkább kezd elmérgesedni. Charlie egy híres színházi rendező, darabjaiban felesége, Nicole gyakorta kap főszerepet. A válás ügye akkor kezd elharapózni, mikor egyik pillanatról a másikra ügyvédeket vonnak be a felek, és felmerülnek a szokásos kérdések, mint kihez kerüljön fiúgyermekük, Henry, milyen gyerektartási díjat követeljenek, illetve hogyan osszák meg a közös vagyont. A rendezőnek ez a filmje is kifejezetten személyes, a Házassági történetet a 2013-ban lezáródott, Jennifer Jason Leigh-től való válása ihlette.

Már a kezdő montázs sikeresen bevon érzelmileg, mikor azt halljuk, ahogy a főszereplők sorolják, mit szeretnek a másikban, majd hirtelen váltással egy mediátornál találjuk őket, ahol már csak két elhidegült, frusztrált embert látunk. A film parádés dialógusokkal és elképesztő színészi teljesítménnyel prezentálja azt a komplex érzelmi viszonyt, ahogy egy ilyen erős, az egymásba vetett bizalomra épülő kapcsolat hogyan alakulhat át az évek során ellenséges, a másikat megvető indulatokká, és milyen hamar képesek felszínre törni azok az elfojtott érzések, amiket az együtt töltött idő alatt elfojtottak. Az meg külön érdekes aspektusa, ahogy lépésről lépésre követhetjük figyelemmel, miképp tud elharapózni egy olyan válás, aminek még úgy vágott neki Nicole és Charlie, hogy minden részletet meg tudnak beszélni egymással, nem kell jogászokat bevonni. De ahogy egyre kevesebbet látják egymást, ridegül el a viszony, realizálódik mindkettejükben, hogy mennyire nem ugyanazt akarják, úgy formálódik válási perré a dolog, ahol az is megmutatkozik, hogyan használják ki egymás ellen az egymásba vetett bizalmat. És mindezt hogyan próbálják úgy levezényelni, hogy kisfiuk a lehető legkevesebbet vegyen észre belőle.

A rendező már bizonyította, hogy kezei alatt Ben Stillerből és Adam Sandlerből is kitűnő színészi alakításokat képes elővarázsolni, na de két olyan tehetség, mint Adam Driver és Scarlett Johansson egyenesen sziporkáznak a vásznon. Az érzelmek széles skáláján játszanak, a film legerősebb pillanataiban, emocionális csúcspontjaiban kizárólag szuperlatívuszokban leírható alakításokat kapunk, amik azután is sokáig velünk maradnak, mikor már rég legördült a stáblista. Baumbach saját válása feldolgozásából kizárólag annyi érződik, mintha Charlie megélésén és motivációin valamennyivel nagyobb hangsúly lenne, de ezzel együtt is mindkét karakter azonosulható, szerethető, és a film végére teljesen megértjük, miért szeretik egymást, vagyis miért szerették egymást, mit utálnak a másikban, és ez hogyan mérgezte meg a kapcsolatukat.

Noah Baumbach eddigi legérzelmesebb filmjét hozta össze Scarlett Johansson és Adam Driver fantasztikus párosával, akik joggal érdemelnének meg bármilyen díjesőt. Ugyanolyan hétköznapi és földhözragadt témához nyúlt a rendező, mint korábbi filmjeinél, amit jól megszokott, egyedi narratívájával önt nyakon. A Házassági történet egy magával ragadó melankolikus és egyben megindító film két ember szerelméről, annak elmúlásáról és egy ilyen kapcsolat érzelmi hullámvasútjáról nagyszerű dialógusokkal, katartikus jelenetekkel, bájos aláfestő zenével, a mindennapos emberi kapcsolatok oly sokrétű ábrázolásával, ami miatt minden filmjéről ódákat tudnék zengeni. Baumbach A tintahal és a bálnával megmutatta milyen egy válás a gyermekek szemszögéből, majdnem 15 évvel később pedig azt, milyen törést okoz a szülőknek egy zátonyra futott házasság.