A szélesebb közönséggel a 2004-es, Guillermo del Toro vezényletével és Ron Perlman főszereplésével készült Hellboy ismertette meg a karaktert, amelyre négy évvel később egy folytatással kontrázott rá az egyedi látásmódú rendező, hogy végül egy harmadik résszel teljessé tegye fantasy-trilógiáját, csakhogy a stúdió közbeszólt. Így hiába a készítők, a színészek és a rajongók kampányolása, a következő rész helyett egy reboot készült el David Harbourral a címszerepben, amelynek minősége sem a nézőket, sem a kritikusokat nem nyűgözte le (olvassátok el a kritikánkat és megértitek, hogy miért). Csakhogy del Toro nem a saját ötletéből készített filmet 15 éve, hanem Mike Mignola díjnyertes képregényéből merített nagykanállal ihletet, amelyet már a hazai rajongók is magyarul, igényes kiadványokban szerezhetnek be.
A gyűjteményes kiadás az amerikai Omnibus Collection sorozatot követve kronologikus sorrendben mutatja be nekünk Hellboy teljes történetét. Jelen cikkünk az első két kötet (A pusztítás magja és az Ördögöt a falra) alapján íródott, melyeknek az a szerepe, hogy az érdeklődőket elindítsa azon az úton, amelynek végén kiderül, hogy a címszereplő pontosan honnan származik, milyen okból került a Földre és mi a végzete. Miközben haladunk afelé, hogy megértsük Hellboy mire lett eleve elrendeltetve, egyre mélyebbre hatolva ismerhetjük meg a személyiségét, kerülhetünk közelebb a társaihoz (Liz Shermanhez és Abe Sapienhez) és csodálkozhatunk rá, hogy a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal többi ügynökeként milyen nem e világi jelenségeket vizsgál ki a nagy piros melák - amelyek vége valahogy mindig az lesz, hogy használnia kell drabális méretű fegyverét, csontroppantó jobbkezét és nem utolsó sorban utánozhatatlan, szarkasztikus humorát.
Bár Pokolfajzat néha megvillantja "komikusi" oldalát, a filmváltozatokkal ellentétben a képregények sokkalta sötétebb stílusban mesélnek arról, hogyan zajlanak Hellboy bevetései és válaszkeresése, a sűrűn horrorba/thrillerbe átcsapó atmoszférateremtésben pedig oroszlánrészt vállalnak az elnagyolt, bizonytalanságot árasztó rajzok és a panelenként változó összeállítású színezés, valamint a patikamérlegen mért dialógusok is. A lapokon elénk táruló látvány az ismeretlentől, a misztikumtól való félelmünket erősítik fel, így gyakran hátborzongatóbb az, ha nem látjuk magunk előtt a teljes képet és a történések minden mozzanatát, mintha nagyítóval keresgethetnénk a részleteket. Ez a fajta megközelítés tökéletesen passzol a franchise paranormális jelenségeihez, pokoli hátteréhez és okkult huncutságaihoz, ugyanakkor az is érthető, ha valaki képtelen ráhangolódni egy-egy részletgazdagabb mű után Mignoláék ábrázolásmódjára.
Szerencsére Hellboy megnyerő személyisége több fronton is megpróbálja beszippantani olvasóját, mivel nem csupán a más szereplőkkel folytatott diskurzusait követhetjük figyelemmel, hanem a belső gondolataiba, vívódásaiba, monológjaiba is betekintést kapunk, amelyek együttesen könnyedén elérik azt, hogy a nem éppen hétköznapi körülmények és a vérvörös kinézet ellenére is bizonyos mértékig azonosulni tudjunk a karakterrel és vele együtt sodródjunk az eseményekkel. Idáig azonban el is kell jutni: Mike Mignola Hellboy-a ugyanis nehezebben adja magát, mint a Guillermo del Toro filmje, több idő kell hozzá, hogy átadhassuk magunkat a Mester víziójának, viszont ha sikerül átlendülni a kezdeti nehézségeken és magunkévá tudjuk tenni a látottakat, akkor hamar azon kapjuk magunkat, hogy már a sokadik kötetet faljuk.
A köteteket köszönjük a a Vad Virágok Könyvműhelynek, a linkre kattintva ti is beszerezhetitek őket.