Hóember - Kritika

|

Michael Fassbender hóemberek után nyomoz, a néző pedig unatkozik.

Lassan nincs Jo Nesbø regény, amit már ne láttunk volna viszont a filmvásznon is, most pedig a 2008-as Engedj be svéd rendezője, Tomas Alfredson nyúlt az író egyik könyvéhez, mint alapanyag, ám valószínűleg jobban jártunk volna, ha a megfilmesítési jogok a skandináv területeken maradtak volna. A történet szerint Harry Holehez (Michael Fassbender) kerül több, gyanús körülmények között eltűnt nő esete, melyekben egyedül az a közös, hogy mindannyian édesanyák, utolsó ismert helyükön pedig hóemberek várták a búskomor nyomozót.

Hirdetés

Azonnal feltűnt, hogy a Hóember szeretetett volna hű maradni az alaphoz, igyekezvén megtartani a skandináv művekre jellemző atmoszférát. Osloból nem lett Boston, a karakterek nevei stimmelnek, és alapvetően is hasonló hangulat megteremtése volt a cél a Hóember esetében, mint északi társainál, ám hiába volt adott minden, egy remek krimi-thrillerhez, Alfredson filmje szinte minden területen csúnyán elhasalt. Mindenekfelett álló probléma, amikor egy rejtélyekkel teli thriller egyszerűen képtelen a kellő feszültség megteremtésére, a Hóember pedig azt az érzést keltette bennem, hogy meg sem próbáltak egy izgalmas esetet vászonra vinni. Ha csak e film alapján kellene véleményt alkotnom Jo Nesbø-ről, legjobb esetben is egy középszerű írót feltételeznék az úrról, ami ebben az esetben az adaptációt minősíti igazán.

Adott egy pszicho-, inkább szociopata gyilkos, aki szemmel láthatóan egy mintát követve vadássza le áldozatait, kézjegyét tudatosan hátrahagyva. Ez nagyjából a film első harmadában világossá válik, elvégre is ez az alapszitu, pont ezért döbbenetes, hogy a Hóember két óra alatt képtelen bármit is hozzátenni ehhez. Az ilyen krimik legizgalmasabb része a gyilkos motivációjának megismerése, itt viszont erről ne is álmodjunk, lévén a film maximum kisebb morzsákat ejt el ezzel kapcsolatban, viszont azok is nevetséges, tragikus módon megírt részletek. A nyomozás menete lassú, ingerszegény és elcsépelt, amin abszolúte nem segít az sem, hogy egy másik, nagyobb volumenű szál is helyet kapott a forgatókönyvben, ugyanis az is legalább annyira kiaknázatlan maradt, mint a hóemberes gyilkos rejtélye. Ja, igen, hiába a címadás, az adaptációt teljesen hidegen hagyja a hóemberek kérdése, kis túlzással szó sem esik azoknak mögöttes tartalmáról, vagy, hogy esetleg közelebb kerülhetnénk általa a gyilkos szándékaihoz, egyben kilétéhez. Nem, ők csak vannak és kész, elvégre a könyvben is ott voltak, szóval nem maradhattak ki innen sem, elvégre is, ettől lesz jó egy adaptáció… sajnos hasonló elven készülhetett el a film maga is.


Michael Fassbender, J.K. Simmons, Rebecca Ferguson, Val Kilmer vagy éppen Toby Jones - ilyen és hasonló kaliberű nevek ékesítik a Hóember színészgárdáját, így jobban nem is lehetne érzékeltetni a forgatókönyv és a rendezés elhasalását, minthogy ilyen tehetségekkel is lazán teljes érdektelenségbe fulladt a hűvös hangulatú thriller. Nyilván Fassbender jutott szóhoz igazán, ám karaktere semmivel sem több, mint a lecsúszott, állandóan piáló és bagózó detektív sztereotípiája, így meg nem könnyű emlékezeteset alakítani. A többiek is takaréklángon égtek, tehát a színészi játékokba sem menekülhetünk, vagy találhatjuk meg a Hóember azon aspektusát, ami igazolná annak létjogosultságát. Alfredson rendezése élő példája annak, amikor egy film technikailag abszolút rendben van, mégis képtelen hatni a nézőre. A télies, ködös Oslo remek környezet biztosít egy titkokkal teli thrillerhez, Marco Beltrami zenéje pedig egyedüliként fog megmaradni emlékezetünkben, már ami a Hóember kevés erényét illeti, a cselekmény viszont kiszámítható és ötlettelen, a karakterek pedig kis túlzással nem többek, mint üres porhüvelyek.

A Hóember egy olyan film, amiről nem lehet beszélni. Beülsz rá a partnereddel, végigásítozzátok a két órát, kijöttök a moziból, a gondolataitok pedig azonnal a nap további részére összpontosulnak. Ha pedig valaki megkérdezi tőled egy héttel később, hogy "Na, milyen filmeket láttál mostanában?", akkor garantálom, hogy a Hóember sosem fog beugrani. Nyilván ennek ellenére is lehet jó egy film, ám Nesbø regényének adaptációja végig csak ígérgeti, hogy történik is majd valami, hiteget minket, hogy hamarosan közelebb kerülünk az igazsághoz. A Hóembernek nincsenek szembeötlő hibái, a végeredmény viszont ötlettelensége mellett a filmművészet iránti alapvető tüzet is nélkülözi. Egy üres adaptációról beszélünk, ami Jo Nesbø nevének fényében a könnyen jött pénzben reménykedett. Az év egyik legnagyobb csalódása a Hóember.

Hóember

Kinek ajánljuk
  • Tősgyökeres krimi-thriller rajongóknak.
  • Fassbender hívőknek.
Kinek nem
  • Azoknak, akik eddig sem díjazták a Nesbø adaptációkat.
  • Azoknak, akik egy izgalmas, érdekfeszítő krimire számítanak.
  • Azoknak, akik jól megírt karakterekben reménykednek.
  • Azoknak, akik bármilyen szinten maradandó élményre éhesek.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!