Hófehér és a vadász – Kritika

A kislány Hófehér messze földön híres szépségéről és tisztaságáról. Anyját hamar elveszti, apja, a király pedig az országára leselkedő sötét erőkkel háborúzik. Gyorsan új asszony áll a várhoz, a gyönyörű Ravenna személyében, aki hamar átveszi a hatalmat a birodalom felett, Hófehért pedig hosszú évekre a toronyba zárja (hogy miért nem öli meg azonnal az rejtély). Míg más uralkodók jótékonykodnak, lovaggá ütnek neves személyeket, építik a nemzetközi kapcsolatokat, addig Ravenna inkább a sötét mágiában merül el, hogy megőrizze fiatalságát. A klimax problémáit végleg megoldaná a büntethetőségi korhatárt betöltő Hófehér szívének elfogyasztása (biztos a boszorkánykonyha fortélyai mellett a woodooéban is elmerült), azonban az árva hercegnő nem kíván főfogás lenni, ezért megszökik, és gyorsan szövetkezik a nyomába küldött vadásszal, néhány törpével, hogy megdöntsék a királynő hatalmát.

Ha az elmúlt félévben az előzetesek és minden marketing anyag kapcsán jókat röhögtünk/sírtunk azon a koncepción, miszerint Kristen „genetikailag képtelen vagyok becsukni a szám” Stewart szebb, mint Charlize Theron, akkor felettébb szórakoztató filmet… kaphatnánk. Azonban a mű több sebből vérzik, és a végére nem ártana egy jó adag vérátömlesztés sem. A forgatókönyv sajnos megpróbál többnek látszani, mint ami, és sokszor nem tudja eldönteni, hogy a film ifjúsági vagy pedig dark fantasy legyen. Ráadásul Hófehérből az egész játékidő alatt valami megmagyarázhatatlan okból földöntúli megváltót próbálnak kreálni (sikertelenül), hogy a végén egy huszárvágással Jeanne D’Arc váljon belőle.

Két erényét viszont semmiképp sem lehet elvitatni: a vizualitását és Charlize Theront (van, hogy a kettő ugyanaz). Az eddig reklámfilmes berkekben tevékenykedő Rupert Sanders hihetetlen vizuális érzékkel van megáldva, a Grimm mese sajátos feldolgozása pedig kiváló alkalmat nyújt az ifjú rendezőnek, hogy tobzódjon benne – néha már túlságosan is. Sanders ráadásul szinte végig jó tempót diktál, az akciók is jó ütemben követik egymást, de a látványvonat a végére sajnos teljességgel kisiklik, és meg sem áll a Grand Canyon aljáig. A film végi csata teljességgel súlytalan, a befejezés pedig nem csak esetlen, hanem egy esetleges folytatást is előrevetít.

Szerencsére Theron kisasszony tobzódik a szerepében és mindenkit lemos a színről, akárcsak pár hónapja Julia Roberts. Így még afelett is elsiklunk, hogy a forgatókönyv nem ásott le a karakter igazi mélységéig, pedig az öregségtől betegesen rettegő Ravenna figurájában több is rejlett. Kristen Stewart semmilyen szinten nem méltó ellenfele Theronnak, a száját talán csak kétszer csukta be a teljes játékidő alatt, viszont mindenképpen becsülendő, hogy most közel se olyan kritikán aluli a teljesítménye, mint amilyet a vámpírok és vérfarkasok oldalán szokott nyújtani. Chris Hemsworth továbbra is Thor-üzemmódban van, csak most kalapács helyett éles tárgyakkal hadonászik, a tejfölös szájú Sam Claflin William hercege (miért hívnának másképp egy királyi ivadékot?) pedig minden kétséget kizáróan nagy Robin Hood (vagy inkább Legolas?) rajongó. A törpök ugyan háttérbe szorulnak, de az olyan ismert nevek, mint Bob Hoskins, Ian McShane, Toby Jones, Ray Winstone vagy Nick Frost rutinosan megoldják a feladatukat.

A Hófehér és a vadászban kétségtelenül több rejlett, mint amit végül sikerült kihozni belőle, de a (túl)burjánzó vizualitás és Theron ördögi antagonistája gondoskodnak arról, hogy ez az olykor felesleges fordulatokkal tarkított történet ne akadjon a torkunkon. Pont, mint az a fránya alma.   [embed]https://www.youtube.com/watch?v=KbCixvSCpyk[/embed]

Oldalak: 1 2