Kevin Costner karrierje elég hullámzó, ha végigtekintünk rajta. A 90-es évek első felében virágkorát élte, majd jött egy hosszabb mélyrepülés, de a Yellowstone sikerének köszönhetően ismét visszakerült Hollywood térképére. Talán ezen felbuzdulva döntött úgy, hogy belevág régóta dédelgetett filmtervének megvalósításába, mely nem más, mint a Horizont: Egy amerikai eposz.
Epikus westernjének gondolata már a 80-as évek végén megszületett, de elsősorban a stúdiók által ajánlott anyagi keret csekélysége miatt végül továbbgörgette maga előtt a projektet, ami négy filmet foglal magába. 2022-ben megbizonyosodott arról, hogy ez csupán egyféleképpen készülhet el: ha javarészt maga állja a gyártási költségeket. Egyelőre csak az első két film készült el, melyek együtt körülbelül 100 millió dollárba kerültek, de már előkészületek alatt van a harmadik és negyedik rész is.
Ezúttal azonban csak az elsőről tudunk részletesebben szót ejteni, mert a cannes-i premier után egyelőre csak az kapott mozis bemutatót világszerte, a második érkezéséről pedig csak sejteni lehet egy hamarosan bejelentett streamingpremiert (először úgy volt, hogy augusztusban bemutatják a mozik, de az első rész szerény bevételei miatt végül lekerült a premiernaptárból).
Costner elképzelése az volt, hogy filmfolyamával megidézi a polgárháború idei Vadnyugatot, mely az amerikai identitásnak fő sarokkövét képezi. El kell ismerni, hogy a Horizont ezt a célkitűzést sikeresen teljesítette. Látunk telepeseket, banditákat, katonákat, örömlányokat, indiánokat, kereskedőket… egyszóval a film 180 perce nem szűkölködik a western műfajának jellegzetes alkotóelemeiben. A történet számtalan szálon fut, viszont a legtöbb kapcsolódik valamilyen módon a Horizont nevű határvidéki kisvároshoz, ami földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően számos ígérettel kecsegtet. A gond ott kezdődik, hogy a környékbeli apacs indiánok rendszeresen lemészárolják az ott dolgozó telepeseket családjaikkal együtt.
Az atmoszférateremtéshez Costner továbbra is nagyon ért, gyönyörű képekkel festi le az 1850-es-60-as évekbeli Vadnyugatot. Látjuk a prérit télen, nyáron és ősszel, a jelmezek és a díszletek rendkívül autentikusak, így kijelenthető, hogy az időutazás működött. Napjainkban ritkán látni westernt nagyvásznon, nemhogy azt a formátumot, mely a 60-as évek filmjeinek az örökségét viszi tovább, ezért a műfaj rajongóinak már emiatt is érdemes esélyt adni neki.
Minden képkockáról lesül, hogy Costner fülig szerelmes ebbe a korszakba, de a szenvedély sajnos nem garancia arra, hogy tartalmilag is kifogástalan lesz a kész film. Akik csak a magyar címet ismerik, azoknak még egyszer hangsúlyozom: ez egy első rész, a filmnek nincs lezárása, helyette csupán dramaturgiai megszakításokat látunk három óra elteltével, melyek minden bizonnyal a második részben folytatódnak tovább. A rengeteg karakter közül nincs egy kiemelkedő főszereplő (a plakáton szereplő Costner karaktere is inkább egy a sok közül), a történetszálak között akad olyan, ami (egyelőre) egyáltalán nem kapcsolódik a címben szereplő városhoz, és emiatt még arról sem lehet beszélni, hogy legalább felütésnek és megalapozásnak koherens a végeredmény.
Vannak feszült pillanatai, látványos akciójelenetei és érdekes kérdésfelvetései a Horizontnak, de a karaktereken (sajnos sem Costner, sem Sam Worthington, sem Sienna Miller, sem Luke Wilson nem tudtak menteni rajtuk) és a történetvezetésen bőven lehetett volna még csiszolni. Elképzelhető, hogy egy-két film után minden össze fog állni, de ez ebben a formában egy rendkívül hangulatos nosztalgiaút egy letűnt műfajtörténeti korba, melynek a végén még nem látni a megváltást jelentő Horizont városát.
