Hosszú út lefelé - Kritika

Ugye, hogy eddig érdekes? Ezzel szépen ki is merül az érdekesség-faktor, mert amit ezek után a film nyújt nem más, mint egy abszolút konvencionális vonal mentén haladó, giccsbe nyúló, ám még a nézhetőség határain belül mozgó produktum. Nem baj, hogy vannak ilyen filmek, olykor kell ilyen kis semmiség, de könyörgök ne legyen semmiség az eredmény, ha egyszer olyan komoly témát próbál boncolgatni, mint az öngyilkosság. Az meg külön sértő számomra, hogy a giccset és a semmiséget egy mondaton belül használom Nick Hornby nevével. Merthogy a film alapjául szolgáló regényt az a Nick Hornby szolgáltatta, aki olyan über-klasszikusokat jegyzett, mint a High Fidelity (Pop, csajok, satöbbi), a Fever Pitch (Fociláz), vagy épp az About a Boy (Egy fiúról). Ezekben a regényekben, illetőleg a belőlük készült filmekben nagy szerepet játszott a cinizmus, az irónia, és bár utóbbi itt is megmutatkozik, előbbinek fájó hiányát érezzük. Helyette van - mint már mondottam - giccs. Nincs ez így rendjén.

A másik fájó pont a filmet illetően számomra az, hogy egy percig sem tudtam elhinni a főszereplő karaktereknek a fájdalmát és nem tudtam elhinni azt, hogy ők valóban öngyilkosok akartak lenni. Nem számít, hogy milyen jó színészek játszák a szerepüket. Pierce Brosnan szórakoztató, mint az ügyeletes Hornby-figura (éretlen, cinikus fickó, akire ráférne egy alapos fejmosás), Aaron Paul, Imogen Poots és Toni Collette is tehetségesek, de a fenébe is, így se tudták elhitetni velem a fájdalmukat. Nem tudták közvetíteni azt a világfájdalmat, ami odáig vezette őket, hogy saját kezükkel akarnak az életüknek véget vetni. Talán Aaron Paul karaktere volt a leghitelesebb ebből a szempontból, de róla sem tudtunk meg túl sokat. Míg a többiek, mintha csak ürügyként használták volna ezt az állapotot arra, hogy egy jót sajnálkozzanak magukon és jót mulassanak. Kétlem, hogy ez volt a rendező/forgatókönyvíró intenciója. Nem ártott volna egy maréknyi maró cinizmus a dolgozatba, ami valamiképpen aláhúzza ennek az egész kálváriának a súlyát, mélységét és abszurditását, de ezt nem kapjuk meg. Helyette van önfeledt komédiázás, amelyet ütemszerűen megszakítanak kötelező drámai betétek, amik persze a zsebkendőkészletünknek szólnak leginkább.

A film javára szóljon, hogy az operatőri munka egészen kiváló, akadtak szép kompozíciók, amik szinte simogatták a szememet. Mint mondtam, a színészek is jók, jó az ötlet, jó a téma, csak tényleg, a lényeg maga elsikkad. Kapargatja csak a felszínt, de nem mer benyúlni a dolgok mélyére. Megelégszik azzal az elcsépelt, közhelyes konklúzióval, hogy szerető barátok körében az élet mégiscsak szebb, nem érdemes eldobni magunktól azt. Ez szép és jó, de többnek kellett volna lennie ennek.

 

Oldalak: 1 2