Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak – Premier kritika

Mert kétségtelenül jópofa ötlet, hogy a horrorfilmekből és rémtörténetekből ismert szörnyek, egy mindentől eldugott kastélyban pihenik ki a hétköznapi fáradalmakat. Lássuk be, hogy a globalizáció és a popkultúra (nem feltétlenül mindig) áldásos tevékenységének hála a mai ifjúság már az anyatejjel együtt szívja magába Drakula, Frankenstein és a többiek történeteit, és nem feltétlenül rémülnének halálra Lugosi Béla delejes tekintetétől, vagy Lon Chaney üvöltésétől (maximum az Alkonyat tinisztárjaitól, de teljesen más okból kifolyólag). Ilyen téren tehát viccesek ezek a jól ismert szörnyek, amint láthatjuk őket a „hétköznapjaikban”: a Farkasembert, amint egy tucat kölyökkel az idegösszeomlás szélén táncol, a szó szerint laza Frankensteint, vagy karót nyelt (bocs) Drakulát, amint aggódik az ő egy szem, 118 éves pici lánya miatt, aki már nagyon ki akar repülni a denevérfészekből. Azonban eme idilli képet felborítja, amikor eme mesés helyre betéved egy ember.

Az alaphelyzet tehát, ha nem is eredeti, de jó kiindulási pont egy kellemes másfél órához, és noha ez a kilencven perc valóban szórakoztató (úgy-ahogy), valamire való konfliktus híján a film nélkülöz mindenfajta izgalmat, és csak a jól bevált panelek elsütésére futja az öt(!) forgatókönyvírónak. Kétségtelen, hogy nem egyszerű ennyi kultikus karaktert és azok mitológiáját egy helyre terelni úgy, hogy a karakterek szellemisége ne sérüljön, ugyanakkor a gyerekek is élvezzék (azért pár jelenet után nem csodálkoznék, ha rémálmok gyötörnék őket pár hétig). Viszont a szereplőknek komolyabb kihívásokkal kellett volna szembe találniuk magukat, mint a „külvilág nem fogad el minket, ezért éljünk burokban” vagy az „önálló akarok lenni” tézisek.

Viszont Tartakovsky érdemeit dicséri, hogy karakterei – minden sablonosságuk ellenére – rém szerethetőek, ez pedig egy Adam Sandler és baráti körével (James Spader, Kevin James) fémjelzett produkciónál nagy szó. Így még afelett is szemet hunyunk, hogy a 3D most is teljesen felesleges, valamint, hogy az animáció – hiába viseli magán készítőjének sajátos kézjegyeit – nem ér fel a rivális Pixar vagy Dreamwork stúdiók minőségéhez.

A Hotel Transylvania tipikusan az „újszülöttnek minden vicc új” esete, de ez persze nem okoz gondot, hogy a nagyobbak is élvezzék a mozit. Némely poénon így is csak ők fognak mosolyogni, és az sem árt, ha a gyengébb idegzetű lurkóknak néha valaki befogja a szemét. Noha nem használ ki minden benne rejlő lehetőséget, Tartakovsky sikeresen felvételizett Hollywoodba és ennek tükrében következő munkája már vélhetően kevésbé lesz vérszegény. https://www.youtube.com/watch?v=m5rrRhkfwYs  

Oldalak: 1 2