Hirdetés

Időcsavar - Kritika

|

Na, vajon kiállja majd az idő próbáját ez a film?

Hirdetés

Nehéz film az Időcsavar. Nem mintha rászorulna erre a nehézségre - hiszen célközönsége mégiscsak az ifjabb korosztály, kislányok, kisfiúk, üzenete pedig szép és megfontolandó. Nem szolgál rá a nehézségre, mégis azzá válik egy idő után és megmondom őszintén, még a film befejezte után is csak gondolkoztam azon, mit kezdjek a látottakkal. Mert elég-e az, ha azt mondom, hogy bizony az Időcsavar egy ambiciózus darab? Hogy látványában sokat vállal, amiként tematikájában is nagyra vállalkozik, valami igazi fennköltségre pályázik? Hogy arról a lényeges és filmtörténeti szempontból fontos tényről ne is beszéljünk, hogy a kamerák mögött egy Oscar-jelölt fekete bőrű rendező áll, aki először kapott lehetőséget (feketeként, nőként) a történelem során, hogy egy ilyen nagyköltségvetésű blockbustert levezényeljen. Ráadásul rögtön a Disney számára. Nagy szó, igen. Mondhat bárki bármi mást. Nagy és fontos ügy. Aztán felmerül a kérdés: jobbá teszi-e mindez a filmet?

Hirdetés

Meg (Storm Reid) apja (Chris Pine) elvesztése óta nem találja saját magát. Jegyei egyre csak romlanak az iskolában, nincsenek barátai, szekálják az osztálytársai, a dolgokhoz való hozzáállásán pedig nem azt venni észre, hogy mindez javulna a közeljövőben. Mindeközben minduntalan szeretné felkutatni édesapját, aki rejtélyes módon, nyomtalanul tűnt el egy éjszaka. Egyesek szerint lelépett egy másik nővel, ő azonban ezt kizártnak tartja. Érzi, hogy valami susmus van a háttérben, öccse pedig (akit szülei örökbe fogadtak) szívélyesen segít abban, hogy ez a rejtély feloldódjon és a gyanú beigazolódjon. Olyannyira azon van, hogy segítsen, hogy egy nap egy fura hölgynek mutatja be testvérét, akinek excentrikus öltözékénél csak beszédstílusa a furcsább és szokatlanabb. Majd ezt a nőt követi még egy, majd még egy, akik mind azt állítják, hogy a mi, ismert világunknál létezik egy még nagyobb, még színesebb dimenzió, amit már elképzelni is elég szédítő. Pláne egy kisgyereknek, aki már éppen lemondott a mesékről és a reményt is kezdi elhagyni szép lassan. És mi jön ez után? Kalandok! Színek! Meg egy hatalmasra nőtt Oprah Winfrey.

Hangozzék bármily kevésnek, annyit mindenképpen Ava DuVernay (aki a kitűnő, Selma című filmet rendezte legutóbb) javára írhatunk, hogy ő próbálkozott és mindenével azon volt, hogy egy érzelmi intellektussal dúsan felvértezett ifjúsági fantasyt tegyen le az asztalra. Papíron működött is volna, hiszen az Időcsavar felvonultat sok ismerős és potenciálisan szórakoztató, érdemes elemet: nagy hangsúlyt kap a látványvilág, melyet csupa fantasztikus elemmel szőtt tele, valamint adott a kötelező üzenet is, mely a filmnek nagy, dobogó szívet kölcsönözne.

Nagy kár, hogy ezen filmből kiindulva DuVernay érzéke a fantasy-történetmeséléshez meglehetősen gyérnek mondható és hiába vállalt sokat, hiába tűnt magabiztos befutónak az Időcsavar, végül képtelen volt korlátait ledönteni és igazán szárnyalni. A véletlenül dimenziók közti utazásra indult tudós apja után kutató kislány története bőven nyújthatna nem várt izgalmakat és potenciált egy fantáziadús történethez, mégis elsikkad. A probléma már a forgatókönyvben gyökeret ver, ugyanis a Disney-filmekben rutinosan mozgó Jennifer Lee (többek között a Jégvarázs, valamint a Zootropolis írója) karakterei merevek és mindvégig vázlatosak maradnak. Meg-ről nem tudunk meg többet annál, hogy apja eltűnése óta romlottak a szociális készségei és tanulmányi eredményei, öccséről nem tudunk meg többet annál, hogy egy kis csodabogár, a segítőkész szomszéd fiúról és annak abuzív családi hátteréről pedig épphogy csak említést tesz a film - egyébként pedig karaktere nem lát el több funkciót annál, hogy hasztalanul tébláboljon hősnőnk mellett. Elmondják a fontos dolgokat, de átéreztetni már képtelenek velünk, ami ugye kulcsfontosságú lenne. DuVernay rendezése sem segít átlendülni ezen a problémán, érezhetően inkább az érdekelte őt, hogy üzenetét mindenképpen átadja, de arra nem gondolt, hogy mindez sokkal hatásosabb volna, ha jól megrajzolt, nagyobb mélységgel rendelkező karakterekkel teszi mindezt. Az eredmény így inkább hat didaktikusnak és erőltetettnek, mintsem természetesnek és autentikusnak.

Ami a látványvilágot illeti, bár a már említett ambíciónak nincsen híján, nem tud nem giccsbe fulladni és öntetszelgőnek hatni. Beszéljünk akár a nagy zöld, virágokkal tarkított mezőről, a kosztümökről, vagy éppen magáról Oprah Winfrey-ről, aki hatalmasra nőtt, mindentudó nagyasszonyként igyekszik belopni magát a szívünkbe. Nem képes igaziból magával ragadni, nem képes bekebelezni az embert, felszínes ámítás csupán, amiből könnyű kiocsúdni. Tudjuk persze, a lényeg itt az üzenet és nem a parasztvakítás: a film által lelkesen sulykolt önmagunk elfogadásának ténye, saját potenciálunk beteljesítése és a szeretetben való hit tényleg fontos témák, olyanok, aminek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Viszont legyen bármennyire is fontos, ezzel a körítéssel ez így hosszútávon csekély erénynek bizonyul és az Időcsavar végeredményében inkább lesz egy hatalmas kihagyott lehetőség, egy potenciál be nem teljesítése, semmint teljesértékű, értékes és időtálló mese.

Időcsavar

Kinek Ajánljuk
  • Akik mindenképp megbecsülik, ha egy film értékes üzenettel bír.
  • Akik szeretik a különös hangulatú meséket.
Kinek Nem
  • Akiknek az üzenet nem elég.
  • Akik nem szeretik, ha a karakterek csak úgy fel vannak kenve a vászonra.
  • Akik nem bírják a giccset. És Oprah Winfrey-t.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.