Ígérem, hogy visszatérek - Kritika

|

Nem kell csavaros és megállíthatatlanul cselekményes történetre gondolnunk. Ez sokak számára unalmassá teheti a filmet, de lassú folyása teret enged a gondolatoknak.

A Proxima-küldetés nagy előrelépést jelent Sarah karrierjében, de nem tudja elviselni, hogy az egy éves űrutazás kedvéért hátrahagyja a lányát. A program miatt Sarah rákényszerül, hogy átgondolja az értékrendjét, és meg kell birkóznia az anyaság és a hivatása nehézségeivel.

Hirdetés

Sarah nehéz döntés előtt áll: szeretné megvalósítani gyerekkori álmait, munkájának fontossága a vállára nehezedik, közben pedig felelősséggel tartozik gyermekéért. A nő - valljuk be, kissé klisésen - szinte mindent megtapasztalt, ami megerősíthetné abban, hogy alkalmatlan a társas kapcsolatokra és feladatainak ellátására. Elvált, lánya tanulási gondokkal küzd, választania kell a családja és a munkája/álma között, miközben fizikailag és lelkileg is megterheli a kiképzés, a gyermekétől külön töltött idő, és hogy nőként hatványozottan többet kell teljesítenie, hogy az űrprogram teljes értékű tagjává válhasson.

Valóban, szinte minden megtörténik, ami megtörténhet, és némileg didaktikusan vannak tálalva az összefüggések (Sarah lányának neve Stella, aminek jelentése csillag). Hogy milyen nehéz helytállni az élet minden területén - jelen esetben különösen nőként -, és erősnek lenni a legbizonytalanabb helyzetekben. Ehhez az űr mint közeg és a rá való felkészülés elcsépelt, de még mindig kellemes párhuzam, hiszen mindig igyekszünk elképzelni egy adott helyzetet, lejátsszuk a fejünkben a lehetséges eseteket, jól begyakoroljuk őket, és mégis történhet olyasmi, amit nem lehet előre megjósolni. Ebben az instabil, gravitáció nélküli helyzetben mind voltunk már, mikor azt érezzük, kicsúszik a lábunk alól a talaj. A kiképzés során el kell végezniük olyan hétköznapi és specifikus teendőket, amikhez odafent robotikára lesz szükségük, ez előrevetíti, hogy milyen mechanikusan teszünk vagy kell tennünk bizonyos dolgokat függetlenül attól, hogy milyen helyzetben találjuk magunkat.

Az utazás technikai oldalával szemben túlsúlyban vannak a küldetés okozta lélektani hatások, ezért sokkal közelebb áll egy ráérős drámához, mint a tudományos szakzsargont hangsúlyozó sci-fihez. Ez előnyére válik, és szeretné érzékeltetni, hogyan változunk meg egy fajsúlyos döntéstől kívül és belül, és hogyan válhat keserűvé a legszebb álmunk. Nem az űrben eltöltött időt és annak befolyását vizsgálja, nem a kutatás és a nagyság szépségét, nem az ismeretlent fürkészi, nem egy bevégzendő cél áll a középpontban, hanem még itt, a Földön végbemenő átalakulást mutatja be. Ebből a szempontból a cím magyar fordítása igen találó: Sarah már jóval az utazás előtt "elhagyta magát", és az Ígérem, hogy visszatérek egyszerre fogadalom, hogy a misszió után sikeresen hazatér, és hogy egyszer majd szellemileg is képes lesz újra összpontosítani.

Sarah fejjel lefelé olvas és néz televíziót, mert tudja, hogy az állása megköveteli, hogy új szemszögből tekintsen a világra, mind átvitt, mind a szó szoros értelmében. Ezzel egy időben az űrutazásban résztvevő csapat már jóval előtte gyászolja hátrahagyott életét. A kiképzés alatt az erdőben, a semmi közepén egymásra utalva verseket szavalnak, mintha így akarnák fenntartani azt a civilizációt, amit elhagyni készülnek, és egybe kötik a memorizálással, mint intellektuális kihívással a józan eszük megőrzése érdekében.

Ami szintén kivételes, hogy a gyermek szemszögének meglepően tág teret hagynak. Az egyik jelenetben tételesen, szóról szóra elmondják neki, mi fog történni az anyjával, és kíváncsiak az érzéseire, ami szerintem egy izgalmas és ritka aspektus. Egy gyermeknek is vannak preferenciái, és az űrutazás - vagy akármilyen jelentős változás - nem csak az alanyára van hatással.

A végig sivárnak, közönyösnek tűnő atmoszféra, és a szereplők javarészt távolságtartó magatartása és minimális érzelmi eszközkészlete a nézőjét is enerválttá teszi, a lehető legjobb értelemben: mintha az űr üressége és csendje költözne belénk, ami segít megérteni a karaktereket. Két ponton mégis megtörik ezt a masszaként ránk telepedő frusztrált egyhangúságot. Sarah utastársa, a Matt Dillon alakította Mike jellemfejlődése elég ad hoc, nincs különösebb oka annak, hogy ellenségesből támogatóvá válik. Illetve a katarzisnak szánt döntés, amivel Sarah kockára teszi a karrierjét, megalkuvóra sikeredett. Pedig nem lehet mindenkinek a kedvében járni, és a filmben állandóan jelenlévő döntéskényszerek és patthelyzetek meghatározóbbak lehettek volna egy boldogtalanabb befejezéssel.

Az Ígérem, hogy visszatérek komótos és rideg, de nem az unalom érződik ki alóla, hanem a tartás és a mögötte húzódó feszültség. Eva Green kiváló választás volt az önmérsékletet tanúsító, ugyanakkor folyton őrlődő Sarah szerepére. Nem hibátlan film, de figyelemreméltó.

Proxima

Kinek Ajánljuk
  • Akik sokat kételkednek
  • Akik szeretik a lassú, gondolatébresztő filmeket
  • Akik szeretik az anya-lánya kapcsolat és a munka vs. család tematikákat
Kinek Nem
  • Akik akciódús sci-fire vágynak
  • Akik látványos operatőri munkát szeretnének
  • Akik unják a bevált sémákat

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.