Chris Nash eddig rövidfilmeket rendezett, illetve volt egy szegmense az ABCs of Death című szkeccsfilm második részében. Első egész estés produkciójával rögtön magára irányította a horrorrajongók figyelmét, ugyanis az In a Violent Nature-ben szinte végig a gyilkos nézőpontját követjük. A pozitív kritikai visszajelzések után pláne ígéretesnek tűnt a premissza, kár, hogy a végeredmény ennek nem felel meg.
Néhány fiatal talál egy medált egy elhagyatott tűztorony tövében, amivel felélesztik a helyi legendákban szereplő elpusztíthatatlan gyilkológépet. A Johnny (Ry Barrett) névre hallgató mészáros módszeresen vadászik le mindenkit, míg vissza nem szerzi a nyakláncot.
Nem feltétlenül új keletű egy horrornál a gyilkos szemszögéből bemutatni az eseményeket, az eredeti Fekete karácsony már a '70-es években próbálkozott ezzel, noha nem a cselekmény teljes egészében. Ide sorolható még a brutális Angst című osztrák gyöngyszem, vagy akár a 2012 Maniac remake Elijah Wooddal. Nash tehát nem reformál műfajt, de mindenképp becsülendő a próbálkozása, mely papíron tökéletesen kellene, hogy működjön, elvégre miért ne érdekelne, hogy mit csinál egy őrült gyilkos, miközben az áldozatai megpróbálnak elmenekülni előle.
A történet papírvékony, de nincs is szükség erős sztorira. Johnny feléled és útra kel, hogy megkeresse a medálját, aki pedig az útjába kerül, azt kíméletlenül levadássza. Kicsit a Friday the 13th videojáték ugorhat be a nézőnek (már amennyiben ismeri), ahol a játékosok egyszerre menekülhettek emberként, illetve bújhattak bele a Péntek 13 franchise maszkos horrorikonjának, Jason Voorhees bőrébe. Persze ott némileg feldobták a játékmenetet néhány extra képességgel, itt ilyesmire kár számítani, helyette Johnny cammogását nézzük az erdőben. Ezt úgy kell érteni, hogy sokat sétál a fák között. Nagyon sokat. A másfél órás játékidő minimum harmada azzal telik, hogy az ő hátát látjuk. Ebben pedig az égvilágon semmi izgalmas nincs, feszült meg pláne. A koncepció világos, a kivitelezés ugyanakkor igényelt volna némi ráncfelvarrást, mert a monoton és vontatott mászkálások borzasztóan lassítják a tempót, s vele együtt a néző lelkesedését is aláássák.
Holott a film emellett egyáltalán nem lenne rossz. A hangulat korrekt, ügyesen idézi meg a klasszikus slasher stílust, ami pedig különösen tetszett, az a műfaj sablonjainak kiforgatása. Az érdemi történések java offscreen, vagyis a képernyőn kívül zajlik, csak elkapott dialógusfoszlányokból sejtjük, hol járhatnak a szereplők a szörnyű felfedezésben. Mégis minden teljesen világos, frappáns húzás ahogy félmondatokból rakjuk össze a rémtörténetet, így nem hat elcsépeltnek a milliószor hallott felütés. Az atmoszféra a '80-as évek horrorjait idézi, ami elmondható a gore elemekről is. Nincs CGI, a gyilkosságok során praktikus effekteket használtak és ez remekül áll a filmnek. Maguk az elhalálozások elérik a céljukat, illetve van egy jelenet, mely garantáltan beleég a retinánkba. Hatásvadász, túlzó, de az ilyen pillanatok miatt lehet felhőtlenül rajongani a slasherekért. Az utolsó szűk 20 perc hirtelen perspektívát vált és igyekszik némi tartalmi többlettel feltölteni az összképet. Ez sajnos csak félig-meddig sikerül, mert ez a szegmens is roppantul el van nyújtva és ekkor már csak azt várjuk, hogy vége legyen ennek az erdei mészárszéknek.
Az In a Violent Nature egy óriási kapufa, melyben ott rejlett, hogy az év egyik legjobb és legkülönlegesebb horrorélménye legyen. Adott a remek koncepció, a túltolt brutalitás, illetve a zsáner bevett sémáival való ügyes játék. Mindez szép és jó, az elképzelés még működne is, csak éppen a tempó hazavágja az élményt. Nash rossz arányérzékkel nyúl a főszereplője ténykedéseihez, mert senki nem kíváncsi arra egy mezei slasherben, hogy a gyilkos fél órán keresztül slattyog az erdőben. Kár, hogy a kiváló ötletet végül nem sikerült hasonló kreativitással kivitelezni.
