2013-ban nagy sikerrel robbant be a köztudatba az Injustice: Gods Among Us nevű verekedős videojáték, amely történetében a jól ismert DC szuperhőseink egy alternatív világba kerülnek, ahol úgy alakult, hogy Superman egy gonosz diktátor. Itt történnek balhék és bunyók, viszont adta magát a dolog, hogy egy előzménytörténet is dukálna ehhez az ötlethez, amelyben látnánk, Superman hogyan vált ilyen zsarnokká. Készült is egy... képregény. Majd most egy animációs film, ami a képregény és a videojáték alapján meséli el, hogy került ekkora kaki a szuperhősök palacsintájába.
Nem véletlen örvendett nagy népszerűségnek maga a játék annak idején, ez az alapötlet bomba jó. Superman és Batman szembenállása rögtön személyesebbé teszi a konfliktust a legtöbb szuperhősös sztorinál, és a félistenek diktatúrája ad egy olyan fenyegetettség érzetet, amibe nagyon könnyű belehelyezkedni. Az idén megjelent Injustice animációs film a képregényhez hasonlóan az alapoktól kezd el építkezni. Adott az Igazság Ligája: Superman, Batman, Wonder Woman, Flash, Zöld lámpás, és egy tucat másik szuperhős, akik összeverbuválódtak a gonosz elleni harc okán. Mindez idilli módon is megy, amíg Joker ki nem talál egy mestertervet, hogy okozzon olyan fájdalmat Supermannek, amit még az isteni erejével sem lesz képes kiheverni.
Ezek az alig több mint egy órás DC rajzfilmek gyakran esnek abba a hibába, hogy túl sok cselekményt próbálnak elmesélni túl kevés időben. Az Injustice állatorvosi lova eme problémának, egy ilyen tucatnyi karaktert mozgató szuperhős eposzt, amely karakterek jellemének változásait hivatott bemutatni, ennek drámáját átadni, egyszerűen nem lehet normálisan elmesélni 78 percben. Ez olyan fura pillanatokat szül, minthogy fontosabb hősök halnak meg, majd a film elfelejti őket és egy mondat erejéig nem emlékezünk meg róluk. Kulcsfontosságú tragédiákon siklunk át percek alatt, egyes hősök csak tessék-lássék módon kaptak helyet a filmben, és kizárólag a főbb szereplőknek jutott normális karakterív.
Hangulatból ellenben jól vizsgázik az Injustice. Kezdettől fogva belengi az egész filmet egy baljóslatú atmoszféra, és a feszültséget is jól adagolják, hogy érezzük, ezek a konfliktusok csak eszkalálódni fognak. A DC rajzfilmek az utóbbi években az erőszakkal sem szoktak spórolni, egy Injustice esetében pedig adja magát, hogy megemeljék a harcok komolyságát vérrel és brutalitással. Viszont a hangulat nem koherens, túl gyakran van éles váltás a drámai, tragikus és a comic relief karakterekkel megtömött derűs jelenetek között. Ez egy sorozat esetén, ahol több idő van egyengetni ezeket az érzelmi átmeneteket nem lenne gond, de itt megint csak visszatérünk a rövid játékidő problémájához, aminek hála rettentő rosszul tud működni ez a rossz értelemben vett érzelmi hullámvasút.
Superman mentalitásának változásában jól rámutat a film a liberális és drákói állam közötti különbségekre, ezek jó- és rossz oldalára (olyan felszínesen persze, amennyire egy szuperhősös rajzfilmtől várható), meglepően jó érvütköztetéseket látni, ebből a sakkos jelenet a legkiemelkedőbb. Mindenképp érdemes lehet megnézni azoknak, akik megismerkednének a diktátorrá váló Superman történetével, de egy ilyen kaliberű sztorit 78 percben esélytelen volt kellő részletességgel és kifinomultsággal filmre vinni, ez rá is nyomja a bélyegét az összképre. Ennek hála egy jó gondolatokkal gazdag, de összecsapottság érzetét keltő film az Injustice, ami ennél egy kategóriákkal jobb alkotás is lehetett volna. Mondjuk minisorozatként.
