Az Into the Badlands négy évvel ezelőtt egy hatalmas űrt töltött be a sorozatok között, egy olyan műfaj tökéletes képviselője, amit nagyon kevesen vállalnak be. Visszaemlékezve a mai napig az egyik legkirályabb jelenetnek tartom, ahogy Daniel Wu egy motoron hatalmas karddal a hátán zúz végig az úton. Annak ellenére, hogy mennyire látszott rajta az elején az alacsony költségvetés, mégis olyan pöpec volt az a hangulat és az a lazaság, amit bemutatott, hogy azonnal beszippantott a világa. Aztán lement még egy évad, ami már szerencsére hosszabb volt, és idén a harmadik évad második felével végül lezárul ez a hosszú utazás.

Nem lesz hosszú ez a beszámoló, igazából már nincs mit mondani erről az évadról, mert olyan közepes lett és amúgy is végig sulykolták belénk, hogy itt a vége, pedig nem is, mert azért képesek voltak otthagyni nekünk egy cliffhangert...  Ez a hat rész jól volt megszerkesztve, valahogy sikeresen belegyúrtak mindent, ami ahhoz kellett, hogy lezárják az első évadban felvezetett sztorivonalat. Nagy nehezen a csipet-csapat összeáll, hogy legyőzzék Pilgrimet, ez a harc pedig áldozatokat is követel.

Rengeteg helyen forgathatott a stáb, mert iszonyú változatos helyszíneken fordulunk meg és rádöbbenünk, mennyi mindent nem láttunk még ebből a világból. Külön ki is emelik, hogy van a Badlandsen kívül is élet, akár el is menekülhetnek végleg és senki nem találna rájuk. Megpróbálják árnyalni a dolgokat, hogy bár számukra ez valóban a legfontosabb csata, a világ többi részének ez csak egy újabb területi viszály, s nem több. Idén maximumra tolták a harcokat is, kivételesen látványosra sikerült az összecsapások minden perce, ezúttal már tuti nem volt spórolás, hiszen úgy is mindegy már. Nem akartak továbbra sem hiperrealisztikusak lenni, van egy saját stílusuk, ahhoz ragaszkodtak és ez még mindig nagyon jól áll a sorozatnak. 

Jutott idő a karakterekre is bőven, mindenkinek a fejlődése elég szép ívet járt be, bár pont a két nagy ellenség sikerült egy kicsit valahogy egysíkúra. Sunny/Sanzo a történtek ellenére még mindig az erkölcs bajnoka és mást se szeretne csak békében élni a fiával, de ez sehogy sem sikerül neki. Szerencsére Daniel Wu nem most jött le a falvédőről és hitelesen adja vissza Sunny karakterét. A másik oldalon Pilgrim borzasztóan unalmas és semmilyen gonosz. El akarja pusztítani a világot, felégetni mindent és tök mindegy kin gázol át a folyamat közben, mindezt néhány múltbéli sértettség miatt. M.K. (Aramis Knight) katasztrofális szinte végig, egyáltalán nem tudták, hogy mihez kellene kezdeniük vele. Néha rájöttek, hogy ő még mindig él és valamit csak kéne már neki is csinálnia, ezért alkalmanként pár drámaibb percben előkapták a dobozból. Cserébe a Widow (Emily Beecham) saját drámája kötött le a legjobban, nála éreztem azt igazán, hogy megváltozott, rá tényleg hatással volt az elmúlt időszak és nem csak átgyalogolt az eseményeken.

Az Into the Badlands végig tisztában volt vele, hogy mi szeretne lenni. Pont ezért egy év múlva már nem is fogunk emlékezni rá, mert bár műfajilag egyedi, más különlegességet nem tud és nem is akart soha felmutatni. Mindenképp kár azért érte, jól színesítette a palettát és alapvetően az utolsó hat részre is szórakoztató tudott maradni. Igazi limonádé, ami bár nem kapott epikus lezárást, csak egy félig-meddig befejezést, egy darabig hiányozni fog, hogy aztán gyorsan el is felejtsük.