Két évvel ezelőtt elkezdődött a Marvel és a Netflix közös projektje és még hol van a vége, hiszen eddig mindegyik (Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage) akkora sikert aratott, hogy berendelték a folytatásaikat, sőt még egy spin-off (Punisher/Megtorló) is készülőben van. Nemrég kijöttek az első hivatalos promó anyagok az ősszel érkező Defendershez és mindenki remegő térdekkel várja a közös kalandot, de előtte még nézzük meg milyen lett az utolsó hős saját sorozata, a Marvel's Iron Fist.

A történetet ismerős lesz, és nem, nem azért mert a képregényből emelték át, hanem mert már láttuk ezerszer, viszont nem ez az igazi probléma. Tehát hősünk repülő szerencsétlenséget szenved a szüleivel és csak ő éli túl. Ezek után szerzetesek nevelik fel, akik a harcművészet rejtelmeibe is beavatják. Danny Rand 15 év után dönt úgy, hogy hazatér New Yorkba és alapos felfordulást okoz a hirtelen megjelenésével.

A történetvezetés néhol olyan lyukas, mint a sajt és mindezt olyan egyszerű dialógusokkal fejelték meg, hogy komolyan kétségbe vonom az írók képességét. Ahogy azonban haladunk előre igazából kikristályosodik, hogy nem velük van a baj, hanem a hozzáállással. Az egészről süt, hogy annyi energiát fektettek bele, amennyi feltétlenül szükséges volt. Már bizonyítottak a Daredevillel, nem kell feleslegesen ugrálniuk és különben is, mindenki a Defendersre kíváncsi, nem a negyedik eredettörténetre. Kínkeservesen elhúzták 13 részre Iron Fist bemutatását, ami nagyjából egy kétórás filmben is letudható lett volna, mindehhez pedig még hozzájönnek a rém unalmas mellékszálak és egy teljesen jellegtelen ellenség is.

Ugyanez a nemtörődömség üvölt a harcjelenetekről is. A Daredevil után elvárható volt, hogy marad a színvonal, hisz egy újabb közelharcban erős szuperhőst kaptunk. Emlékszünk még a folyosós verekedésre, vagy a második évadból a lépcsős részre? Hát, itt nem éppen ez a helyzet. Nincs konzisztencia, egyszer vállalhatatlanok és én rosszul érzem magam a végtelenített mennyiségű vágástól, vagy a színészek esetlenségétől, máskor akadnak egész kreatívan megkomponált jelenetek (főleg, amikor a sötétben be lehetett tenni a kaszkadőröket a színész helyett).

Ami viszont igazából hiányzik, az a fő karakter, Danny Rand különlegessége. Simán elfért volna egy teljes hosszúságú flashback rész, hogy megértsük miért egy kívülálló érdemelte ki az Iron Fistet. Ez egy eléggé kihagyott lehetőség volt az alkotók részéről, hiszen az a pár visszaemlékezés nem hozza annyira közel a szívünkhöz Danny-t, így nehéz együtt érezni vele. Az évad elején még jól átjön az esetlensége, a kisfiús bája és elveszettsége New York végtelen utcáin, aztán valahol a felénél megakad a(z értelmes) fejlődése. A szörnyű az, hogy Finn Jones-ban minden megvan, ami a karakterhez kell és emlékeimben tehetséges színészként él, de itt ő sem erőlteti meg magát különösebben. A többiek amúgy teljesen rendben voltak, sokan mégis Jessica Henwick (Colleen Wing) teljesítményét emelik ki a leginkább és valóban ő nyújtja a legemlékezetesebb alakítást, de azért én még megemlíteném Tom Pelphrey-t (Ward Meachum) is, amiért nem viszi túlzásba a szenvedést és képes együttérzést kiváltani a nézőből. Claire Temple (Rosario Dawson) karakterével viszont látványosan nem tudtak mihez kezdeni, néha teljesen irreális döntéseket hoz és az az érzésem, hogy csak muszájból szerepel ennyit, hogy legyen valami összekötő kapocs a nagy "csapatépítőig". 

Távol álljon tőlem, hogy bárkit elriasszak a Marvel's Iron Fist megnézésétől, mert nem lett annyira rossz, mint ahogyan sokan állítják, inkább csak borzasztóan egyszerű lett, nem felel meg annak a szintnek, amit a korábbi Marvel/Netflix sorozatok felállítottak és összességében egy kihagyott lehetőség. Nem foglalkoztak különösebben a misztikummal sem, pedig a Doctor Strange után egyértelmű döntésnek bizonyult volna. Scott Buck - aki a Dexter óta nem dolgozott sorozaton - nem igazán tudta hozni az elvárt minőséget, talán egy másik showrunnerrel jobban jártunk volna. (Az ősszel érkező Inhumans sorozatot is ő készíti, lehet, hogy fejben már ott járt). A verekedések néhol jók, néhol rosszabbak, a karakterek nem túl komplexek vagy érdekesek, aki csak azért nézné meg, mert a negyedik Defenders és őt is látni kell, nyugodtan hagyja ki, nem veszít semmit. A részek felépítése miatt könnyű ledarálni, viszont sok helyen belassulnak a történések és feleslegesen elnyújtott jelenetekkel van felduzzasztva az évad. Ezek után csak még jobban várjuk a Defenders és Megtorló saját sorozatát.