Amikor 2012 októberében elindult a CW új zászlóshajójaként belebegtetett Arrow, avagy A Zöld Íjász, valószínűleg még Greg Berlanti és Mark Guggenheim sem voltak biztosak abban, hogy sikerülni fog a hosszútávú cél, miszerint a kisképernyőn felépítsenek egy DC-képregényeken alapuló sorozatuniverzumot. Minden az Arrow fogadtatásán és sikerén állt vagy bukott, amit végül megugrott a sorozat, és azóta már két spinoffot is kitermelt magából - a szélvészgyors szuperhős nyávogását, akarjuk mondani, kalandjait bemutató Flasht, illetve a kisképernyős Igazság Ligájának is tekinthető Legends of Tomorrow-t, a Holnap Legendáit.
Hendikeppel indult az Arrow, hiszen ha a mezei tévénézőtől azt kérjük, hogy soroljon fel öt képregényhőst a DC képregényuniverzumából, valószínűleg elenyésző lenne azok száma, akik a Zöld Íjászt besorolnák az ötösükbe. A frappáns megoldás az volt Berlantiék részéről, hogy Oliver Queent egyfajta Bruce Wayne (Batman) alteregónak tették meg, és Stephen Amell személyében sikerült egy tökéletes embert castingolni a szerepre.
Amíg a sorozat megmaradt a gyökereknél, addig nem volt különösebb probléma vele, ám a harmadik és negyedik évadra túl sokat akartak markolni a készítők, és sokszor elvesztette a súlyát a cselekmény. Az ötödik felvonás azért is ígérkezett érdekesnek, hiszen a flashbackekről már a kezdetek óta tudjuk, hogy öt éven keresztül kerülnek majd bemutatásra, így ebből a szempontból mindenképp egy formai lezárással kecsegtetett az évad.
A készítők tanultak múltbeli hibáikból, és mellékvágányra küldték a természetfeletti főgonosz szálat, ehelyett ismét Oliver Queen rég- és közelmúltjára kezdtek el koncentrálni, amivel vállalták a készítők a redundencia unalmának kockázatát. De nem csak ilyen téren reszkíroztak, hanem képesek voltak meghúzni, amit például a Flash nem: megbontani a jól ismert Team Arrow felállást. Az új arcok behozatala kellőképpen tökös húzás volt, amivel eleinte talán csak az újbóli múltba révedést igyekeztek volna kompenzálni, de szerencsére mindkét megoldást sikerült a várakozásokon felüli módon kivitelezni.
Ugyanis már nemcsak Olivernek volt sok a számláján, hanem eddigi hű kisegítőién is, ezek pedig minden fronton visszaütöttek az ötödik évadra, amit egy szóban felelősségvállalásként lehetne leírni. John Diggle (David Ramsey), Felicity Smoak (Emily Bett Rickards), Thea (Willa Holland) vagy Quentin (Paul Blackthorne) ugyanúgy a múlt árnyaival küszködtek az évadban, mint Oliver. Sőt, még az újonnan behozott szereplők is az emlékek (Wild Dog vagy az új Black Canary), múltbeli hibás döntéseik következményeivel küszködtek leginkább, egyfajta kollektív felelősségvállalásra ösztökélve mindenkit.
Ám a mesterelme a felelősségvállalásban az évad főgonosza, Prometheus, azaz Adrian Chase volt, akinek Josh Segarra színészi játéka adott igazán életet. Az évad elején még volt egy kis aggodalomcsíra Oliver ellenfelével kapcsolatban, amikor a Walking Deadből ismert Chad L. Coleman által alakított Tobias Churchre vetődött a reflektorfény, de a készítők gyorsan behozták a "na vajon ki rejtőzik a maszk mögött?" esszenciális kérdést Prometheusszal, ami az évad közepe tájékán szinte a semmiből került megválaszolásra.
Ezen kívül több "hirtelen" megoldás is felbukkant az évadban (az új Black Canary, a hacker csapat, és annak pálfordulása), amit ha rosszul kiviteleznek, akkor az az ellenkező hatást érte volna el, ám ez a forgatókönyvírói vakmerőség behozott egyfajta bizonytalanságot a karakterek túlélési esélyeivel kapcsolatban, ami már nagyon hiányzott a sorozatból. A folyton lecserélődő csapat formátuma belebegtette az évadzáró cliffhangerét, ami után októberig rághatjuk a körmünket.
Míg a Flashben joggal érezhette úgy a néző, hogy a főszereplő egy helyben toporog, hiába a fénysebesség, addig Oliver Queen nagy változásokon esett keresztül ebben az évadban, ami ismételten csak Adrian Chase karakterét, illetve a jól összekomponált oroszországi flashbackeket (Dolph Lundgren is tiszteletét tette, mint orosz maffiózó) dicséri. Az idei gonosz, akinek motivációi teljesen tiszták és érthetőek, belelátott a főhősbe - még Olivernél is jobban -, és megtalálta azt a pontot, ahol maradandó sebet lehet ejteni rajta. A forgatókönyvíróknak pedig szintén kijár a dicséret, hogy az egész dilemma feloldását a második évad rosszfiúja, Deathstroke szolgáltatta, akinek visszatérésére már két éve várt minden hűséges Arrow-rajongó.
Oliver önmarcangoló hadjárata az évadfináléban nyugvópontra érkezett, ám mint minden döntés, ez is következményekkel járt. Kérdés hogyan tovább. A flashbackek hivatalosan is véget értek a sorozat történetében, az idei múltidézés pedig igazán szép keretet adott az elmúlt öt évnek. Volt olyan találgatás, hogy flash forwardok, azaz előretekintések válthatják fel őket, vagy innentől egyszerűen már csak a jelenre fog fókuszálni a történet, mi utóbbit sem bánnánk.
Nem volt hibáktól mentes az évad, a következetesség porondján az Arrow is bukdácsol - az ARGUS mégis hol volt a fináléban, ha már Lyla férjét is elrabolta Prometheus? Ez minden nagyobb filmes és sorozatos univerzumban probléma, hogy ha adott egy nagyobb fenyegetés, akkor a korábbi szövetségeseket miért nem lehet bevonni a probléma megoldására? Azonban nem szabad szigorúnak lenni, főleg nem országos sorozatoknál, és az ötödik évad merész húzásai és izgalmas karakterfejlődései bőven kompenzálnak minket, nézőket.
A fináléban több állandó és visszatérő karakter íve is elérte azt a csúcspontot, ami akár méltó lezárásnak is bizonyulhatna számukra (Thea, Malcolm vagy Quentin). Bár Diggle, valamint Smoak kisasszony kiírását biztos nem merik megkockáztatni az írók, a többiek sorsa a levegőben lóg. Remélhetőleg a cliffhanger feloldása nem fog semmilyen időutazással vagy alternatív valósággal magyarázkodni, mert az egy igen egyszerű megoldás lenne, ami foltot ejtene ezen az amúgy igen konzisztens és erős évadon, amit máris egy lapon lehet emlegetni az első két etappal.
Az Arrow októberben fog visszatérni a képernyőre, és előreláthatólag nagy lesz a káosz Oliver életében. A fiával való kapcsolatteremtés új dinamikát hozhat a sorozatba, ami tovább bonyolíthatja Oliver Queen és a Zöld Íjász kettősének amúgy sem egyszerű mindennapjait. Mi pedig alig várjuk, hogy ezt nyomon követhessük!