A cikket Matthew Perry halála miatt frissítettük fel.
Felesleges próbálkozás lenne a bevezetésben megpróbálnom megfejteni, miben rejlett a Jóbarátok sorozat sikere, mi volt ennek a sitcomnak az esszenciája, aminek hála a mai napig nemtől, kortól, hovatartozástól függetlenül rezonál hatalmas tömegekkel. Személy szerint nagyszámú sitcomot nézek, benyomásaim szerint az egyik legnehezebb műfajról van szó, nagyon kevés kiemelkedő, illetve időtálló darabot tudtak összehozni ebben a kategóriában, főleg azt tekintve, milyen elképesztő mennyiségben gyártották és gyártják is még ezeket.
Az évek alatt rengeteg cikk és elemzés született a Jóbarátokról, vannak, amelyek hangsúlyozzák a káros hatásait, értékközvetítését, vagy a jelen társadalmi normák lencséin keresztül látható avíttas mivoltát. A Jóbarátokon való számonkérések nekem mindig is úgy tűntek, hogy sokkal inkább szólnak magának a sitcom műfajához, hiszen az ilyen vádak az összes klasszikus és kortárs műfajtársukra ráaggasztható: a humor nagy része a szereplőik jellemhibáiból fakad, emiatt a jellemfejlődésük behatárolt, avagy nem is létezik, a karakterek archetípusokra, sztereotípiákra épülnek, ami sokaknak sértő lehet. Illetve a humor teljes spektrumának nagyon kis szegmense politikailag korrekt, és annak ellenére, hogy a Jóbarátok mindig is távol állt a provokatív, polgárpukkasztó humortól, az évek során bárki találhatott benne olyan vicceket, amelyet valamilyen réteg számára sértőnek találhatott.
16 év telt el a Jóbarátok záróepizódja óta, a hat főszereplő pedig újra összegyűlt, hogy egy dokumentumfilm és egy beszélgetős műsor szerelemgyermekére emlékeztető formátumban elvigyenek minket egy nosztalgiahullámvasútra. És nosztalgiázásként működik is a Jóbarátok: Újra együtt. A jól ismert hat színész szétnéz a régi díszletek között, felidézik kedvenc momentumaikat, epizódjaikat, újra játszanak egy-két jelenetet, illetve az ikonikus szökőkút előtt válaszolnak meg néhány kérdést. A formátum jellegéhez képest gyakran nagy volumenű hatást kelt a film: a sorozat rengeteg mellékszereplője, munkatársa bukkan fel pár perc erejéig, egyes jelenetekhez egy kisebb showműsort is kerítenek, illetve mindenféle sztár szólal meg a sorozat kapcsán, akik akkoriban (vagy később) nagy rajongói lettek a Jóbarátoknak.
Nekem a családias nosztalgiázós és a dokumentumfilm jellege imponált leginkább a filmnek, egyszerűen jó volt nézni, ahogy a sorozat sztárjai elmerengenek a forgatási emlékeken, illetve a showrunnerek elbeszéléseit is szívesen hallgattam, hogyan indult a sorozat, milyen fontos döntéseket kellett meghozniuk a későbbiekben, és általánosságban mi volt az elképzelés a sorozat mögött. A családi hangulatot pont az egy bekezdéssel korábban említett showelemek törik meg, amik néha egész jól, néha inkább kínosan sülnek el, illetve nem értem, hogy a 100 perces játékidő bőségében miért nem kaptak a sorozat munkatársai, mellékszereplői több figyelmet, és miért kell ismeretlen átlagembereket, és ismert, de a sorozathoz nem kapcsolódó sztárok elbeszéléseit hallgatnom, mennyire nagy rajongói a Jóbarátoknak. Például a film egy pontján felbukkan Tom Selleck, aki 2 perc erejéig látható, felolvas egy kvízkérdést a többieknek, majd nyom nélkül eltűnik. A magam részéről sokkal inkább kíváncsi lettem volna Tom Selleck és a többiek beszélgetésére, amiről ha készült is felvétel, egy snitt nem került be a kész verzióba.
Nem árul zsákba macskát a Jóbarátok: Újra együtt, pontosan olyan nosztalgiavonatra árul jegyet, amit a sorozat nagy rajongói értékelni fognak. A Jóbarátok hatosa elmereng, elérzékenyül, jókat kacarászik a régi emlékeken, pont mint egy remekül sikerült osztálytalálkozó, ahol egész este röpködnek a történetek, milyen volt anno egy csapatként. Ezt egészítik ki dokumentumfilm jellegű betétek (amik lehetnének informatívabbak), showelemek (amik nem mindig sülnek el a legjobban), egyéb szereplők felbukkanása (akikre több idő is juthatott volna). De érződik, hogy ez a film elsősorban egy múltidézés akar lenni, minden más csak töltelék. Nem kíván mást, mint régi emlékeket feleleveníteni, mosolyt csalni az arcunkra, és kicsit meghatni. Azon se csodálkoznék, ha a legnagyobb Jóbarátok rajongókból pár könnycseppet is előcsalna.
Matthew Perry halála miatt pedig erre még nagyobb az esély. Köszönünk mindent, Chandler!
