Hirdetés

Judy - Kritika

|

Élet a szivárványon túl.

Hirdetés

A kis Judy-val nyitunk, amint éppen a nagy, hollywoodi producerrel, Louis B. Mayerrel beszélget. Pontosabban: ahogy a nagy, hollywoodi producer, Louis B. Mayer beszél hozzá. Judy - enyhén megszeppenve - hallgat és figyel, tágra nyílt szemekkel, hallgatja, amint ez a termetes ember szivarral a kezében, megfontoltan és jól artikuláltan elmondja, mi vár rá akkor, ha ott hagyja a stúdiót. Elmondja neki teljes higgadtsággal a hangjában, hogy a hétköznapi élet előbb-utóbb kíméletlenül bedarálja őt és hogy Ő, Judy, mennyire kiváltságos helyzetben van. Hogy bár lehet, hogy a lányok, akik megnézik majd őt a moziban szebbek, karcsúbbak, de nincs meg bennük az, ami elrepítheti őket Óz földjére. Elmondja neki, választhatja a stúdión kívüli életet. Viszont ha azt választja, a lehetőségei korlátozottak lesznek, majd végül mindenki megfeledkezik róla. Mindez a beszélgetés - csak hogy a kép még teljesebb legyen - az Óz, a csodák csodája forgatásának díszletei között zajlik le. Az ekkor tizenhét éves lány persze esdekelve kér bocsánatot, hogy egyáltalán felmerült benne bármi gondolat, melynek köze lehet ahhoz, hogy esetleg nem elégedett a sorsával. 

Hirdetés

Rupert Goold filmje már ezekben az első percekben tisztázza azt, hogy nem egy kicicomázott, glamúrtól csillogó életrajzi filmet szeretett volna készíteni, hanem egy olyan emlékművet akart állítani a legendás színésznőnek, amely mer beszélni a sötétebb, neccesebb témákról. Hiszen ha nem is olyan behatóan, mint még inkább kellene, de beszél arról, miként manipulálták/manipulálják az embereket a színfalak mögött és hogy milyen erőviszonyok is uralkodnak/uralkodtak. És éppen ez az egyik olyan tulajdonsága, amely miatt megnyert magának a Judy. És éppen ez az a tulajdonsága, ami az életrajzi filmek csoportján belül érdekesebbé avanzsálja.

A történet javarészt 1969-ben játszódik: az addigra lelkileg teljesen megzuhant színész- és énekesnő Judy Garland megpróbál kilábalni a tabletta-, valamint alkoholfüggőség okozta mély gödörből, miután felmerül a veszélye annak, hogy a gyerekeit elveszik tőle. Szerencséjére Londonban szívesen látják őt, így egy turné keretén belül lehetősége adódik több szempontból is rehabilitálni saját magát. A közönséget emlékeztetheti, hogy miért is szerettek belé első sorban, a közvetlen környezetének pedig azt bizonyíthatja, hogy talpra tud állni, hogy ha akar és képes gondoskodni a gyerekeiről. A talpra állás természetesen nem megy úgy, ahogyan kellene, az ital, a bogyók, valamint az önbizalomhiány hathatósan közbeszól, míg végül ismét csak azon kapja magát, hogy illuminált állapotban dülöngél a színpadon, miközben a közönség szépen lassan kiábrándul belőle. 

Goold ezt a rövid periódust meséli el filmjével, és a szándék érezhetően nem az volt, hogy egy ától béig életrajzi filmet rendezzen, hanem hogy felfesse egy a saját hírnevével küzdő, önsorsrontó nő portréját. A játékidő egy - amúgy arányiban nagy - részében így főként azzal a Judy Garlanddal találkozhatunk, aki nem tudott nemet mondani az italra, a kábítószerre és aki gyermekei társaságában sem tudta türtőztetni magát és kapkodta be a tablettákat.Másfelől pedig megismerhetjük azt a nőt is, aki mindenek felett azt szerette volna, hogy figyeljenek rá, hogy rajongjanak érte...Hogy szeressék őt. Goold tehát Garland fájdalmán, függőségén keresztül ragadta meg a karaktert és szenvedéseinek prizmáján keresztül szerette volna láttatni az MGM egykori gyereksztárját. Bár fennállhatott a veszélye annak, hogy végül csak a szánalomkeltés marad és semmi más, mégis, mindaz a fájdalom, mindaz a csalódás nem válik hiábavalóvá és hatásos, megkapó karakterrajzot kapunk, amely azon felül, hogy átélhető rengeteg tanulsággal is szolgál. Hatásossága többek között köszönhető a jelenidejű jeleneteket meg-megszakító flashback-szcénáknak, melyek túl azon, hogy remekül illeszkednek a cselekménybe és segítik a karakterábrázolást, megmutatják, hogy Hollywood miként fosztotta meg Garlandot a saját gyerekkorától (egy ízben például a lány szülinapját ünneplik, de csak műtortát raknak elé, nehogy elhízzon) és hogy milyen lélektelen körülmények övezték sokszor egy-egy nagy sikerű, közönségcsalogató- és ámító film létrejöttét. Goold persze nem fedezi fel a spanyolviaszt, korábban is megtudhattuk már, hogy az Álomgyár sokszor inkább Rémálomgyár, a tehetséget sokszor csak megrágja, majd félreköpi, de nem árt újra és újra emlékeztetni a nézőt ezekre az erőviszonyokra, valamint ezekre a történetekre. A rendező jó érzékkel váltogatja a hírnév okozta örömöket bemutató pillanatokat a színpadi csillogást a kulisszák mögötti mélyrepülésekkel - mindegyre emlékeztetve minket arra, hogy minden szórakoztató, csillivilli show mögött ott van egy ember, aki ugyanolyan sebezhető, mint Te meg én. 

A film azonban korántsem működne olyan jól, ha nem Renée Zellweger lenne a főszerepben. Az egykor a Bridget Jones-filmek hősnőjeként két férfi között évődő színésznő átalakulása egészen döbbenetes: a karakterré való átlényegülése nagykönyvbe illő. Rezdülései, mimikája, hanghordozása mind arról árulkodik, hogy alázattal, valamint hatalmas elszántsággal és tehetséggel nyúlt a szerepéhez, intenzív jelenlétével pedig képes elérni, hogy elnézzem a film hibáit. Mert vannak hibái, még ha nem is számottevők. A cselekmény néha kicsit fennakad, a mellékszereplők többsége pedig vagy valamelyest feleslegesnek, vagy halvány lábjegyzetnek hatnak, amikor többet is megérdemeltek volna - a színésznő férjével való kapcsolata például, vagy úgy en bloc a lányai is megérdemeltek volna még több jelenetet. Judy Mickey-vel történő futó viszonyának ábrázolása is ebbe a hibába esik - hiába volt világos, hogy mit akartak elérni (a másoktól való függés és a manipulálhatóságra való hajlam bemutatása), valahogy mégsem éreztem teljesnek, nem éreztem azt, hogy maradandó nyomot hagyott volna bennem a történetszál. Renée Zellweger játéka, énekbetétei azonban mindig, minden esetben magára irányítja a figyelmet, ez pedig végső soron ugyanúgy a színésznő és a rendező érdeme is.

A Judy mindent összevetve majdnem végig megmarad a maga számára kijelölt úton és végig igyekszik egy a maga enyhén melodramatikus módján karcosabb, őszintébb képet mutatni erről az emberről és a mögötte álló showbizniszről. Igyekszik nem kiglancolni a korszakot és a sikernek bőven megmutatja azt az árnyoldalát, amit ritkábban láthatunk és úgy mutat meg egy egykori sztárt, hogy minden elhibázott döntése és megkérdőjelezhető viselkedése ellenére megkedveljük őt és szurkolunk, hogy szedje össze magát. Az pedig, hogy csak megengedett magának egy aprócska giccsmutatványt Goold a legvégén, abszolút elnézhető. Sőt, illik is megkönnyezni a jelenetet. Emlékezzünk erre a lányra, mert megérdemli. 

Judy - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik az életrajzi filmeket.
  • Akik szeretik Judy Garlandot.
  • Akik szeretnének egy kis betekintést abba, milyen erőviszonyok voltak régen Hollywoodban.
  • Renée Zellweger-rajongóknak.
Kinek Nem
  • Akik a vidámabb filmeket preferálják.
  • Akik inkább meghagynák maguknak az Óz, a csodák csodája ártalmatlanságát.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.