Hirdetés

Jutalomjáték – Kritika

|

Minden csupán előadás kérdése.

Hirdetés

Ismerjük azokat a filmes toposzokat, amikor az élet (avagy a forgatókönyvíró drámai vénája) két ellentétes pólusú személyt helyez egymás mellé és azok, teljesen különböző, de szilárd erkölcsi értékrendje kölcsönös hatást gyakorol a másikra. Pár éve az Életrevalók bolygatta fel a filmvilágot (aminek már készül is az amerikai remake-je), amelynek most elkészült a félig magyar, félig angol párdarabja, nem kevésbé kacagtató, avagy szívfacsaró pillanattal.

Hirdetés

Sir Michael Gifford egykor a színpadok és a filmek ünnepelt csillaga volt, de mostanra környezete a zsémbességétől, ő maga pedig a Parkinson-kórtól szenved. Ennek okán kerül mellé a magyar gondozó lány, Dorottya, aki amellett, hogy titkon reméli, hogy az egykori színészlegenda felfigyel tehetségére és segítgeti színészi álmait, maga is kimozdítja az öreget morózus hangulatából.

Ahogy mondtam: nincs itt semmi truváj, mégis jóleső élmény nézni. Remek, mert emlékeztet minket arra, hogy készülnek még az embert, a színészi performanszot középpontba állító filmek, amelyeknél nem lehet hazudni, nem lehet a sztori csavarossága, a minél nagyobb CGI rengeteg mögé bújni és a stúdióra/producerekre/rendezőre mutogatni.

Az eddig egyetlen nagyjátékfilmet, a Prima Primavera-t rendező Edelényi János le sem tagadhatná Szabó István hatását, a Jutalomjáték ugyanis egyértelműen beillene a Szabó-életműbe. A fiatalság és ezzel együtt a nagyság elmúlása, az ego börtöne és az abból való szabadulás, a színház szeretete mind-mind visszatérő motívumok Szabó filmjeiben is. A Jutalomjáték pedig pont ettől válik többé egy unalmas leckefelmondásnál, hogy ezek relevanciájukból semmit sem veszítenek.

Persze ehhez kellett egy mesteri kettős, amin áll vagy bukik egy ilyen mozi, de szerencsére maximálisan az előbbi esete áll fenn. Brian Cox egyébként is igazi legenda a szakmában, akire Hollywood jobbára csak a rosszfiú szerepeket (X2, Bourne-filmek) bízza, és csak nagy ritkán van alkalma kitörni ebből a bűvkörből. Ahogy a magyar cím is mondja, a Jutalomjáték abszolút az ő filmje (magyarban pedig Haumann Péter tökéletesen méltó partnere ebben) és egyben élete talán legjobbját nyújtja a skót színészlegenda, ahogy jeles Shakespeare-színészként hol csípős megjegyzéseket tesz a környezetére (ilyenkor szem nem marad szárazon), hol pedig az elmúlással kényszerül szembenézni. Coco König ugyan kevesebb jellemvonással tudott zsonglőrködni - csakhogy ne felejtsük el, ez mégis kinek a filmje - cserfessége mégis üde színfoltként ragyogja be a vásznat, a folyamatos verbális adok-kapokban pedig abszolút méltó partnere tud lenni Coxnak.

Nem válik halhatatlan, a zsánert megújító klasszikus Edelényi filmjéből, ahogy (sajnos) tömegek sem fogják megostromolni a mozikat, de ez nem is volt a célja. Van azonban úgy, hogy egy ezerszer elmesélt történet ezer egyedszer is élvezetes tud maradni, csak jól adják elő.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Jutalomjáték

Kinek Ajánljuk
  • A kamaradrámák és a színház szerelmeseinek!
  • Akik szeretnék tudni, hogy a magyarok mi mindenben járultak hozzá a színház és filmművészethez (eme mozin kívül)!
Kinek Nem
  • Akiknél a mozi egyenlő a látvánnyal!
  • Akik színházat is csak kívülről láttak!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.