Jó karácsonyi filmet nehéz csinálni. Sokan nem is nagyon törik magukat, mert egy-két megfelelő hívószó és máris felcsillan a nézők szeme. Meg egyébként is, van már elég karácsonyi film, klasszikusból is már annyi, mint égen a csillag. Nyilván ettől még lehetne még több, hagyományos értelemben vett jó film a témában, de kérem szépen, van az úgy, hogy kicsit a kevésbé jó is megfelel és már az megsimogatja a lelkünket.
A Karácsonyi románcot leginkább úgy harangozták be - teljes joggal -, hogy ez Lindsay Lohan nagy visszatérése a nagyjátékfilmekhez. Azért hangsúlyozom ki az utóbbit, mert azért az elmúlt években is ügyködött: csak épp leginkább sorozatokban, kisjátékfilmekben szerepelt, meg az Among the Shadows című 2019-es filmben, ami nem éppen a legismertebb, így nem csoda, ha sokan tényleg azt hiszik, hogy évekig nem csinált semmit.
A legutóbbi nagyobb, ismertebb filmje a Vétkek völgye volt, amit Paul Schrader rendezett, de az a film is inkább az azt körülölelő kisebb-nagyobb problémákról, botrányokról volt híres és azokról cikkeztek, míg maga a film és vele együtt Lohan szépen a margó szélére sodródott. Mindenesetre eltelt azóta 9 év és most újra beszélhetünk Lindsay Lohan-ről, immáron jóval pozitívabb hangnemben, arról, hogy miként indulhat be a színésznő reneszánsza és arról, hogy mindez egy karácsonyi romantikus komédia miatt történhet meg a Netflixen.
A sztori a következő: Sierra (Lindsay Lohan) egy elkényeztetett kislánya egy gazdag síparadicsom-tulajdonosnak, aki egy nap újdonsült vőlegényével (George Young) balesetet szenved síelés közben. Míg barátja megússza azzal, hogy pár napig együtt kell élnie és túlélnie egy helyi orvvadásszal, addig Sierrának amnéziája lesz és egy kedves családnál kell rehabilitálódnia, ahol - hogyhogynem - szépen lassan szerelembe esik a családfővel (Chord Overtstreet), aki évekkel ezelőtt elvesztette a feleségét.
A Karácsonyi románc az a fajta film, ami tele van untig ismert fordulatokkal és karakterívekkel, kiszámítható, a dialógusok néha szájbarágósak és olyan adag giccset tartalmaz, hogy óvatlan ember egészen bizonyosan cukormérgezést kap tőle. Itt minden nagyon képeslapba illő, mindent áthat a karácsony szelleme és már szinte előre tudod az összes dialógust. Mindez azonban nem számít. Nem számít, mert a Karácsonyi románc minden sziruposságával együtt és dacára annak, hogy semmi eredeti nincsen benne, annyira jóleső volt, mint egy forró kakaó egy hideg téli éjszakán. Még akkor is, ha üzenete - mely szerint a pénz igazából másodlagos és ami igazán számít, nem vásárolható meg és hogy igazán az emberi törődés az, ami számít - enyhén szájbarágósan van kimondva.
Még akkor is, ha végül azért a pénz csak számít, ha az ember meg van szorulva. Akkor is, ha a férfi főszereplő már szinte bosszantóan tökéletes és jószívű és gyakorlatilag képtelenség belekötni. Akkor is, ha nem nagyon tudtam elhinni, hogy Sierra ilyen könnyen elfogadja a sorsát és négy napon belül lényegében tagja lesz egy teljes értékű családnak, amely még dolgoztatja is őt. De legalább megtanul ágyat vetni, amit soha életében nem csinált, és ami a film szerint elkényeztetett neveltetésének egyik fő fokmérője.
Jogosan merül fel tehát a kérdés: mégis miért sikerült minden filmes esetlensége ellenére is azt éreztetnie velem ennek az alkotásnak, hogy jól érzem magam a megtekintése közben? Talán azért, mert az alkotók (Janeen Damien rendezővel az élen) mintha maguk is elhitték volna mindazt, amiről mesélnek. Hogy karácsonykor tényleg történnek csodák, hogy simán lehet úgy felhőtlen jókedvvel létezni, hogy nem tudod ki vagy, ha egyszer csupaszív emberek vesznek körül. Hogy valahol a karácsonyi vásárban, az utcán ott van egy jóságos öregapó, aki huncutul mosolyog és talán ő a Mikulás. Vagy azért, mert Lindsay Lohan annyira önfeledten mókázik, díváskodik és adja át magát ennek a könnyed, romkomos, karácsonyi életérzésnek, mintha erre született volna. És talán tényleg erre született. És ezt látván nagyon bízom abban, hogy ezt követően picivel több filmben láthatjuk majd.
A többi színész vele szemben nem biztos, hogy túl maradandó nyomot hagy. Talán George Young Sierra vőlegényeként a maga túlkapásaival és egy-két tényleg vicces megnyilvánulásával (amikor a kabinban meglát egy kiragadott újságcikket, amin a Holdra szállás van, majd a reakciójából az jön le, hogy azt hiszi: most történt a dolog) okozhat szórakoztató pillanatokat, de Chord Overstreet Jake Russell-ként túl jófiú és túl kevés érdekes dolgot művel vele a forgatókönyv ahhoz, hogy emlékezetes legyen. Ellenben Alejandra Flores a jóságos anyós szerepében és Olivia Perez a tündéri kislány szerepében vannak annyira elbűvölőek, hogy elnézzem nekik, sok érdekes dolgot velük sem művelt a szkript.
Lássuk hát be: ennél sokkal rosszabb és kellemetlenebb filmmel is lehetne hangolódni az ünnepekre. Ahogy azt is be kell lássam, hogy a film hatására picit elkezdett megszállni a Karácsony szelleme. Fura dolgok ezek, én mondom.
