Channing Tatum és Reid Carolin sokszor dolgozott már együtt, többek közt a két Magic Mike filmen, vagy a Logan Lucky-n. Most úgy döntöttek, hogy rendeznek közösen egy filmet. Debütálás gyanánt sokan valami figyelemfelkeltő alkotással próbálkoznak, komoly témákba ássák bele magukat, hogy bizonyítsák tehetségüket. Tatumék nem tették magasra a lécet és egy egyszerű, ám szívmelengető történetet meséltek el.
Briggs (Channing Tatum) fejsérüléssel hazaküldött veterán, aki visszavágyik a seregbe, ám az egészségi állapota ezt nem engedi. Mégis lehetősége nyílik bizonyítani felettese előtt, aki megbízza, hogy halott bajtársának hű kutyáját fuvarozza el a temetésre.
A sztori végtelenül egyszerű és ha mélyebben beleásunk, sem fogunk semmi olyat találni, ami bármilyen formában megreformálná a műfajt. Ki lehet találni a főbb történéseket, a két magának való főszereplő egymásra találásával és a szokásos, állatos művekre jellemző húzásokkal. Lényegében egy road movie és egy buddy movie elegyét látjuk a zsáner sablonjaival, a végeredmény mégis működik. Hogy miért? Azon egyszerű oknál fogva, mert sikerült a bevett panelek közti hézagokat úgy feltölteni, hogy az szórakoztató legyen.
Megismerjük Briggst, majd a Lulu névre hallgató, szintén traumákat átélt kutyát, s az út során, viharosan indult kapcsolatuk egyre szorosabbá válik. Hőseink mindenféle kalandokba keverednek és számos érdekes figurával találkoznak. A kedvencem a fűtermesztő pár volt a hústorony papával és a hippi, médium mamával, de a Bill Burr által játszott rendőr, vagy a spirituális szexterapeuták (vagy valami ilyesmi) is megérnek egy misét. Emellett Briggs szövegei Lulu felé is szuperek, ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami kiemeli a filmet az átlagból. Ez nem más, mint a humor.
A Katonadolog sokkal viccesebb, mint az ember előzetesen gondolná, így kicsit ki is forgatja magából a zsánert. Persze mindenki tudja, hova fogunk kilyukadni, de nem arról van szó, hogy giccses csöpögések közepette rájövünk, mennyire fontos a másik, hanem rengeteg poén és a már említett mellékalakok lendítik előre a cselekményt. Az utolsó harmadra maradnak a lelkizősebb részek, de szerencsére ezek sincsenek túlzásba víve. A zárás kissé túl egyszerűen tesz pontot a történet végére, és bár nem bántam, hogy nem nyújtották túl, némiképp alaposabb epilógus jobban esett volna egy szimpla montázs helyett.
Tatum és Carolin debütáló rendezésére nem valószínű, hogy sokáig fogunk emlékezni, de amíg tart, addig nagyon szórakoztató élmény. Megvannak a hibái, helyenként elég furcsán kezeli a katonákat, illetve felszínesen old fel konfliktusokat, de a lehetőségeit így is sikerült szépen kihasználnia. Egy kedves, meglepően humoros darab, melyre a helyenkénti meredekebb jelenetek miatt nem invitálnám a kisgyerekeket, de 10-12 év felett már lehet vele próbálkozni a családnak, illetve annak, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik.
