Meglehetősen hosszú út áll a Blue Sky Animation legújabb üdvöskéje mögött, ugyanis az eredetileg augusztusra belőtt premiert a Disney-Fox felvásárlás után előbbi áttolta decemberre, ami a végeredmény láttán talán nem is volt akkora baklövés, hiszen a Kémesítve tökéletesen kitölti a két ünnep közti vagy netán az év első mozijának fenntartott légüres teret. A Lucas Martell Pigeon: Imposibble című rövidfilmje által ihletett mozi ha akarná sem lenne képes letagadni, hogy két elsőfilmes rendező, Nick Bruno (Jégkorszak 2., Rio, A zöld urai) és Troy Quane (Vadkaland, Karácsony Artúr, 9, Hotel Transylvania) kifejezetten szórakoztató, de nettó újdonságot csak elvétve tartalmazó projektje, ami egész ügyesen veszi az első repülés okozta nehézségeket.
Lance Sterling (Will Smith) a világ egyik legszuperebb kémje, akit eddig még egyetlen rosszarcú szuperbűnöző sem tudott helybenhagyni. Sterling ügynök James Bondot és a Kingsman ügynököket megszégyenítő ügyeséggel, na meg nem kevés pimaszsággal veti bele magát egy rutin munkának tűnő megbízásba is, melyben egy igencsak értékes csomagot kellene visszaszerezni, mielőtt az rossz kezekbe kerülne. Természetesen ahogyan az ilyenkor lenni szokott a küldetés nem igazán úgy alakul, ahogy az a nagy könyvben megvan írva, így az önimádó Sterling ügynök a későbbiekben kénytelen lesz együtt dolgozni az ifjú kütyüs sráccal, Walterrel (Tom Holland), aki gyermekkora óta rajong a leglehetetlenebb kémcuccokért.
A már ezerszer látott alapfelütés (sokat látott, tapasztalt titkosügynök, zöld fülű specialista összeboronálása) önmagában nem tartogat túl sok meglepetést, legalábbis addig, amíg Lance egy félreértésnek köszönhetően nem változik át szuperkémből egyszerű galambbá. Az ebből fakadó humorforrás első blikkre tényleg megmosolyogtató, viszont a negyvenkettedik galamblétből eredő poén után már kissé hiányérzete támad az embernek, hogy tényleg mindössze ennyi humorérzék szorult-e az alkotókba, vagy csak féltek tőle, hogy a fiatalabb korosztály esetleg rossz néven veszi, ha nem dörgölik az orruk alá azt, hogy egy galamb mennyi mindenre nem képes. Szerencsére a helyzeten némileg javít, hogy Lance és Walter párosa közti adok-kapok (az eredeti szinkronhangoknak is köszönhetően) többségében így is célba talál, viszont ezt is inkább a stúdiótól egészen lehengerlő animáció számlájára írnám, semmint a nem túl acélos forgatókönyv pozitívumai közé.
Mert az animátorok a látvány tekintetében tényleg nem spóroltak semmin, sőt ennyire maradandó animációval a Blue Sky utoljára talán a Zöld urai (Epic) esetében örvendeztetett meg minket. Persze hiába a pofás külcsín, ha közben a belbecs az alig másfél órás játékidő ellenére is képes helyenként durván unalomba fulladni. Egy ilyen hibát pláne egy animációs film esetében pedig nem feltétlen várna az ember, főleg hogy eme bosszúság egymás után többször is előfordult, sőt még a nagy finálé közben is megesett, hogy egy-egy rosszul időzített egysoros vagy oda nem illő vizuális geg hatására totálisan kizökkentem a vásznon látottakból. Ehhez pedig nem árt hozzávenni, hogy az olykor rosszul belőtt poénok, a papírvékony karakterek, vagy az amúgy érdekes kérdéseket feszegető, ámde végső soron szintén klisés tucatgonosszá avanzsáló antagonista mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Kémesítve minden próbálkozása ellenére egyszerűen képtelen kitörni a fájdalmas középszerűség karmai közül.
Mindezen hibák ellenére mégsem nevezhetjük feltétlen záptojásnak a Blue Sky alkotását, hiszen az ifjabb korosztály biztosan megtalálja majd benne a maga a szórakozását, hovatovább ennél tökéletesebb belépési pontot a szülők keresve sem találhatnának a lurkóiknak a kémfilmek rendkívül gazdag világába. Mindent összevetve a Kémesítve tényleg nem lett több egy kedves délutáni matinénál, amit habár olyan hamar elfelejtünk majd, mintha csak galambot reptetnénk, viszont megesik, hogy ennél többre nincs is szükségünk egy családi mozizás alkalmával.
