Aneesh Chaganty, a gyakorlatilag elsőfilmes indiai rendező a veterán Timur Bekmambetovval az oldalán vágott bele egy olyan thriller elkészítésébe, ami alapjaiban máshonnan közelíti meg mind a műfajt, mind a filmkészítés mesterségét, mint azt korábban bárki. David (John Cho) felesége elvesztése után lánya, Margot (Michelle La) eltünésével is szembe kell néznie, a férfi egy detektívvel (Debra Messing) párhuzamosan maga is nyomozásba kezd, méghozzá az interneten.

Az előzetes ugyan sejtette, mindenesetre én bizonytalan voltam abban, hogy a Keresés tényleg a teljes játékidőben Windows/macOS ablakok váltogatásával mesél majd történetet és szeretné szórakoztatni a nézőt, de tényleg ez történt. Kicsit úgy is felfoghatjuk ezt a koncepciót, mint a kamaradrámák alapvetését, miszerint az egész film egy helyszínen, relatíve kevés karaktert felvonultatva teszi a dolgát. Itt is valami ilyesmiről van szó, csak az a bizonyos helyszín, vagy inkább tér maga az internet, annak minden fontosabb platformjával. A Facebook és Instagram mellett az összes jelentősebb közösségi oldal fontos szerepet kap a nyomozásban, de még a Reddit önjelölt Sherlockjai is kiveszik a részüket, bennem pedig ekkor tudatosult, hogy ezt a filmet olyanok rakták össze, akiknek egyébként van is fogalmuk az életünkkel mára már szorosan összefonódott tér mibenlétéről.

Fontos szempont, hogy a Keresés mennyire működik thrillerként, de én sokkal jobban aggódtam amiatt, hogy meddig fogjuk bírni a böngészőkre és okostelefonokra szűkített bezártságot. Hiszen ha nem hiteles az egész, nem tudjuk elhinni, hogy itt valóban egy aggódó apa kétségbeesett kutatásáról van szó, a számára többnyire ismeretlen virtuális világban, akkor onnantól bukik az egész. Nem azt mondom, hogy a Keresés újból feltalálta a spanyol viaszt, vagy hogy ne lehetne belekötni a részletekbe, de marha nehéz lesz szőrszálhasogatás nélkül. Ez a megfoghatatlan tér, ami durván 30 éve változtatja meg az emberi kapcsolatok és az információközlés mibenlétét, képes volt történetet mesélni. A Windows XP szívmelengető töltőképernyője és háttere a Kim család idilli múltjáról, Margot élő közvetítései egy magányos lányról, míg a Norton vírusírtó értesítése egy családanya és a rák tragikusan végződő küzdelméről árul el a nézőnek valamit. Nevetségesen hangozhat mindez, nem is egyszer megtörtént, hogy a film mosolyt csalt az arcomra egy-egy ilyen apró "gesztussal", aztán persze mélabús felismerés váltja azt. Hiszen nekünk ez ismerős.

Persze, elkerülhetetlenek a mesterkélt és sokszor testidegen jelenetek, de a Keresés egy élményre és tapasztalatra játszik rá, ami többségünknek ismerős lehet. Így ért igazán nagy meglepetés engem, hogy nem csak egy bátor alapvetéssel próbálták meg ránk sózni ezt a filmet, de igenis ott volt benne a spiritusz. Érintőlegesen szinte minden lehetőségét kiaknázta a film az újszerű koncepciónak, a végeredmény pedig egy egészen őrületes hullámvasút. A film természetesen mindig talált egy indokot arra, hogy a laptop előlapi webkamerája működésbe lépjen, így létrejöhetett a kapocs a néző és az aggódó, de elnyűhetetlen édesapa, David között. John Cho a sokszor még furcsán ható technikai megoldás miatt sokszor csak asszisztálni tudott a Keresés sodrásához, ám amikor hatalmas szükség volt arra, hogy történjen valami, akkor alaposan odatette magát. Igen, voltak pillanatok, amikor a film a határán táncolt annak, hogy elveszítse azt a lendületet, ami elengedhetetlen egy ilyen kísérletező thriller esetében. Ekkor hirtelen beindultak az események, a Keresés pedig csak úgy zsonglőrködik a fordulatokkal és csavarokkal, amik között akad néhány egészen hiteles és emberi pillanat is.

A Keresés működik. Néha szükség volt egy-egy korrigálásra, de utána megint a székbe szögezett. A virtuális téren és a közösségi oldalak képmutató világán alapuló nyomozás okosan, következetesen van megírva, közben pedig nem fél egy-egy apróbb poént is bedobni Chaganty filmje, gondolok itt akár egy indokolatlan felugró ablakra, vagy egy meglehetősen kétértelmű emoji-kompozícióra. Ahogy mélyebbre ásunk az eltűnt Margot történetében és életében, úgy érint a film néhány egészen komoly és elgondolkodtató kérdést, ami sokkal nagyobb mértékben van jelen akár a szülők és gyermekek kapcsolatában, mint azt hinnénk. A Keresés mindeközben nem válik nevetségessé, nem lesz önmaga paródiája, sőt, egy olyan finálét rak le az asztalra, ami alatt a hideg futkosott a hátamon.

A Keresés nem csak egy ostoba film, ami meg akarja lovagolni a közösségi média népszerűségét, hanem egy tapogatózó kísérlet, ami valami újat akart hozni a nézőknek. Én pedig ezért végtelenül hálás vagyok. Közel sem hibátlan, a drámai és thrilleri jellemzők között nem mindig van meg a tökéletes kohézió, de amikor igen, akkor valami olyat látunk és tapasztalunk, amit korábban még nem. Drága olvasók, ilyen az, amikor mernek bátrak lenni Hollywoodban.