A mozikban csak 2022-től játsszák, de már most volt szerencsénk megnézni Fazekas Máté Bence első nagyjátékfilmjét a 17. CineFesten, amiben egy bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy kétségbeesett, kilakoltatás előtt álló néni (Nagy Mari) párharca bontakozik ki. Az egy helyszínre koncentrálódó szituáció egyre abszurdabbá válik, miközben kisebb-nagyobb személyes drámák is felszínre törnek.
A koncepció egészen emlékeztet Deák Kristóf 2019-es Foglyok című filmjére, ahol az egyre több embert tömörítő formula szintén groteszk és szórakoztató szituációkban csúcsosodik ki. Jelen esetben Ilona nem hajlandó elhagyni a házát, pedig Richárd élete nagy napján, az első önálló munkájakor már mindent bevet annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a ház lefoglalása. Egy rendőrnővel érkezik a helyszínre, de ez a lépés igazi láncreakciót indít el: a néni mellett kiálló aktivistáktól kezdve a tűzszerészeken át a sintérig az egész államigazgatás kivonul, hogy jobb belátásra bírja Richárdot és/vagy az idős hölgyet. Egy idő után ez a poénforrás kicsit megfárad, tényleg erre húzták fel a legtöbb humoros jelenetet, majd ezt ellensúlyozandó, az egyéni problémákat kezdik egyre jobban kirajzolni. A mind népesebb apparátus tagjai közti viszonyrendszer jó ütemben van felfedve, de néhányuk magánélete fele annyira sem érdekes, mint amennyi időt szánnak neki.
Jó kis geg, hogy Richárd családja csak ennek a bizarr ügynek a kapcsán tartózkodik annyi ideig egy légtérben, hogy végre megbeszéljék az édesanyjuk születésnapi ajándékát, viszont a húgához köthető bonyodalom izzadtságszagú, pusztán klisés katalizátorként szolgál a megoldást tekintve. Mondják, a kevesebb néha több, ami erre a filmre abszolút igaz. Ha nem viszik az ellaposodásig a dominó-effektust és nem próbálnak görcsösen ellentétet szítani szinte minden karakter között, kiegyensúlyozottabb lett volna a dramedy. Ennek ellenére egészen sok témát képes lefedni: az emberség kérdését, az állami rendszer és törvénykezés kérlelhetetlenségét, az egyedülálló idősek sorsát, egy ritkán reprezentált, de közel sem egyedi szociális helyzetet és a családi nyomást.
A Kilakoltatás szerethető, eleinte a fokozódó tömeg adta irracionalitás, később a különc karakterek miatt. Orosz Ákos a megfelelési kényszeres végrehajtó szerepében egyszerre vicces, ellenszenves és szánni való, de épp a bizonytalansága miatt lehet vele szimpatizálni. Nagy Mari pedig házsártos vénasszonyból apró, megtört nénivé változik, akin előbb jókat kacagunk, majd hányattatott sorsától összeszorul a szívünk. Játéka menti meg igazán a végkifejlet érzelmi töltetét, mert sietősnek, mérsékelten megalapozottnak hat a kilakoltatás miértje az egyre gyűlő sereg okozta frusztrációval szemben. A kisebb szerepekben feltűnik Znamenák István, Mészáros Blanka, Trill Zsolt, Láng Annamária, Váradi Gergely, Péterfy Bori és még sokan mások, akiken mind látszik, hogy szívügyüknek tekintették a projektet.
Nem hibátlan, de kedves alkotás a megtörtént esetet feldolgozó Kilakoltatás. Néhol kicsit ellaposodik, helyenként túlbonyolított vagy kissé erőltetett, viszont összességében kellemes délutáni kikapcsolódás, amin jókat lehet derülni és búsulni.
