Moritz Mohr első nagyjátékfilmjének (Sam Raimi produceri kreditjével), a Kinyírni a világot előzetese elég megkapóan nézett ki: Bill Skarsgård egy világunktól távol álló, színes-szagos disztópikus jövőben veri szanaszéjjel az útjában álló rosszfiúkat.
Bár ez nem egy túlbonyolított formula, a hozzáértő kezekben működőképes recept lehet, hiszen láttunk már nem egy jól sikerült korhatáros, magát kevésbé komolyan vevő akciófilmet, legyen szó napjainkról, vagy a jó öreg nyolcvanas évekről.
Na, de miről is van szó ezúttal? A Bill Skarsgård által alakított névtelen főhős (a Fiú) Hilda Van Der Koy (Famke Janssen) diktatúrája alatt nő fel egy sámán (Yayan Ruhian) gondviselésében az erdő mélyén, ugyanis húgát és édesanyját kegyetlenül kivégezték (őt magát pedig megsüketítették és kivágták a nyelvét). Innentől a séma egyszerű: miközben a tudatmódosító szereket sem vetették meg, a sámán megtanította bunyózni, hősünket kellőképp feltüzelte, majd nekiállt bosszút állni mindazokon, akik elszakították családjától. Ebben van segítségére Basho (Andrew Koji), aki a szervezett ellenállás tagja, ám a küzdelmét az is megnehezíti, hogy húga emlékképe rendszeresen megjelenik előtte (ezzel kizökkentve őt).
Bizonyos szempontból mindvégig konzisztens a film: tele van pörgős, videojátékokba illő akciójelenetekkel, rendkívül véres (még ha le is rí róla a CGI), Skarsgård pedig szótlan. Pontosabban mégsem az, ugyanis hallhatjuk a belső monológjait H. Jon Benjamin tolmácsolásában, amint egy-egy helyzetet kommentál és a lelki állapotáról számot ad. A történetvezetésben és hangulatváltásban viszont már kevésbé következetes a Kinyírni a világot. A film háromnegyedéig egy infantilis, kissé fárasztó marhulásnak lehetünk a szemtanúi, amit körülbelül húsz perccel a vége előtt felvált egy drámai fordulat, ami önmagában kifejezetten izgalmas húzás is lehetett volna, ha nem egy fentebb ecsetelt másfél óra előzi meg.
Ezek már ízlések és pofonok, de ameddig a film viccelődni próbál, az sem áll kifejezetten jól neki, mert a poénok javarésze korántsem üt akkorát, mint szánták. Skarsgård karakterét leszámítva mindenki folyamatosan beszél, egy percre be nem áll a szájuk, de a mennyiség sajnos itt is felülírja a minőséget (annyi örömünk lehet, hogy legalább Sharlto Copley itt is ripacskodik egyet a Majomember után). A tömény CGI-használat pedig az akciójelenetek élén csorbít sokat annak ellenére, hogy kifejezetten brutálisnak szánták a készítők.
A megteremetett jövőbeli közeg ötlet szintjén egyáltalán nem elvetendő (sőt!), de sajnos a világból sem láttunk annyit, hogy igazán elmerüljünk benne. Ez azért is probléma, mert a film majd' kétórás, ami egy ilyen botegyszerű narratívához sok. Raimiék sajnos kicsit túlgondolták ezt a filmet, valahogy Skarsgårdnak sem sikerült kellően belehelyezkednie a néma hős szerepébe, és így a végeredmény egy unalmas B-film lett, amit valószínűleg gyorsan el fogunk felejteni.
