John M. Chu filmje financiálisan az utóbbi idők egyik legsikeresebb, nagynevű stúdió udvarából előbújt romantikus komédiája. Ha még tovább megyünk, akkor kijelenthetjük azt is (és az igazi sztori igazából ebben rejlik), hogy Chu filmje úgy lett sikeres, hogy még csak nem is jól ismert amerikai nevekkel lett teletűzdelve, hanem távol-keleti kötöttségű sztárokkal, akik nyugaton nem feltétlen örvendenek akkora hírnévnek. Lássuk be, ez már önmagában kellően nagy dolog, hiszen ritkán fordul elő az, hogy egy olyan stúdió, mint a Warner Bros. felkarol egy ilyen projektet, a kockáztatásuk jutalmául bekövetkező siker pedig csak igazolást ad arra, hogy bizony érdemes néha kilépni a nyugati komfortzónából. A Kőgazdag ázsiaiak lelkes fogadtatása valamelyest párhuzamba állítható a Fekete Párduc nemzetközi sikerével is - mindkettő film egy olyan közeget kívánt bemutatni a nagyközönségnek, amely bizonyos értelemben egzotikumként hathat, és amelynek prezentálása egy nagy lépés a blockbuster mozi diverzifikálása felé.
Azért is írtam le ezeket, mert hiába mondjuk azt, hogy egy film a saját maga lábán kell, hogy megálljon és nem szabad, hogy befolyásoljanak minket bizonyos külső tényezők a megítélését illetően, ezek elengedhetetlen információk ahhoz, hogy a teljes képet lássuk. Ennek fényében pedig ha azt mondom, hogy a Kőgazdag ázsiaiak egy fontos film, akkor nem ferdítek. Mert tényleg fontos még akkor is, ha őmaga egy konvencionális, jól ismert formula alapján készült romantikus komédia, amelynek minden egyes elemét láthattuk már kismillió alkalommal.
A Kevin Kwan azonos című regénye alapján készült alkotás gazdagok és átlagpolgárok konfrontálódásáról, két miliő, két közeg látszólagos összeférhetetlenségéről mesél nekünk egy fiatal szerelmespár történetén keresztül. Egyik oldalon ott áll az Amerikában nevelkedett kínai származású lány, aki közgazdaságtant oktat egyetemen, míg a másikon a Szingapúrból származó, betonbiztos anyagi háttérrel rendelkező fiú, aki a kapcsolatuk komolyságát bizonyítván meghívja kedvesét egy barátja esküvőjére, amelynek keretén belül végre megismertetheti választottját a családjával. Eddig tiszta sor. A Szingapúrba vezető repülőút során derül ki a lány számára, hogy a férfi, akit ő annyira szeret kissé tehetősebb, mint azt gondolta: családja konkrétan az egyik legismertebb família a hazájukban, a közelgő esküvő pedig az egyik legnagyobb celebeseménynek ígérkezik. Eddig még rendben is lenne, ha épp nehezítő körülménynek nem lenne ott az a fránya anyósjelölt, aki nem nézi jó szemmel, hogy kicsi, elsőszülött fia egy ilyen senkilánya lányt választott magának partnerül. Ahelyett, hogy a saját kasztjából tette volna ezt.
Az nagyon gyorsan kiviláglik, hogy a Kőgazdag ázsiaiak-nak nem elsődleges célja a származások különbözőségéből fakadó konfliktushelyzetek alapos górcső alá vétele: Chu ezt az alaphelyzetet inkább egy ürügyként használja fel ahhoz, hogy egy tradicionális romantikus komédiát tálaljon elénk. A rendező a tündérmesék naivitásával és optimizmusával vértezi fel filmjét és egysíkúnak ható karaktereit rendre olyan szcenáriókba ülteti, amelyek grandiozitásukkal igyekeznek feledtetni a fel-felbukkanó sekélyességet. Chu filmje már-már arcátlan giccs, de a szórakoztató fajtából, amelyet javarészt annak köszönhet, hogy meg sem próbál több lenni, mint amilyen valójában, teljes vállszélességgel felvállalja saját magát. Így a film mindent bevet annak érdekében, hogy az eszképizmus igényeinek maximálisan eleget tegyen: egzotikus helyszínek sorjáznak a szemünk előtt, a luxus minden szintjét és módozatát megcsodálhatjuk, a szerelem pedig minden akadályt legyőz. Szimplicitása, karaktereinek egyszerű mivolta (illetve: ábrázolásuk egyszerűsége) ugyanúgy válik azonban előnyévé és hátrányává a filmnek. Bő két órás játékidejével jelentős mértékben túlvállalja saját magát, előbb-utóbb a ránk zúdított vizuális inger nem tűnik többnek színtiszta cirkuszi mutatványnál. Ilyenkor ütközik ki az igazi, kézzelfogható dráma és karakterábrázolás fájó hiánya és ilyenkor válik óhatatlanul is, minden csicsássága ellenére is lapossá a film.
Lehetett volna még mit faragni tehát a dolgokon: főszereplő fiatalok ugyan szerethetők, de ez nem mindig bizonyul elégnek, az igazán izgalmasnak tűnő karakter (anyósjelölt) pedig szintén túlontúl le van egyszerűsítve ahhoz, hogy igazán kitűnjék, bár hozzá kell tenni, azért Michelle Yeoh minden tőle telhetőt megtett, hogy a maximumot hozza ki a figurából. Nem ártott volna kicsivel több érdemi konfliktus, amellyel a rendező megfelelő ütemben tartja filmjét (hősnő párbaja anyósjelöltjével a végén remekül zárta le a viszályt, a balul elsült házasságát sirató modell drámája viszont szinte észrevétlen marad) és bevallom kicsit nehéz volt elmennem olyan piszlicsáré dolgok mellett, mint a főszereplőnő teljes tudatlansága a pasija származását, gazdagságát illetően. Ezt a részét azonban el tudom fogadni, amennyiben egy bájosan naiv tündérmeseként fogom fel a látottakat. Márpedig Chu filmje az, tagadhatatlan. És akármennyire is érdektelennek bizonyultam irányába olykor, a befejezésnek sikerült elérnie azt, hogy meghatódjak és a tekintetem kicsit fátyolos legyen. Ezt pedig annak a bájosan naiv, egyszerű és arcátlanul optimista szívének köszönheti. Így hiába tűnik soknak az a két óra, haragudni rá igencsak nehéz.
A film 2019. december 22-től nézhető az HBO GO-n.
