A Netflix megint belenyúlt a tutiba és nem éppen pozitív értelemben, noha a negatív reklám is reklám, szóval valahol érthető a módszerük. Óriási felháborodást keltett ugyanis, főleg hazánkban, amikor bejelentették az 1974-es Bud Spencer és Terence Hill film, a Különben dühbe jövünk remake-jét. Valahol érthető, hogy miért akadtak ki sokan, ám az a szintű boszorkányüldözés és sárdobálás, ami az újrafeldolgozást övezte, erősen a végletekbe csapott át. Próbáljunk tiszta fejjel hozzáállni, igaz, ez nem túl egyszerű a végeredményt látva.
A cselekmény, akárcsak az elődben, egy piros buggy körül forog, amit testvérpárunk nyert egy autóversenyzés alkalmával. Ketten civakodnak a homokfutón, aztán közbeszól egy nagy babérokra törő gengszter, illetve a helyi cirkuszosoknak is segítségre lesz szükségük hőseinktől.
Mielőtt belevágnánk a modern változatba, kicsit térjünk ki a Spencer-Hill jelenségre. Néhány európai országban, köztünk nálunk is hatalmas kultusznak örvendenek a műveik, ha bekapcsoljuk a tévét, szinte mindig el lehet csípni egyet-egyet. Ez a 90-es években pepitában így volt, gyermekként akkor is néztem, ha nem érdekelt, mert ezt adták. Nem tartom magam hatalmas rajongónak, de számos olyan alkotása van a két olasz ikonnak, melyeken a mai napig jól szórakozom.
A Különben dühbe jövünk pedig konkrétan a kedvenc filmem tőlük, rengetegszer láttam és nem félek újrázni, mert amit bevállal, azt tökéletesen hozza. A saját stílusában szórakoztat, tele van emlékezetes figurákkal, kreatív pofonosztással, nem is beszélve az olasz-amerikai hangulatról. Az új változat bejelentésénél nem akadtam ki, inkább csak legyintettem, hogy erre semmi szükség, többek közt azért, mert ami szűk 50 éve működött, az ma már ebben a formában nem fog, illetve ezeknek a filmeknek Spencer és Hill jelentették a szívét-lelkét. Nélkülük nincs meg az a báj, a sárm és szórakoztatási faktor. A prekoncepcióm tökéletesen helytállt, a 2022-es Különben dühbe jövünk ugyanis semmilyen formában nem működik. Kezdjük ott, hogy a film egyszerre remake-reboot-folytatás, mintha maga se tudná, mit akar. A nyitányban ugyanis kiderül, hogy Spencer és Hill karaktereinek fiairól van szó, akik ellopták apjuk kocsiját, majd elvesztették. Ezt akarják visszaszerezni sok évvel később.
Hogy ennek a sztorinak miként van értelme, arról fogalmam sincs, de hasonlóan megalapozott és jól felépített a komplett mű, holott egy ilyen szög egyszerű zsánerfilmet nem túl bonyolult megírni, de az alkotóknak ebbe is beletört a bicskájuk. Még csak azt sem éreztem, hogy tisztelettel nyúltak volna az alapanyaghoz, sokkal inkább hatott olcsó majmolásnak, amiből minden kiveszett, ami az eredetit befogadhatóvá tette. A felállás hasonló, adott a testvérpár és az őket övező konfliktus, akadnak visszatérő elemek, mint a sör-virsli verseny, a motorosbanda, Jeremiás is itt van, csak épp kutya lett belőle és persze a piros buggy is megmaradt.
Hiányzik azonban a stílus, a karakterek idegesítőek és nincsenek olyan szuper mellékalakok, mint amilyen a mindig dühös doki, vagy a halott tekintetű bérgyilkos, Paganini volt. Bunyókból kevés van és azok is többnyire semmilyenek, nem beszélve a technikai húzásokról, melyek elsőre biztos jó ötletnek tűntek, kár, hogy semmilyen pozitív hatásuk nincs. Gondolok itt a képregényes áthallásokra, valamint a drónos jelenetekre, lassításokra. Az alig másfél órás játékidő ellenére is unalmas a film, a humora annyira sekélyes, hogy még csak elmosolyodni sem lehet rajta és végig úgy éreztem, hogy a nagy büdös semmit nézem, olyan érdektelen az egész.
A Különben dühbe jövünk lehetett volna egy korrekt tisztelgés a Spencer-Hill örökség előtt, de sajnos nincs itt semmi látnivaló. Véletlenszerűen bedobja az előd legtöbb elemét, de fogalma nincs, mit kezdjen velük és végképp nem tudja, miként gyúrja össze működő filmmé. Tipikusan az az eset áll fent, amikor egy huszadrangú darab lát napvilágot, amit senki nem nézne meg, ha nem a múltra támaszkodna. Az már csak hab a tortán, hogy a jelenség, a felháborodás sokkal nagyobb lufivá fújta ezt a jellegtelen alibizést, mint amit valójában érdemelne. Felejtsük is el gyorsan, mert lehet szeretni, vagy utálni a Spencer-Hill filmeket, de ennél többet érdemelnek, az vitán felül áll.
