Bernáth Szilárd eddig csak kisfilmeket készített rendezői pozícióban, de decemberben mozikba került első nagyjátékfilmje, a Larry, ami az idei év egyik legkellemesebb meglepetése. Nem csak hazai fronton, de 2022 teljes filmtermését tekintetbe véve, mert bár nem egy nagybetűs közönségfilmről van szó, sőt, a fókuszban egy elfeledett szubkultúra áll, az üzenete mégis  univerzális és rendkívül releváns, amit sajnos ritkán boncolgatunk.

Ádám (Vilmányi Benett) juhászpásztor egy Ózd melletti kis faluban. Magába forduló természetű, nehezen nyílik meg a körülötte lévőknek, és ennek leküzdésében az sem segít, hogy dadog.

Apjával (Thuróczy Szabolcs) él együtt, édesanyja elvesztése pedig rányomja bélyegét mindennapjaikra. A rapzenében talál fogódzkodót, ami segít neki kiereszteni a benne felgyülemlő feszültséget. A rappszámaival, amiket "Larry" néven publikál, hamarosan ismertté válik a kortársai között, és elhatározza, hogy elindul egy tehetségkutatóban, ami a látszólagos kiutat jelentheti a számára. Ehhez azonban szembe kell néznie a korlátaival.

Felvetődhet a kérdés a nézőben, hogy miért érdekelje őt egy ózdi srác rapzenei pályafutásának története, főleg, ha a műfajért sem rajong különösebben. Bernáth filmje azonban több, mint egy átlagos "csillag születik"-kaland, ami a bejáratott műfaji panelekből építkezik. A Larry azontúl, hogy egy társadalmi látlelet korunk talán egyik legelmaradottabb magyarországi régiójáról, leszűkíti a szélesebb tömegeket érintő problémákat az egyénre, történetünk esetében Ádáméra.

A mozgókamera és a közelik rendszeres használata a történet karakterközpontúságára hívja fel a figyelmet, amik elsősorban azt szolgálják, hogy Ádám minden rezdülésének szemtanúi legyünk. Vilmányi karakterének jelleme a szemünk láttára alakul és formálódik, látjuk, hogy milyen hatással van rá a múltbeli traumája, az édesapjával való kapcsolata, beszédhibája és célkitűzése.

A rap - ami lássuk be, az utóbbi években komoly változásokon ment keresztül a mainstream tekintetében - ebben a filmben ténylegesen a neki szánt funkcióját látja el. Mivel a műfaj szövegközpontú, fontos, hogy kinek a szájából hangoznak el a komoly súllyal bíró sorok. Larry a leghitelesebb alany erre. Rappelés közben ugyanis képes kiszabadulni a béklyóiból, ez az ő szócsöve, amin keresztül képes átadni a benne tomboló fájdalmat. Mindez nem lett volna ennyire hiteles Vilmányi Benett zseniális színészi teljesítménye nélkül (egyértelműen az év legjobb alakításai között van), aki ízig-vérig magára öltötte a borsodi szegénylegény szerepét. A dadogás technikáját tökéletesen elsajátította, ami nem csak a hangképzésben jelentett kihívást, de ügyelnie kellett az apró mimikákra, a levegővételre, illetve a száj-és nyakmozgásra.

Bernáth nem idealizál, nem fest naiv képet a borsodi állapotokról, de a benne élők pozitív élményeit sem rejti véka alá. Médiakritikája merész, viszont annál fontosabb: a kiszakadás puszta vágyálom, ami bizonyos életkörülmények között teljességgel lehetetlen. A Larry az irónia eszközével túllép a kesergésen, amivel a helyzet abszurditását és tragédiáját tematizálja (koldulás a keleti pályaudvar előtt).

Nem mindennapi témával házal tehát a Larry, ami üde színfolt - különösen - az itthoni filmfelhozatalban. Remek alakításokkal megtűzdelt kortárskritika mind társadalmi, mind rendszerszinten (Vilmányi mellett Thuróczy játéka is rendkívül emlékezetes), ami az elején beránt, majd nem ereszt egészen az utolsó snittig, amivel együtt Larry álma is tovatűnik.